2011. június 11., szombat

Séta Second Life-ban tárgyak létrehozása után

Mivel jelenleg két kurzus hallgatója lehetek, így mindkét ismeretanyagot ötvözve nyújthatom át blogom bejegyzéseiben. Az e-learning áttekintés elnevezésű képzés lényegi része a web 2.0 eszközeinek pedagógiai célú alkalmazása volt, így egy újabb képmegosztó programot használtam arra, hogy elmeséljem friss élményeimet az Ollé János által vezetett "Tanítás és tanulás virtuális környezetben" című képzés 3-ik találkozásáról. Ennek témaköre a "tárgyak létrehozása és formálása virtuális környezetben" volt. Erre a foglalkozásra sajnos későn érkeztem avataros "valómmal". Ennek oka az volt, hogy a képzés megkezdése előtt kicsit kedvet kaptam  egy kirándulásra a Second Life világában. Szinte egyik pillanatról-a másikra Island szigetére vetődtem, de a visszafele út már nem volt ilyen "zökkenőmentes". Kissé eltévedtem, mivel a teleportálás menüsorával még igazából nem ismerkedtem meg. Ezért hát, mire visszeérkeztem a virtuális campus területére, addigra a különleges tárgyak már szinte mind elkészültek. Egy kis prizmát ugyan még én is csináltam a foglalkozás végen, de elhatároztam, hogy még ellátogatok egyszer , és alaposan szemügyre veszek mindent. 


Second Life

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése