2011. július 30., szombat

Biztató hírek most éppen Kaposvárról



Leomlani látszanak azok a hatalmas falak, amelyek eddig akadályozott gyermekeink elé tornyosultak. Pályázatok sokasága révén szeptembertől sok szerencsés tanuló ülhet majd számítógép elé úgy, hogy számára is akadálymentessé válhat az út. A virtuális sztrádán majd ők is úgy közlekedhetnek, mint a mellettük gondtalanul számítógépező  fizikailag ép társaik. 
Braille-kijelzők, speciális billentyűzetek, fejegérszettek sokasága áll most már rendelkezésünkre, amelyek segítségével ő előttük is kinyílhat a világ. Mostmár csak rajtunk, pedagógusokon áll, hogy megfelelő szakmai  tudással, gyermekszeretettel, türelemmel tanítsuk meg őket az eszközök használatára. Meggyőződésem, hogy ha mindent biztosítunk számukra, hogy fizikai akadályoztatásukat legyőzve megmutathassák belső értékeiket a számítógép mindmegannyi kommunkációs lehetőségeivel, sok csoda tanui leszünk majd az elkövetkező időben. Íme a legfrissebb tudósítás a HírTV közvetítésével:



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése