2014. április 6., vasárnap

Dialógusok az autizmusról, 2014


2014.április 2-án, az Autizmus Világnapján nyitott szakmai rendezvényre került sor az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. A meghívást a Kar két kutató-oktató műhelyétől, név szerint a Tanszékközi Autizmus Műhelytől, valamint a Támogató Technológia és Tekintetkövetés Műhelytől  kaptuk. A rendezvény címe önmagában már inspiráló volt: "Az autizmus és a digitális technológiai perspektívák". A programot végigolvasva azután nem tétováztam sokat, hát rögvest regisztráltam is magamat.


Gyógypedagógiai gyakorlatom során sokszor  került osztályomba, csoportomba autizmussal élő kisgyermek, akit oktatnom, nevelnem, fejlesztenem kellett. Folyamatosan figyeltem, olvastam , kísértem a hazai és külföldi szakemberek kutatásait, s azok eredményeit. Ezt teszem ma is, hiszen nélkülözhetetlen számomra a sokszor  ösztönös megérzéseimre hagyatkozott módszer kutatási eredményekkel való alátámasztása. Ez történt a mostani, rendkívül érdekfeszítő szakmai rendezvényen is. A kutató-oktató műhelyek tagjai közül senkit nem kívánok név szerint kiemelni, hiszen ők mindannyian elkötelezetten, szakmai kiválósággal teszik dolgukat, hangsúlyozva  kutatásuk során a szisztematikus evidenciák fontosságát. Bízom abban, hogy az előadók prezentációi elérhetőek lesznek majd az interneten. Summázva azonban máris leszögezhetjük, hogy a digitális technológia hatalmas távlatokat nyitott az autizmussal élők számára. Tudjuk, hogy ezeknek az embertársainknak mennyire fontos  életvitelük során a vizuális megtámogatás. Ezt a szülők, pedagógusok, fejlesztő szakemberek kemény munkával, sok-sok energiaráfordítással kártyasorozatok elkészítésével biztosítják számukra. Ám a napirendi kártyák folyamatos használata nem mindig kényelmes a gyermekek, fiatalok számára. Különösképpen, ha utcára, üzletbe és egyéb helyre kell elmenniük. Ezért hát korszakalkotó technológiai újítás a kártyarendszerek mobil eszközökre való applikálása. Büszkén, magabiztosan, gátak és félelmek nélkül járhatnak-kelhetnek így ezek a fiatalok   is eltervezett útjukon. . Meggyőző volt hallani a kutatók előadásait a hordozható infokommunikációs technológia beválásáról, ám mindenen felül múló volt az, ahogyan két anyuka is örömmel számolt be, hogy gyermekeiket mennyire segítik a digitális technológia alkalmazásai.  
A rendezvény programja biztosított egy úgynevezett "Szabad sáv"-ot is, amelyben a szervezők meginvitálták a területen kutató, fejlesztő szakembereket, hogy az autizmus kapcsán a digitális technológiával szerzett tapasztalataikat megoszthassák. Voltak jelentkezők, köztük én is, akik rövid, 5-10 perces prezentációikkal beneveztek a "Szabad sáv" programjába. Íme a lista: 


E rövid kis egy óra is ékes bizonyítéka volt annak, hogy érdemes, sőt szükségszerű, hogy az autizmus területén folytatódjon a szisztematikus evidencia alapú, azaz tényekkel bizonyított kutatás, amely a digitális technológia sikeres alkalmazását erősíti. Bizton állítható, ez a jövő, amely az esélyegyenlőségnek,  az autizmussal élő embertársaink társadalomba való beintegrálódásának kiváló eszköze lehet.

Végül szeretettel osztom meg azt a néhány percet, amelyet a "Szabad sáv" programjában mutattam be:




Tony Attwood professzor, klinikai szakpszichológus, a Különös gyerekek írója, az Asperger szindróma kutatója. Az ő szavaival zárom soraimat: 

"Számomra az Asperger szindrómások nagyon értékes cseppek az élet tengerében"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése