2014. november 24., hétfő

Vitorlabontás! Irány a CLASSBOX közösségi portál!


"Úgy szép az élet, ha zajlik." - szoktuk mondani. Ez így van mostanság felénk is. Nem szeretünk egy helyben topogni, így hát Anyahajó kis Bloghajóival vitorlát bontva új vizekre evezik...
Szép, tetszetős külső, és ígéretes, hasznos, barátságos világ tárul elénk a ClassBox közösségi portál láttán:



 Útra kelünk hát, és megpróbáljuk a bentlakást. "Hajóinkat", blogjainkat nem hagyjuk cserben, hiszen szükségünk lesz továbbra is rájuk. Gondozni, ápolni fogjuk folyamatosan őket. Ám szeretünk megismerkedni új helyekkel, társakkal, felnőttekkel, gyerekekkel. Több hónapja részt veszek a ClassBox gyermekeknek, szülőknek, tanároknak, iskoláknak készített közösségi portál tesztelésében, s most íme színre lépett a sok gonddal, munkával készített oldal. Játékkal indul az országos szintű bemutatkozás. Több héten át tartó pontszerző versenyt hirdettek meg az oldal gazdái, ahol értékes jutalmat nyerhetnek a szerencsések. Kis diákjaim már bent vannak a közösségben ClassBox Csapat néven. Természetesen mi is benevezünk a nemes versenybe, hiszen a játék egyben képességeket is fejleszt. Képkülönbség keresés, amihez szükséges a jó vizuális észlelés s a koncentráló képesség. S hogyan, ha nem játékosan gyakorolják a gyermekek mindezt? 
Kitárta kapuit tehát a ClassBox portálja, és várja a játékos kedvű, új, digitális tantermet kereső pedagógusokat. Íme a nyitóoldal: 


S a játék, amihez bárki csatlakozhat: 





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése