2015. április 4., szombat

eTwinning start 2015 januárjában - "Eseménynapló - visszatekintés" 2.

Évek óta figyelemmel kísérem az eTwinning nagy nemzetközi közösség életét, tevékenységét. 
Ilyen irányú képzésben is részt vettem. A kurzust Főző Attila vezette. A záróvizsgánk egy képzeletbeli projekt prezentálása volt. Én is készítettem egyet, ami azóta sem valósult meg. 
Viszont mindig vártam azt a bizonyos "kozmikus pillanatot", amikor beléphetek végre kicsinyeimmel a nagy Testvértérbe. Mert hogy ez a neve az eTwinning kommunikációs felületének. S eljött az idő 2014.decemberében, amikor is Szépné Vinczencz Kati óvodapedagógus meghívott a projektjébe. 
Örömmel vállaltam, hiszen szeretem új élménnyel meglepni Csapatomat. Az Anyahajó blogunkra meg is írtam számukra következő nagy kalandunkat. Most először lépünk át országunk határain. Portugál óvoda a partnerünk, akikkel kapcsolatba kerülhetünk. A projekt címe: Wonders of magic window - A varázsablak csodái - Maravilhas da Janela Mágica. A projekt célja a médiatudatosságra nevelés IKT segítségével.

http://twinspace.etwinning.net/5377
Első feladat volt, hogy mindenki elkészítse  saját logóját.
Nagy érdeklődéssel nézték végig a gyerekek a portugál óvodások fotóit:




Megmutattam számukra a magyar óvodások képeit is:




Mi is munkához láttunk. A Smart interaktív tábla szoftverének segítségével alkotta meg ki-ki az ő elképzelése szerinti logót, amelynek az Anyahajó Stúdió nevet adtuk.  Angolul is odaírta mindenki, hiszen az eTwinning közös nyelve az angol. Így lett a mi nevünk: Mother Ship Studio.

Így alkotott a Csapat:



S így néz ki a nagy közös munka: 


S ez lett a közösen elfogadott Anyahajó Stúdió "hivatalos" logója:


Szeretem zenés, képes bemutatóban megörökíteni tevékenységeinket. Egyrészt szép emlék, másrészt nagy örömmel nézik végig a gyerekek, átélve a közös munka, a közös játék sikerélményét. 
Nem is szólva arról az inspirációról, aminek eredményeképpen ők maguk is kedvet kapnak, hogy előállítsanak hasonló bemutatókat a Movie Maker videókészítő program  segítségével.

Elvittük hát  két kis zenés összeállításunkat a Testvértérre

Íme az egyik:






S íme a másik: 



https://youtu.be/1gnl7s7I_Q0

Elindultunk hát a nagy úton... Következő feladatunk: plakát készítése Magyarországról.
Ígérem: hozok róla beszámolót...

Végül, ha valaki kérdi: mi ebben a fejlesztési lehetőség egy gyógypedagógiai foglalkozás keretén belül? Úgy gondolom, nem túlzás, ha azt válaszolom: sok. Igen, mert olyan komplex tevékenységet végeznek a gyerekek, amely magában foglal sok-sok részképességet. Sorolhatnám, de most nem teszem. Hiszem, hogy egy értő, gyermeket szerető, a 21.századi kihívásokat ismerő pedagógus tudja, mi minden ismeret van elrejtve egy ilyen projektben.

Boldog vagyok, mert a gyökerekre építhetek. A száz esztendővel ezelőtt élt , nagy reformpedagógus Mária Montessori szemléletében központi helyet foglalt el a kozmikus nevelés. Célja volt, hogy egy határokon átívelő, békét szerető, az egész világmindenséget megismerő gyermeksereg kerüljön ki kezei közül. S ma hatalmas lehetőséget kaptunk a modern  technika által, hogy kapcsolatba kerülhessünk más népek gyermekeivel, szokásaival, megismerve kultúrájukat, értékeiket. S még szinte élő kapcsolatban is lehetünk velük a Skype segítségével. 
Esélyegyenlőség! Igen! Itt lehet valóság, mert még azok is megkaphatják a nemzetköziség csodás élményét,  akik súlyosan akadályozottak különböző sérültségüknél fogva. Meggyőződésem, hogy  ez a továbbfejlesztett, gyökereitől soha nem elszakadó 21. századi Montessori pedagógia!

A fenti kép forrása: http://bit.ly/1C093RV




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése