2015. július 28., kedd

Egy blogger-pedagógus tapasztalatai



Régtől fogva szerettem gondolataimat írott formában megjeleníteni. Édesapám felismerte bennem ezt a készséget, így, biztatására fiatalkorom éveiben széles kiterjedésű, nagy családunk krónikása lettem. Ez annyit jelentett, hogy a sok-sok eseményt, amely közöttünk történt, krónikákba fűzve írtam le. Így szinte egy kis élő közösséget alkotva mindenki tudott minden történésről személyes jelenlét hiányában is.
Az évek múlásával, az események sodrásában ez a kedvelt tevékenységem abbamaradt.
Az idő során gyógypedagógus lettem, s egy napon beiratkoztam a „Web 2.0 és az e-learning pedagógiai lehetőségei” című kurzusra az élethosszig tartó tanulás jegyében.
Ez éppen öt esztendeje történt. Farkas Robi volt a tutorunk, aki kedvességével, segítőkészségével becsalogatott az IKT világ rejtelmeibe. A képzés egyik kötelező teljesítendő feladata a blog készítése volt. Számomra akkor egy gyökerekre épülő új világ született. Megismerve ugyanis a blog műfaját, annak stílusjegyeit, „krónikási vénám” azonnal dobogni kezdett. Nem kötelességnek, hanem egy örömteli lehetőségnek fogadtam el, hogy blogot készítsek. Sokszor, sok helyen kifejeztem már hálámat, hogy Robi mekkora segítségem volt, hogy miként is bánjak az új technikai eszközökkel. Sőt ezen felül  - olvasva első bejegyzéseimet – inspirált pozitív megerősítésekkel. Egy idő után pedig ő javasolta, hogy legyen szakmai blogomnak Facebook oldala. Három IKT alapú képzés volt, amit az ő tutori vezetésével végeztem el e-learning alapon a PROMT-G Számítástechnikai Oktatóközpont égisze alatt.
Visszatérve a blog születésére, nem volt kis gondom, hogy mi is legyen a címe. Ekkor már gyakorló gyógypedagógus voltam egy szegregált intézményben, ahol halmozottan súlyos gyermekek osztályfőnökeként tanítottam  egy 1-3-4-es összevonású osztályban. Ott fedeztem fel azt, hogy mekkora segítség lehet az IKT a súlyos akadályokkal küzdő gyermekek oktatásában, nevelésében. Akkor, amikor szomorú arcuk vidámra fordult egy-egy számítógépes környezetben megoldott feladatok során, fogalmazódott meg bennem, hogy ez nem más, mint az  örömpedagógia megvalósulása. Nem kellett tehát sokat gondolkodnom blogom címén, hiszen  - ahogyan szoktuk mondani: „a téma az utcán hevert”…
S már írtam is a címet, amely természetesen az Örömpedagógia lett.


 Igyekeztem összesűrítve leírni addigi tapasztalataimat, gyakorlatomat, hogy eseménynaplóm teljes legyen. Első bejegyzésemben a Varázsbetű oktatóprogram jól bevált alkalmazásáról írtam, s itt indult el modern korunk krónikási szerepe, azaz elkötelezetten blogger-pedagógus lettem.


 Immár ötödik éve, hogy gyűjtöm tapasztalataimat Örömpedagógia blogomban.
Jogosan felvetődhet a kérdés pedagógustársaim részéről: kinek van ma erre ideje? Hát még a kötelezően kiszabott feladatainkat sem tudjuk elvégezni adott esetben! Most még ezen felül kinek van ereje, energiája posztokat írni blogjában! Igen, sokszor én is így voltam, vagyok ezzel. S itt van az a pont, amikor segít a sokat emlegette belső motiváció… Ezt senkire ráerőszakolni nem lehet. S valóban nem is mindenki bír írói késztetésekkel. Viszont nagy előny lehet egy e-portfólió készítésénél az, ha valaki szakmai blogot vezet, hiszen ott már szépen sorolnak az események, történések, amiket csak át kell vinnünk a hivatalos e-portfólió keretrendszerébe.
Joggal felvetődik egy másik kérdés is, nevezetesen, hogy egy szakmai blog vezetése nem jár anyagi haszonnal, nekünk pedig pótolnunk kell külön munkával szűkös anyagi kereteinket. Igen, viszont mindegyikőnknek azért vannak kedvelt időtöltései, netán hobbijai, amikre azért csak-csak  szoktunk időt szakítani. Én ilyen hobbi-szinten vezetgetem, szerkesztgetem blogomat. Nem mondom, hogy napi rendszerességgel, hiszen vannak időszakok, amikor körmömre ég a munka, mert olyan gyorsan követik egymást a rögzítendő események, gyakorlatok. Ilyenkor Rainlendar naptáromban csak címszavakat írok a Tennivalók fül alá, hogy milyen bejegyzéseket kell megtennem, hogy semmi lényeges ne maradjon el.
S felvetődhet egy újabb kérdés: „mi a hasznod ebből az egészből?”.

Röviden a válaszom, hogy örömömet lelem benne. Összehasonlítva ifjúkorom krónikási eszközrendszerével mai lehetőségeimet, hatalmas távlatok nyílhattak meg az internet segítségével.
Ahogyan említeni szoktuk: az idő- és a távolság határait átívelő módon bárkivel kapcsolatba kerülhetek.
Bár nincs sok ezres követője blogomnak, de az a lassan 500-at elérő kis Csapat  - hiszem, tudom – szíves olvasója beszámolóimnak. Külön élményt jelent pedig az, amikor egy-egy offline esemény  során személyesen is megismerkedhetek valakivel online ismeretségünk eredményeképpen.
Többször, több helyen is hivatkoztam neveltetésemre, így most is megteszem: Édes Szüleim az anyatejjel együtt táplálták belénk az igazi, nemes, emberi értékeket, így többek között azt, hogy minden közhaszonra adatik. S hogy jobb adni, mint kapni. Természetesen ebben a pénzorientált, elanyagiasult, értékeket veszített világunkban ki tartja ezt manapság „aranymondásnak”?!
Ha nem is könnyű pisztráng módon úszni szemben az árral, ámde  kiváltságos helyzetbe kerül az, aki képes legyőzni önmagát , és felülkerekedik a közvélemény szaván. Nem fog megkevesedni ugyanis, sőt egyre gazdagabb lesz sok tekintetben.
Ma többször emlegetjük pedagógus körökben a közös tudásmegosztást. Igen, erről van szó egy blogger-pedagógus esetében is. Így lehet növekedni, sokasodni tudásban, emberi kapcsolatokban. Minél többen vagyunk ebben a szerepkörben, annál nagyobb mindegyikőnk lehetősége.
Végül annyit kívánok megjegyezni, hogy nem csupán altruista módon másoknak segítünk egy szakmai blog vezetésével, hanem önmagunk számára is egy fontos és hasznos dolog. Láthatjuk folyamatában eddigi munkánkat, fejlődésünket, ami további inspirációra serkent bennünket.

Kicsit ijesztő, figyelmeztető jelleggel szoktuk emlegetni, hogy ha valamit felteszünk az internetre, az, mint digitális lábnyomunk ott is marad.  De ez nem csak az elmarasztaló tartalmakra vonatkozik, hanem arra is, amikor jó, hasznos, mások előmenetelét segítő jellegű az, amit magunk mögött hagyunk.
S ha „pacsirta-énemmel”, hajnali óráimban „tollat ragadok” egy poszt megírása céljából, ez belső motivációim egyike: ha küldetésem végére érek, talán lesz olyan embertársam, akinek írásommal segítője, bátorítója lehetek.

A fenti cikket Fülöp Hajnalka, a Modern Iskola oktatás módszertani magazin főszerkesztő asszonya felkérésére írtam, amely a következő linken érhető el: http://moderniskola.hu/cikk/egy-blogger-pedagogus-tapasztalatai