2016. január 2., szombat

És volt egy Sakkpalota képzés is...



A 2016. esztendő küszöbén visszatekintve az elmúlt évre, van még egy esemény, amelyről szívesen, örömmel számolok be. Egy segítőkész szülő jóvoltából ugyanis eljuthattam a Polgár Judit által létrehozott Sakkpalota program pedagógus továbbképzésére. Régtől fogva dédelgetett vágyam volt, hogy Anyahajó Stúdiónk kelléktára gazdagodjon, színesedjen egy olyan eszközzel, ami gyönyörű egyensúlyt teremthet az online világ által nyújtott fejlesztés lehetőségével. 2015 okt.17-én harmadik alkalommal vettem részt a Sakkpalota Nemzetközi Pedagógus Konferencián, ami a Sakkfesztivál keretében került megszervezésre. A legutóbbi immár Világsakkfesztivállá terebélyesedett. Fotóztam, videóztam egész napon át, hiszen élmény volt minden, ami ott, a szép Várkert Bazár területén folyt. Ám most nem az én általam összeállított videót illesztem blogomba, hanem a hivatalos élménybeszámolót, ami egy remek  összeállítás, - messze jobb, mint amilyen az én általam készített összefoglaló lenne. Amit én szerettem volna továbbítani, megosztani erről a napról, az mind benne van ebben a 13 percben.  Így tehát ezt nyújtom most át szíves szeretettel:




E néhány perc után talán érthető, miért is örültem annak, hogy mehetek a Sakkpalota képzésre
Nagy örömömre szolgált, hogy a Heltai Gáspár Általános Iskolából, ahol az Anyahajó Stúdiónk van, egy kolléganő is jelentkezett a képzésre. Három napon át okosodtunk, természetesen játszva tanultunk... Elmondhatom, barátságos, jókedvű társaságot alkottunk. Oktatóink rendkívüli szakmaisággal felkészülten adták elénk a módszertan mindmegannyi részletét. Mondanivalójukból nem hiányzott a humor, alázat és kedvesség, így hát részünkről sem volt izgalom, stresszelés. A következő két pici kis videó talán érzékelteti e három nap kellemes légkörét:






S a három kerek nap végén boldogan vehettük át a Tanúsítványt:





Természetesen kolléganőmmel folyamatosan szövögettük álmainkat, vágyainkat, hogy miként is szeretnénk iskolánkban alkalmazni a Sakkpalota Programját. Vezetőink nagy örömmel üdvözölték lelkesedésünket, s a közös akarat megszületett. Szeretnénk, hogy iskolánk a Sakkpalota Referencia iskolájává válhasson. Nem kis feltételrendszer vezet odáig. Ha valaki közelebbről meg szeretne vele ismerkedni, a Sakkpalota honlapján mindezt meg is találhatja részleteiben. 
Terveink szerint egy hasznosnak tűnő együttműködés alakul majd ki a tekintetben, hogy a tanulási akadályokkal küzdő, sajátos nevelési igényű tanulók két oldalról is támogatást kaphatnak majd a Sakkpalota Programján keresztül.  Tantárgyi vonatkozásban délelőttönként segítő közegben, játékosan sajátíthatnak el majd matematikai, anyanyelvi, természetismereti és egyéb tantárgyi ismereteket, délutánonként pedig nálam folytatódna a játék ugyancsak a Sakkpalota mesevilágán keresztül. A referencia iskolává válás egyik feltétele a referenciacsomag megléte, ami csodálatos kelléktára a játékos fejlesztésnek. Az osztályban tanító kolléganő számára  - úgy néz ki - biztosított a kelléktár.
A mi Anyahajónk viszont még várja, keresi a szerencsés pillanatot, amely valamilyen pályázati lehetőségként adatna meg, vagy amelyet esetleg egy adományozó jókedv gyümölcseként kaphatnánk meg. Elmúlt éveim során találkoztam már jóakaratú embertársakkal, akik segítették a gyermekek közötti tevékenységemet. Hitemet, reményemet ma sem adom alább... Olyan Anyahajó Stúdiót szeretnék átadni egy majdan fiatal, lelkes kollégának, aki a játékos fejlesztés örömpedagógiájával tudja majd oktatni, nevelni  az oda betérő gyermekeket.

A fenti képet készítette: Komár Zsolt

2 megjegyzés:

  1. Kedves Irmus!

    Kívánom, hogy a vágyaid teljesüljenek:)
    Amit nagyon akar az ember, azt biztos vagyok benne, hogy el is éri, meg is valósítja:)

    Ehhez kívánok sok kitartást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ritus!

      Köszönöm szépen. Igen ezt már néhányszor meg is tapasztalhattuk... Viszont a kitartás tényleg szükséges hozzá!:)

      Törlés