2016. június 17., péntek

Flip IT! - Fordított osztályterem, - avagy szakmai konzultáció egy nemzetközi projekt keretében



Kedves meghívásnak tettem eleget 2016. májusában. Egy különleges rendezvény, különleges témafelvetéssel, ami számomra érdekfeszítőnek ígérkezett.
Íme a meghívó, s benne a részletes program:


Flip-IT! projekt szakmai konzultációja - Budapest, 2016.05.17. from Szeverényi Irma

A meghívóban olvasottak teljességgel rávilágítanak arra, amit az öt országot magába foglaló konzorcium programként kitűzött megvalósítás céljára. 
Nagy örömmel készültem május 17-én a SZÁMALK - Szalézi  Szakközépiskolába, hiszen már sokat olvastam előzetesen a Flip-IT! módszerről, azaz a fordított, vagy tükrözött osztályteremről. 
Igyekeztem is némely elemét kipróbálni gyógypedagógiai gyakorlatomban. A szakmai rendezvény viszont egy olyan komplex, elméletet és gyakorlatot bemutató programnak ígérkezett, amelyben mi, gyakorló pedagógusok önmagunkon próbálhattuk ki a Flip-IT metodikát. Azaz a módszernek megfelelően megkaptuk előzetesen, úgynevezett "házi feladatként" a tükrözött osztályterem megértését szolgáló előadásokat, videókat, amelyekkel kapcsolatos kérdéseket, kételyeket a konzultáció napján együttes gondolkodással vitattunk meg. Számomra élmény volt az a közös, tettrekész akarat, amit ott, a rendezvény során megtapasztaltam. Hatékony erő származik abból, ha egy kitűzött nemes cél eléréséhez elkötelezett, felelős vezetőkkel elkötelezett , felelős társak párosulnak. Soha nem volt könnyű dolga a  zászlóvivőknek. A Flip-IT oktatási módszer ugyan számos országban már jól bevált metodika, ugyanakkor még ez nem így van kis hazánk iskoláiban. A külföldi példákat megismerve azonban elsajátítható, megtanulható. Mint minden új, úgy a tükrözött osztályterem is szokatlan a már régóta megszokott tanítási, úgynevezett tanárközpontú gyakorlathoz képest, ám ha valaki bátran belevág, és vállalja a változtatással járó kockázatot, meggyőződésem, győztesen fog kikerülni mindabból, ami akadályként előtte feltornyosult. Ehhez a megújító folyamathoz hatalmas segítséget kaptunk a május 17-ikei szakmai konzultáción. A részt vevő kollégák erőnket megsokszorozó lelkesedésén túl sok hasznos tanácsot adtak a tükrözött osztályterem alapjául szolgáló tanári videók elkészítéséhez. Ezeket  a projektben részt vevő előadók mutatták be számunkra, akik maguk is frissen sajátították el a videók elkészítéséhez szükséges tudást. A beszélgetések, előadások után következett a valódi kipróbálása a Flip-IT!-nek. Csoportokat alkotva dolgoztunk ki óraterveket, majd a team-ből egy valaki elő is adta megtervezett, fordított tanterem - gyakorlatunkat. Elmondhatom, színes volt a paletta. Ahány csoport , annyiféle elképzelés született meg, ami ékesen bizonyította, hogy használható lehet az új módszer számos tantárgyi vonatkozásban. 
Természetszerűen egy bevezetésre kerülő, új módszerrel kapcsolatosan felvetődnek a lehetséges előnyök és hátrányok is. Nagy szükség van ezeknek átbeszélésére, hogy kellően felvértezve indulhassunk el az ismeretlen felé. Ezért volt igen hasznos a szakmai konzultáció. Örvendetes, hogy a rendezvénnyel nem fejeződött be a közös munka, hiszen ígéretet kaptunk egy 2017-ben elinduló képzésre, ami a módszer elsajátítását segíti. Mi más is állhatna a zászlóvivők zászlaján, mint a "Life Long Learning", azaz az élethosszig tartó tanulás?! Ez tartja fiatalon lelkünket, s ez vezet el a kezünk alatt felnövekvő gyermekekhez. Igen, hozzájuk, akik már egészen új körülményeket, tanítási gyakorlatokat várnak el tőlünk jogosan, hiszen ők már egy vadonatúj korszak felnövekvő generációja. Ők már talán soha nem fogják szívesen fogadni a hosszas, frontális úton átadott ismeretanyagot. A programban szerepel Lévai Dóra előadása is a tükrözött osztályteremről. Mondanivalóját a szívem szerinti idézettel kezdte: "Segíts nekem, hogy egyedül dolgozhassak!" A híres Montessori idézet lett prezentációjának bevezető gondolata. A nagy Dottoressa, Mária Montessori forradalmat vitt véghez kora pedagógiai gyakorlatában. S most, 100 év múltával ugyanez kell, hogy legyen jelszava a ma élő, innovatív pedagógusnak. Ennek megvalósításának kitűnő eszköze lehet a tükrözött osztályterem. S hogy nincs meg hozzá minden eszköz és ismeret? Ez senkit ne riasszon meg, hiszen küzdelem nélkül semmi nem "potyog az ölünkbe". S az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, hogy vannak hozzánk hasonló küzdőtársak, innovatív, a vadonatújra is nyitott pedagógusok, csak növeli bátorságunkat. Eddig is tudtam, hogy a közösség ereje megsokszorozza erőnket,  de a mai, IKT kompetenciákat is megkövetelő pedagógiai gyakorlat során ez még hatványozottabban is érvényes. Hála az internetnek, hogy nem vagyunk szorítkozva csupán offline találkozásokra, hanem napi szinten lehetünk kapcsolatban kollégákkal, oszthatjuk meg tudásunkat egyénileg, vagy csoportokban. Kérhetünk, és adhatunk segítséget egymásnak. Ez érvényes a Flip-IT módszer elsajátításának rögös útján is. Ezért nagy köszönet illeti a Flip-IT nemzetközi projekt magyarországi képviselőit, Hartyányi Marikát, mint a projekt koordinátorát, s valamennyi munkatársát azért a sok segítségért, amit már eddig is kaphattunk tőlük. Reménységem, hogy a jövőbeni képzés során még tovább bővíthetjük tudásunkat, és dolgozhatjuk ki a mi számunkra legmegfelelőbb módon a tükrözött osztályterem gyakorlatát. Megszerzett tudásunkat pedig továbbadva egyre bővülhet a fordított osztályteremben tanítók Nagy csapata.

Végül következzen egy kis "egyperces", ami szakmai konzultációnkat mutatja be néhány képben:

4 megjegyzés:

  1. Kedves Irma, köszönöm szépen a részletes leírást, inspiráló szavaidat és véleményedet! :) Boldoggá tesz, hogy maradandó és hasznos élménnyel gazdagított a konzultáció!

    Tisztelettel üdvözöl: János (iTStudy)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves János!
      Köszönöm szavaidat. Ez a közös gondolkodás közös öröme.:)

      Törlés
  2. Kedves Irma! Köszönjük szépen a beszámolódat, jó esett olvasni! Úgy néz ki, hogy sikerült valamit elkezdeni, jó volt Veletek együtt gondolkodni! Én nagyon bízom abban, hogy a Flip-IT! nemcsak egy újabb ígéretes módszer a sok közül, amit a kezdeti fellángolás után gyorsan igyekszünk elfelejteni. Amilyen jó hangulatban végig tudtuk dolgozni ezt a napot Veletek, úgy gondolom, nem alaptalan a bizakodásom! Jön a folytatás, remélem jöttök Ti is :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marika!
      Így igaz! Nem alaptalan a bizakodásod.
      Köszönjük a folytatást. Megyünk!:)

      Törlés