2016. augusztus 24., szerda

Tükrözött osztályterem, - avagy élethosszig tartó tanulás határok nélkül


„Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak fel, az optimisták pedig vitorlákat.”
(ismeretlen)

Különös, kettős szereposztásban él a ma pedagógusa. Egyfelől tanítványai tanítója, másfelől diák, akit tanítanak. Nem lehet ez másképp' akkor, amikor szélsebesen változik, halad előre körülöttünk minden. Szinte semmi sem állandó, ezért lett jelszavunk az innováció. Hogyan is állná  meg helyét ilyen körülményben egy olyan oktatási forma, amelyik nem képes haladni a korral. Örvendetes, hogy egyre nagyobb azoknak a pedagógusoknak tábora, akik ennek igazságát felismerve immár több éves, akár évtizedes oktatási gyakorlatuk ellenére is képesek újra "iskolapadba ülni", és akár őszülő hajszálakkal is vadonatúj ismereteket elsajátítani. Igen, mindannyian tudjuk, ez annak a hatalmas technikai robbanásnak köszönhető, ami a digitális világ beköszöntét jelentette életünkben. Kezdeti ellenállásaink, félelmeink lassan szűnni kezdtek, kinél hamarabb, kinél meg későbben. Ma már világos előttünk: a fejlődést megállítanunk nem lehet, de nem is érdemes. Jobban járunk, ha katonásan "felvesszük a tempót", és a kezünkbe kapott lehetőségekkel élve megpróbáljuk a jó alapokra helyezve megújítani pedagógiai módszereinket. Kérdezhetné valaki: de kinek van ideje, ereje, pénze tanulni, új tanulási utakat kialakítani? Jogos a felvetés, senki nem vitatkozik a ténnyel. Ám, ha mi is belekóstolunk abba az új tanítási-tanulási környezetbe, amit majd diákjaink között honosítunk meg, akkor máris van felelet kétkedéseinkre. Pont az internet adja meg számunkra azt a lehetőséget, hogy a lehető leggyorsabban megtanuljunk mindent , amit megkíván most tőlünk a kor , a 21. század követelése. Ugyanis számos lehetőséget kapunk időtől, távolságtól függetlenül, hogy szabadon, saját tempónkban, saját időbeosztásunk szerint tanuljuk meg azokat az alkalmazásokat, web 2.0-ás eszközöket, amelyekkel majd pedagógiai módszertanunkat újíthatjuk meg. Számtalan magyarázó, oktatóvideó áll rendelkezésünkre, számtalan teszttel próbálhatjuk ki elsajátított ismereteinket, és bőséges azoknak a kollégáknak száma, akikkel tudásunkat megoszthatjuk, akiknek segítségét kérhetjük, s akiknek még alkalomadtán mi is segíthetünk. Ez ugye már nem az a szokványos, helyhez kötött, sokszor drága áron megfizetett, frontális képzési forma, amit ma már mi sem szívesen vennénk igénybe. A tanulás új ízének megtapasztalásával talán könnyebben fogjuk kialakítani azt a 21. századi osztálytermet, ahol diákjaink már az újszerű, hozzájuk szabott módszerekkel fognak tanulni. Amikor már mi készítünk nekik oktatóvideókat, amiket majd ők is otthon, esetleg tableteken, okostelefonokon útközben néznek meg. S majd ők is megoldják az általunk készített tudásellenőrző teszteket. S mindezek után az osztályteremben már nem a régmúltat idéző, frontális oktatás megy, hanem egy interaktív, mozgalmas, gyakorlatias tudásmegosztás jelenik meg. Ez lenne az a bizonyos, tükrözött, vagy fordított osztályterem, ahol a diákok második otthonukra lelhetnek. Lehet, hogy most még utópisztikusnak tűnik a megvalósulás, ám ha merünk nagyokat álmodni, álmaink megvalósulást nyerhetnek.
Lassan a nyár végéhez közeledünk... Előttünk egy új tanév kezdete... Én már lassan a visszaszámlálást kezdem el, hiszen nyugdíj előtt a hajókürtök közül az utolsó háromból most a második hangzik számomra el. Hátam mögött olyan tíz esztendőt tudhatok, amelyik sok-sok kurzussal volt tele. Hálát adok az Égieknek, hogy olyan tanulási kedvvel áldottak meg, amivel szinte száguldva repültem egyik képzésről a másik fele. Tíz évvel ezelőtt könnyeim potyogtak, mert a számítógép elé kényszerültem, s még a billentyűzetet sem ismertem.  De sok-sok segítséggel, lépésről-lépésre építkezve kezdtem megbarátkozni a három "bűvös betűvel": IKT, azaz információs és kommunikációs technológia, s immár elválaszthatatlan barátokká válva teszem dolgom, fejlesztem  segítségével a rám bízott gyermekeket. Bizton mondom, függővé nem váltam tőle, mert életemnek nem ez az egyetlen értelme. Viszont tudom, szükségem van rá, hogy örömpedagógiám teljes legyen. 
Nyári napjaimban rendezgettem dolgaimat, az évek során összegyűjtött anyagaimat. Szinte ámultam azon, hogy mennyi minden fért bele az elmúlt évek történéseibe. Tudom, nem illik és nem szokás hosszú önéletrajzot írni. Így nyugdíj előtt két évvel már nincs is igazán szükségem erre. Ennek ellenére a mellékletben igyekeztem minden olyan dokumentumot feltölteni, ami őrzi élethosszig tartó tanulási kedvemet. Nem titkolt vágyam, hogy biztassak, bátorítsak, inspiráljak vele másokat, hogy éljenek a tanulási lehetőségekkel, mert jó, mert fiatalon tart, mert örömöt szerzek vele másoknak, és magamnak. 
Íme:



 Az elmúlt tíz év talán legfontosabb eseményeit igyekeztem Örömpedagógia nevű blogomban megörökíteni. Rendezgetéseim során jöttem rá, hogy éppen a Fordított osztályterem MOOC kurzusáról nem írtam még. Így röviden, summázva csak annyit, hogy jó volt, remek volt! A képzés részletezése nem fér bele e mostani bejegyzés keretébe. S ha mégis valakit érdekelne közelebbről is a témakör, akkor kedves Kolléganőm, Tuboly Rita  blogbejegyzését  szívből  ajánlom számára http://bit.ly/2bhzHyW

A magam részéről csak annyit: beadandóm, saját, kis elkészített oktatóvideóm s a hozzá tartozó óravázlatom ez volt:
 
   



 
S még a 2016/2017. tanév becsengetése előtt is volt egy élményszerű találkozás augusztus 17-én. Ugyanis meghívást kaptam Gyarmathy Éva egynapos kurzusára, amelynek lényege  az általa készített, külföldről adaptált Kognitív Profil Teszt alkalmazási lehetősége volt:


  Kezdődjék hát az új tanév! Minden Kedves Ismerős és még nem ismert Kollégámnak kívánok sok erőt, kitartást, jó kedvet a tanításhoz! S ha valaki elé  akadály gördülne, hát így gondoljon erre:


"Azokból a kövekből, melyeket utunkba gördítenek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk." (Széchenyi István)

2016. augusztus 20., szombat

eDia miniatűrök az Anyahajóból,- avagy mérés-értékelés az örömpedagógiában




Szomorú vagyok, ha szomorú tanítványokat látok. Így volt ez akkortájt, amikor az év eleji, és év végi méréseimet papírhalmazokban vittem be kisdiákjaimhoz. A  központilag előírt feladatok sok esetben meghaladták a gyermekek képességeit. Szenvedést okozott számukra az, hogy sokuknak nagy nehézséget jelentett a manuális írás. Ennek következtében gyakran csak híjával kitöltött lapokkal zártam a tesztelést, s a sok meg nem értett kérdés következtében frusztrált percek, kudarcok jöttek,  s elmaradt a sikerélmény. Töprengéseim, kutatásaim során azonban rátaláltam a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja által kidolgozott, új generációs, elektronikus diagnosztikus mérési rendszerérePartneriskolaként csakhamar beregisztráltam kis csapatomat a nagy egészbe. 2014-ben volt az első kísérleti tesztelésünk, amely nem volt teljesen felhőtlen, hiszen a generált feladatsorok szintén nagy nehézséget jelentettek a sajátos nevelési igényű gyermekeimnek. 
Ekkor bátorkodtam levelet írni Dr. habil. Molnár Gyöngyvér egyetemi docensnek, aki Csapó Benő professzor úr mellett szakmai vezetőként vesz részt az eDia fejlesztésében. Azzal a kérdéssel, kéréssel fordultam hozzá, hogy lehetne-e könnyített, differenciált feladatsorokat generálni a sajátos nevelési igényű gyermekek számára, hogy ők is részt vehessenek a maguk fejlődési szintjén a mérés -értékelés rendszerében. Igen megtisztelő volt számomra, hogy Gyöngyvér, akit már ezelőtt is volt szerencsém személyesen is ismerni, hallgatni, készségesen vállalta, és hamar küldte is a differenciált feladatokat. Itthon mindmegannyit megoldottam, hogy lássam, megfelelő kihívás elé állítom-e diákjaimat. Így került sor ezután a személyre szabott tesztek kitöltésére. "Áthágva" a szigorú szabályokat, kicsit másképpen folytak ezek a tesztírások ott az Anyahajóban. Nem hagytam magukra a gyerekeket, hanem, mint mindig, most is közéjük ültem. Háttérsegítséget nyújtottam annak, akinek arra volt szüksége. Természetesen jegyzeteltem közben szorgalmasan, hiszen irányított megfigyeléssel kísértem minden mozzanatukat úgy  kognitív, mint affektív vonatkozásban. Eltökéltem szívemben, hogy bármilyen nehézséggel kerülnek is szembe a feladatok során, kisegítem őket, hogy mindegyikőjüknek a tesztkitöltés végén sikerélménye legyen, s a százalékos kiértékelés után a malacka mindenkit lufikkal ajándékozzon meg. Szokásom szerint fotókat, videókat készítettem "eDiázásunk" során is. 2014-től tetemes dokumentáció gyűlt össze. A most következő 2016/2017-ik tanév előtt rászántam időmet, erőmet, és a sok-sok felvételből egy eDia miniatűr sorozatot készítettem, amit elsősorban hálám jeléül Molnár Gyöngyvérnek ajánlok fel. Reménységem, hogy ebből a sorozatból láthatóvá válik: volt, és van értelme, hogy  kis csoportunkkal mi is beneveztünk az innovatív mérés-értékelés rendszerébe. Lehet, hogy megnézve a  miniatűröket, valaki azt fogja mondani: "Nem ér az egész! Hiszen én súgtam nekik, nem reális a mérés!"... Igen, valóban ez így van. De mérlegre tettem a dolgokat, s a mérleg nyelve arra mutatott, hogy talán hasznosabb lesz a gyerekek számára ez a "tyúkanyó-kiscsibés" együttlét annál, mintha rájuk bízok mindent, hogy feladataikat egyedül oldják meg.
Szavamat nem szaporítom tovább, jöjjenek hát a miniatűrök szépen, sorban, 2014-től elindulóan:




















Így töltjük hát napjainkat ott az Anyahajóban...Az újonnan összeállított teszteket kérésemre Molnár Gyöngyvértől ismét megkaptam. Várom kisdiákjaimat, hogy ismét elinduljunk a nagy útra... Bízom abban, hogy egyre önállóbbak lesznek a tesztek kitöltésében. S továbbra is csak azt fogom náluk keresni , kutatni, hogy mit tudnak. Önbizalmukat, önértékelésüket kívánom növelni, mert akkor bátrak lesznek, és a sok nehézségük ellenére is meg fogják tudni állni helyüket ebben a nem könnyű, olykor  a gyengéket, kicsinyeket elnyomó világunkban...

2016. augusztus 11., csütörtök

Gyöngyszemek a Sakkpalotában, avagy: "Így játszunk az Anyahajóban"



Egy dolgos pedagógus olyan, mint egy jó szántó-vető ember, aki évről-évre húzza a barázdát, s veti el a jó magot tanítványai lelkébe, szívébe. Egy-egy fordulónál megáll, kissé megpihen. Visszatekint, összegez. Ezt tettem én is az elmúlt hetekben. Átnéztem sok-sok dokumentumot, fotót, videót, amit az elmúlt tanév során készítettem. Rendezgetéseim eredményeként most egy olyan csokrot nyújtok át Kedves Olvasóimnak, amely számomra Gyöngyszemek füzére. Összeállításomat ajándékul szánom Polgár Juditnak, hiszen neki köszönhetem, hogy a Sakkpalotába kis diákjaimat bevezethettem. 
Szoktuk említeni, hogy szükséges a gyermekek számára a példakép. Az, hogy legyen előttük olyan valaki, akire felnézhetnek, aki valódi értékeket képvisel, akiért szinte rajongani lehet. Ifjú éveimben Polgár Judit volt számomra az igazi példakép. S most nagy örömmel beszélek róla gyermekeimnek ott az Anyahajóban. Kiváltképpen boldog vagyok, hogy a minden idők legjobb női sakkozója, nemzetközi nagymester olyan programot alkotott, aminek adaptálásával örömtelivé tudom tenni a gyógypedagógiai fejlesztés folyamatát. Nem titkolt szándékom, hogy Polgár Judit személyében felállíthassak példaképet a gyermekek számára. Szívem vágya teljesül, ha ezt egy-egy gyermek esetében megvalósulni látom, hiszen sajnos értékevesztett világunkban a "trend" nem mindig a szépet, a jót sugallja felnövekvő nemzedékünknek. 
Most olyan néhány gyermeket mutatok be, akikkel sikerült megszerettetnem a Sakkpalota világát, s benne Polgár Juditot, a Program megalkotóját.
Még annyit elmondok előzetesként, hogy Anyahajó Stúdiónkban évek óta megszokott dolog, hogy a sarokban ott áll állványon a digitális fényképezőgép, amely rendszeresen veszi fel foglalkozásainkat. A gyerekek ezt már meg is szokták, sőt számukra inspirálóvá vált az, hogy ők maguk készítsenek videókat, ők maguk mutassanak be valamilyen kis előadást. Ennek én felettébb örülök, hiszen ma már a pedagógiai módszertan leginnovatívabb iránya éppen az, hogy a diákok állítsanak elő oktatóvideókat.
Ez a gyakorlat vezethet a tükrözött osztályterem kialakulása felé. S hogy ez a gyógypedagógia területén is megvalósulhat, különösen nagy dolog, hiszen a tehetség-rehabilitáció sikerélményt nyújtó, a pozitív erősségekre építő gyógyító-nevelő eszköze lehetne kezünkben ez a fajta fejlesztőtevékenység. El kell, hogy mondjam azt is, hogy a következő jelenetek nem előre megrendezett forgatókönyv szerint történtek. A gyerekek önálló kezdeményezései, spontán megnyilvánulásai, amelyeknek adott esetben én magam is szereplője lettem.  

Álljanak elő hát a "Gyöngyszemek", akiknek sorában elsőként  Balázst mutatom be. 
Ebben a fiúcskában elementáris erővel él a videózás iránti igény. Ezt az erősségét igyekszem hasznosítani fejlesztő tevékenységemben. Mappájában sok-sok felvétel van már, amelyekből most egy négyrészes sorozatot hoztam el blogomba:








Következő "Gyöngyszemem" Flóra:


S most jöjjön Kristóf, a "Gyöngyszemem":


Végül, de igazán nem utolsó sorban illesztem Zsókát a "csokorba". Fontos megemlítenem, hogy ő komoly nehézséggel küzd a matematikai képességek területén. Ezért nagy öröm számomra, hogy a Minecraft játékában egy csodás Sakkpalotát alkotott okostelefonja segítségével. Mint tudjuk, szépen segíti az alapképességek fejlesztését ez az építkezős játék, többek között érvényes ez a matematika területére is. A kis videóban a Minecraftos képek mellett egy olyan felvétel szerepel, amiben egy balatoni nyaraláson sakktáblán lépegetve énekli Zsóka a Cikkcakk sakk dalt, tanítva a mozgást egy kislány számára. Okostefonján el is küldte nekem néhány héttel ezelőtt a felvételt, tudva, hogy ezzel mekkora örömöt fog szerezni nekem:


A minap ezt a felhívást olvastam a Facebookot böngészve:




Igen, én is hiszek a sakk közösségformáló erejében. Hiszek abban, hogy Polgár Judit Sakkpalota Képességfejlesztő Oktatási Programja megfelelőképpen adaptálva remek komplex személyiségfejlesztési lehetősége a gyógypedagógiának.
Mint a Világsakkfesztivál oldalának regisztrált tagja én magam is elkészítettem a fotót, hiszen kis Csapatommal örömmel készülünk az októberi Világsakkfesztivál nagy eseményére.  (Utólagos megjegyzés: időközben a link már a következő év Világsakkfesztivál eseményére mutat.)