2016. december 28., szerda

Három "Gyöngyszem" a 2016. esztendő végére


Nem hagyott nyugodni a lelkem, hogy a 2016. év végére érve még egy utolsó blogbejegyzést ne tegyek meg. Mint amolyan szántó-vető ember, fordulóhoz jutva visszatekint szemem a mögöttem lévő barázdára. Summázom, összegzem munkámat, a gyermekek között végzett tevékenységemet. Mondhatnám úgy is, hogy leltárt készítek, hogy lássam, mivel gazdagodott Anyahajó Stúdiónk élete, s mi híja van még helyes működésének. Ehhez jó segítség az a sok dokumentum, kép és videofelvétel, amely kíméletlen őszinteséggel mutatja, ha valamivel híjával találtattam. Megállapításom, hogy még mindig van hova fejlődni, van mit elhagyni, és másképpen csinálni. 
Viszont bátran, kellő alázatossággal kell tudnunk örülni mindannak, ami előbbre vitte tanítványainkat.
E mostani évzáró iromány három "Gyöngyszemről" szól, akiknek személyisége, egyénisége oly' nagyon különböző, de valamiben határozottan  megegyező. Mégpedig abban, hogy a hagyományos oktatási formába nemigen illenek bele. Nem taglalom a részleteket, hiszen hasonló "csodabogarakkal"  itt is, ott is találkozni lehet, csak inkább az a nagy kérdés, hogy a különleges bánásmódot megtaláljuk-e őket illetően. Ha szerencsések vagyunk, és a "kulcsra" rátalálunk, akkor kincseket lelünk, amelyek sokunk hasznára és örömére lehetnek. Tapasztalatom szerint a "kulcs", hogy a hiányosságok kiemelése helyett rátaláljunk pozitív erősségeikre. S a szabadság bátorságával merjük hagyni szárnyalni őket. Ezt, ahogyan szoktam mondani, a magam portáján, ott az Anyahajóban könnyebben meg tudom valósítani, mint azt egy pedagógustársam teheti bent az osztályteremben. De az a remény van bennem, hogy munkám hatással bírhat a tekintetben, hogy a hozzám járó gyermekek személyiségükben, egyéniségükben, tehetségükben gyarapodva csoportjaikban is kezelhetőbbek lesznek, s talán nem túlzás, ha azt állítom, közösségük húzóerejei is lehetnek a jövőben.

Jöjjön hát a három "Gyöngyszem", három rövid kis történettel!

Matyikám, csupán néhány hete lett tagja az Anyahajónknak, s máris otthonosan mozog, tudatosan, számon tartva az alkalmat, amikor hozzám benyithat. Beszélgetőkörrel szoktuk kezdeni foglalkozásainkat, ahol egy labdával a kézben jelzik a gyerekek , hogy jó hírük, avagy  valami szomorúságuk van éppen. Ha jó a hír, a labda a jobb kézben, ha rossz, akkor pedig bal kézben. Matyikám folyamatos jó hírrel érkezik hozzám, hiszen hatalmas FIFA 365 matricagyűjteménye van, amit egy-egy beszélgetőkör alkalmával bemutathat. Fel is kínáltam, hogy videóban mondja el ismertetőjét, amit ő boldogan elvállalt. Megtörtént az első felvétel, és a következő alkalommal máris készült újabb hírekkel, természetesen , hogy azt is videóra vegyem fel. Ha valaki megnézi a következő néhány percet, talán nem kell számára magyarázni, hogy milyen készségekkel, képességekkel van felruházva ez a kisfiú. Itt már "csak" annyi a teendőnk, hogy felelősséggel kísérjük útját, hogy a most megmutatkozó tehetségcsírák ki ne haljanak belőle szakértelmünk, szeretetünk hiányában, hanem kellő tudással, felelősséggel tudjuk útját terelgetni tálentumainak kibontakoztatását segítve.

Itt van hát immár a két részes videó, amely Matyi kérésére született meg: 




Következzen Barnus, ki második "Gyöngyszeme" Anyahajónknak. Akik olvasói blogomnak, ismerik őt, hiszen szeptember óta az ő és Édesapja érdeme, hogy elindult a robotépítés és programozás projektünk csoportunkban. Csúcsa volt ennek a Kódolás Órája. Úgy gondoltam, hogy a projektzáró ünnepségünkkel be is fejezzük téli szünet előtt a robottal való foglalkozást. Tervem módosult azonban, hiszen levelet kaptam Barnus Édesapjától, aki közölte, hogy fiacskája egy kis zongorával fog érkezni hozzám, és egy karácsonyi dalt szeretne beprogramozni Lego robotunkba. Természetesen helyet adtam kérésének, aminek a következő lett az eredménye:


Úgy gondolom, kommentár nélkül is van e videófelvételnek komoly üzenetértéke...

Harmadik "Gyöngyszemem" a már sokak előtt ismert Balázskám. Egy valóban különleges emberkét ismertem meg immár 4-ik éve benne. Személyiségjegyei között elég hangsúlyosan szerepel az, hogy nemigazán kedvel semmi kötelező gyakorlatot, annál inkább kreatív mindabban, ami számára szabadon választott. Itt mindig művészien kell megtalálnom az egyensúlyt, hogy azért hozzászokjon ahhoz is, amit el kell majd életében szükségszerűen végezni, de engedjek számára tág teret hatalmas cselekvési ösztöneinek. Itt kell megemlítenem, hogy a Digitális Témahétről készült egy riport, ami az Új Pedagógiai Szemlében jelent meg Veszprémi Attilának köszönhetően. Áprilisban volt ő nálunk az Anyahajóban riportot készíteni. Balázs tudomására jutott a dolog, aki azonnal, önszántából felkínálta, hogy segítségemre lenne a beszélgetésben. S ím ez a riport született meg ebből, amit karácsonyi ajándékként kaphattunk meg: 



Balázs a téli szünet előtti utolsó órán is új ötletként hozta tudomásomra, hogy szeretne egy bemutatót adni videóban a kiterjesztett valóságról. Egyébként ez a játék benne szerepelt az én menetrendemben is. Nem volt mit tennem, hát ráálltam, és Balázskám azonmód kezdte is mondandóját:


S ha most valaki feltenné a kérdést, hogy miként is tudnak haladni a többiek, akik nem bírnak ilyen különleges képességekkel, azoknak azt tudom válaszolni, hogy remek ez a heterogén kis társaság. Igen, mert többségében segítenek a gyerekek  egymásnak. És olyan öröm látni azt, amikor a kortárs segíti a nálánál gyengébbet. De tudják, mert megtanulják, hogy ne nézze le senki a másikat, mert egyikőnk ebben jobb, a másikunk meg  másban. És ilyen vonatkozásban én is közéjük sorolom magamat, elismerve az adott területen hiányosságaimat. Ez nekik egy külön bizalmat ad felém, és még inkább közelebb kerülnek hozzám akkor, amikor ők tudnak nekem segíteni, akár a programozásban, vagy egyéb videó-játék során. 

Nem mondom, hogy az elmúlt hónapok történéseiből  mindent krónikába fűztem, de talán majd egyszer, amikor nem fognak kötni szoros határidők , bepótolhatok mindent, ami élmény volt számomra, s ami Embertársaimnak is hasznos és érdekes lehet.

Kívánok Minden Kedves Olvasómnak olyan Új esztendőt, amiben az öröm mindig túlsúlyba kerülhessen  a mérlegserpenyőn a szomorúsággal szemben!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése