2018. január 8., hétfő

Elfogadás, befogadás a Minecraft EDU-val



Bár már 2018-at írunk a naptár szerint, mégis egy olyan eseményről kívánok néhány szót ejteni, ami  ugyan még tavaly novemberében történt de örömteli volt számomra, és elmondhatom, Anyahajó Stúdiós  Csapatom számára is. Részt vettünk ugyanis az Őszi Pedagógiai Napok keretében egy olyan történelem órán, ahol kisdiákjaim a témához illeszkedő alkotásokat mutattak be. Tulajdonképpen egy régóta dédelgetett álmom valósult meg , hiszen több éve arra törekszem, hogy a nálam elsajátított ismereteket osztálytermi keretek között kamatoztathassák a gyerekek. Mindig hittem abban, hogy a tanulási akadályokkal küzdő diákok kaphattak olyan tálentumokat, kincseket, amelyeket felszínre hozva, és tovább ápolva sikeresen tudnak beilleszkedni csoportjukba, és még egy-egy területet illetően példaképül is szolgálhatnak társaik számára. Természetesen ehhez egy olyan innovatív iskolai közegre van szükség, ahol a most még érvényben lévő szigorú követelményrendszer mellett is képes egy pedagógus új utakat, alternatív lehetőségeket találni ahhoz, hogy pl. egy sajátos nevelési igényű tanulónál ne azt nézze, hogy mit nem tud az a gyermek, hanem azt, hogy mire kapott különleges képességet. Ez a szemlélet alapjában megváltoztatja egy utazó gyógypedagógus munkáját, hiszen a részképességek sokszor kínos fejlesztése helyett egyszeriben átalakul fejlesztő szobája egy tehetségnevelő műhellyé, ahol a tanuló és pedagógus viszonylatában  olykor-olykor szerepcserére kerül sor. Ők lesznek a tanítók, és a tanár lesz a tanuló. Ez történik most nálunk az Anyahajó Stúdió életében is, amikor fő szerepet kapott foglalkozásainkban a Minecraft EDU iskolai verziója. Most nem írok részletesen róla, hiszen blogom több bejegyzése is ennek jótékony, fejlesztő hatásairól ír. 
Visszatérve a bemutató órára, írom le, hogy hetekkel az esemény előtt keresett fel Erika, a gyermekek történelem tanára, hogy szívesen fogad valamilyen IKT alkalmazással segített, differenciált feladatot. Megkaptuk tőle a témakört, ami a görög mitológia volt. Átbeszéltem a gyerekekkel, miről is lesz szó, és rájuk bíztam a választást, hogy kedvükre építsenek valamit a Mincraft EDU-ban a témakör szerint. 
Hatalmas lelkesedéssel láttak neki a munkának. Több foglalkozás is ennek jegyében telt nálam ott az Anyahajó Stúdióban. Végül is három kis tanítványom alkotása készült el úgy, hogy ők videót is készítettek közben, és így felkerült saját YouTube csatornájukra. Szíves szeretettel ajánlom a felvételeket megnézésre azzal a megjegyzéssel, hogy senki ne "egy az egy"-ben várja a trójai faló, a görög labirintus, valamint a Minotaurusz megtestesülését, hiszen ez a Minecraft játék éppen is a gyerekek kreativitását szolgálja fejleszteni. Így ők beleláttak ezekbe az építményekbe olyanokat, amiket mi el sem tudnánk képzelni. De  - hála Erika Montessori szemléletű pedagógiai hozzáállásának - elfogadta alkotásainkat, sőt ötösökkel jutalmazta a gyerekek mukáit. 
Most először a három gyermek videóját mutatom be, majd azt az öt perces videót, amely híven tükrözi azt a csodát, amikor egy - egyébiránt nehezen beilleszkedő, és sokszor kudarcokra ítélt - kisfiú büszkén mutatja be társainak az általa készített  görög labirintust.

És végül summaként egy bő, egyperces kis bemutató álljon beszámolóm végén, ahol álmom egy cseppnyi beteljesülését mutatom be.

Hiszem, tudom, hogy utazó gyógypedagógiai munkánk sikeressége rejlik abban, ha merünk bátran hozzányúlni a legmodernebb  digitális eszközökhöz, alkalmazásokhoz, netán online videójátékokhoz.
Viszont a siker csak akkor lesz teljes, ha olyan elfogadó és befogadó pedagógus társakra lel egy integrált iskolában fejlesztő gyógypedagógus, aki képes és hajlandó osztálytermi keretek között is csillogni hagyni sajátos nevelési igényű kisdiákjait.

Jöjjenek hát sorba a bemutatók! Ragyogjanak tudásukkal a kis "nebulók"!











0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése