2017. március 20., hétfő

Minecraft EDU az Anyahajóban,- avagy az inklúzió különös formája...



Több Kedves Kollégám tudja rólam, hogy az IKT-val támogatott gyógypedagógiai fejlesztésem egyik kiemelt, sarkalatos pontja az a törekvés, hogy  a Minecraft játékot adaptáljam, annak hasznos voltát felhasználjam. Több éve igyekszem erre. Rögös út van mögöttem, hiszen "magányos farkasként" próbáltam átjutni mindennemű technikai és egyéb akadályon, hogy célom elérjem.
Míglen nagy örömömre tavaly azt a hírt kaptam, hogy megszületett a Minecraft EDU, azaz  teret kap a játék az iskolai tereken. Gondoltam, megnyílt a kapu, s most már szélsebesen haladhatunk utunkon. Ám lelkesedésem néha meg-megingott, hiszen itt is történtek megtorpanások. A regisztráció nehézsége és egyéb technikai akadály volt az oka ezeknek.Természetesen letöltöttem a programot otthoni gépemre is, és amikor csak ki tudtam szakítani az időt, elszántan, minden, autodidakta módon megszerzett tudással járkáltam világomban, próbáltam építeni, alkotni, kamerázni, portfóliót készíteni, majd exportálni, s még a világomat a Docs.com-on is megosztani. Ez utóbbiban Novák Karcsi segített, - hála neki...
Buzgó, "fiatalos" hévem azonban nem volt elég ahhoz, hogy a gyerekek között egy mindennel tisztában lévő, szakavatott Minecraft EDU-s felhasználóként jelenjek meg, így nem maradt más hátra, mint az, hogy kis tanítványaim segítségét elfogadjam. Döbbenetes megtapasztalni azt a hozott képességet, amivel mi több évtizedes korkülönbséggel sem rendelkezünk... Kozmikus pillanatok , videó felvételek születtek meg, amikor pl. multiplayer módban kisdiákjaim navigálnak, veszik ki kezemből az egeret, mert nem tudom magamat, azaz avatar testemet melléjük állítani kamerázás végett. Térlátásuk fantasztikus, vagy az enyém nagyon gyenge... De megéri az erőfölényt nekik adni, hiszen annyira segítőek ilyenkor, és olyan közel kerülhetünk egymáshoz, hogy egy hagyományos beszélgetőkör vagy valamilyen üdvös kommunikációfejlesztő eszköz, megközelítésmód sem tudja ezt elérni. Mindezek mellett el kell, hogy mondjam: többször megálltunk, megakadtunk a "játékban"... Egy ilyen alkalommal ajánlotta az egyik hozzám járó kisfiú, hogy hívjam be az osztálytársait az Anyahajóba, mert ők nagyon értenek a Minecrafthoz, és mindent tudnak. Megkérdeztem, kik is ezek a "szakemberek", mire több nevet is megemlítettek. Bár nem szokás, sőt  - úgymond - szabálytalan, hogy valaki olyan jöjjön be hozzám, akinek nincs Szakértői véleménye, de a "szükség törvényt bont" alapon bátran és eltökélten bementem kisdiákom osztályába, ahol délutáni, komoly napközi alatti leckeírás volt. Kati néni elnézően vette, hogy megzavarom a rendet, és elmondtam, hogy sajnos megakadtunk a Minecraft EDU-ban, és úgy hallottam, vannak az osztályban olyanok, akik ebben nagyon ügyesek. Erre több kisgyerek felpattant a helyéről, és ugrott is felém, hogy ők majd segítenek... Itt lett azután némi probléma, mert maximum két kisdiák fért meg nálam a foglalkozás keretében. Nagy nehezen kiválasztva a gyerekeket, bementem velük az Anyahajónkba. Átadtam nekik a terepet, és utána csak ámultam, és bámultam... Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy gyorsan előkaptam fényképezőgépem, és néhány mozzanatot meg tudtam örökíteni a kozmikus pillanatokból. Talán a legnagyobb tanulság és élmény számomra ebből a délutánból az, hogy az inklúzió, vagyis az őszinte befogadás a gyermekek részéről milyen szépen megy. Látva őket, senki talán nem mondaná meg, hogy a négy fiú közül kettő jár hozzám, a másik kettő nem... Tanulság és élmény, hogy ha olyan 21. századnak megfelelő tanulási környezetbe engedjük őket, ahol szabadon tudnak szárnyalni, hatalmas motivációval teszik ezt. Ösztönös cselekvési vágyuk által , önmaguktól új tudás megszerzésére képesek. Tanulság és élmény, hogy megerősödni látszik: megfelelő módon alkalmazva a digitális eszközöket,  nem viszi elmagányosodásba a fiatalokat, gyermekeket, hanem éppen ellenkezőleg. Szükségelik a kollaborációt, a közös tudás építését, az egymással való találkozást és kommunikációt, online, de offline közegben is.
Tanulság és élmény annak sokszori megtapasztalása, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára javasolt fejlesztési területek, amelyek a Szakértői véleményekben szerepelnek, élményszerűen, komplex módon fejleszthetők az IKT remek eszközeivel, így a Minecraft játékával is. Tanulság és élmény továbbá, hogy biztos igaz, csupán a digitális eszközök nem jelentek üdvös megoldást oktatási rendszerünk súlyos bajaira, nehézségeire. Nagyon fontos részünkről a szakmai tudás, a játék szeretése, a gyermekek iránti elkötelezettség is.  Talán nem sorolom tovább ezt a listát, inkább jöjjön az a néhány perc, ami - reményeim szerint - kis ízelítőt és magyarázatot ad ahhoz, hogy miért is örültem annyira annak a január végi napnak, amikor a négy fiúcska a vendégem volt az Anyahajóban: 

     

Végül csak annyit: ez egyszer volt, de egyelőre többé nem lehetséges... Az osztálybéke ezt kívánja meg... Ugyanis felborul az osztály rendje, mert mindenki jönni szeretne... Meg a betyárok olyan rosszak, hogy nem érdemlik meg... 
A folyosón azért gyakran hozzám szaladnak, kérdezve, hogy mit kell nekik tenniük ahhoz, hogy hozzám járhassanak... Ilyenkor kicsit kínos a helyzet, mert nem mondhatom, hogy: "Kicsim, hozzám sajátos nevelési igényű gyermekek járnak, de neked nincs Szakértői véleményed..." Ehelyett csak megsimogatom őket, és mondok néhány kedves szót, hogy: "majd megbeszéljük a tanító nénikkel, mikor jöhetsz be..."
Szóval, most ismét maradtunk mi magunk.... 
Azért készülünk valamivel a Digitális Témahétre...
Szülői segítséggel lesz olyan a projektben, amikor bekéredzkedünk a gyerekekhez az osztályterembe, és bemutatunk számukra valamit, aminek majd  - úgy gondolom - mindenki örülhet...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése