Szomorú vagyok, ha szomorú tanítványokat látok. Így volt ez akkortájt, amikor az év eleji, és év végi méréseimet papírhalmazokban vittem be kisdiákjaimhoz. A központilag előírt feladatok sok esetben meghaladták a gyermekek képességeit. Szenvedést okozott számukra az, hogy sokuknak nagy nehézséget jelentett a manuális írás. Ennek következtében gyakran csak híjával kitöltött lapokkal zártam a tesztelést, s a sok meg nem értett kérdés következtében frusztrált percek, kudarcok jöttek, s elmaradt a sikerélmény. Töprengéseim, kutatásaim során azonban rátaláltam a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja által kidolgozott, új generációs, elektronikus diagnosztikus mérési rendszerére. Partneriskolaként csakhamar beregisztráltam kis csapatomat a nagy egészbe. 2014-ben volt az első kísérleti tesztelésünk, amely nem volt teljesen felhőtlen, hiszen a generált feladatsorok szintén nagy nehézséget jelentettek a sajátos nevelési igényű gyermekeimnek.
Ekkor bátorkodtam levelet írni Dr. habil. Molnár Gyöngyvér egyetemi docensnek, aki Csapó Benő professzor úr mellett szakmai vezetőként vesz részt az eDia fejlesztésében. Azzal a kérdéssel, kéréssel fordultam hozzá, hogy lehetne-e könnyített, differenciált feladatsorokat generálni a sajátos nevelési igényű gyermekek számára, hogy ők is részt vehessenek a maguk fejlődési szintjén a mérés -értékelés rendszerében. Igen megtisztelő volt számomra, hogy Gyöngyvér, akit már ezelőtt is volt szerencsém személyesen is ismerni, hallgatni, készségesen vállalta, és hamar küldte is a differenciált feladatokat. Itthon mindmegannyit megoldottam, hogy lássam, megfelelő kihívás elé állítom-e diákjaimat. Így került sor ezután a személyre szabott tesztek kitöltésére. "Áthágva" a szigorú szabályokat, kicsit másképpen folytak ezek a tesztírások ott az Anyahajóban. Nem hagytam magukra a gyerekeket, hanem, mint mindig, most is közéjük ültem. Háttérsegítséget nyújtottam annak, akinek arra volt szüksége. Természetesen jegyzeteltem közben szorgalmasan, hiszen irányított megfigyeléssel kísértem minden mozzanatukat úgy kognitív, mint affektív vonatkozásban. Eltökéltem szívemben, hogy bármilyen nehézséggel kerülnek is szembe a feladatok során, kisegítem őket, hogy mindegyikőjüknek a tesztkitöltés végén sikerélménye legyen, s a százalékos kiértékelés után a malacka mindenkit lufikkal ajándékozzon meg. Szokásom szerint fotókat, videókat készítettem "eDiázásunk" során is. 2014-től tetemes dokumentáció gyűlt össze. A most következő 2016/2017-ik tanév előtt rászántam időmet, erőmet, és a sok-sok felvételből egy eDia miniatűr sorozatot készítettem, amit elsősorban hálám jeléül Molnár Gyöngyvérnek ajánlok fel. Reménységem, hogy ebből a sorozatból láthatóvá válik: volt, és van értelme, hogy kis csoportunkkal mi is beneveztünk az innovatív mérés-értékelés rendszerébe. Lehet, hogy megnézve a miniatűröket, valaki azt fogja mondani: "Nem ér az egész! Hiszen én súgtam nekik, nem reális a mérés!"... Igen, valóban ez így van. De mérlegre tettem a dolgokat, s a mérleg nyelve arra mutatott, hogy talán hasznosabb lesz a gyerekek számára ez a "tyúkanyó-kiscsibés" együttlét annál, mintha rájuk bízok mindent, hogy feladataikat egyedül oldják meg.
Szavamat nem szaporítom tovább, jöjjenek hát a miniatűrök szépen, sorban, 2014-től elindulóan:
Szavamat nem szaporítom tovább, jöjjenek hát a miniatűrök szépen, sorban, 2014-től elindulóan:
Így töltjük hát napjainkat ott az Anyahajóban...Az újonnan összeállított teszteket kérésemre Molnár Gyöngyvértől ismét megkaptam. Várom kisdiákjaimat, hogy ismét elinduljunk a nagy útra... Bízom abban, hogy egyre önállóbbak lesznek a tesztek kitöltésében. S továbbra is csak azt fogom náluk keresni , kutatni, hogy mit tudnak. Önbizalmukat, önértékelésüket kívánom növelni, mert akkor bátrak lesznek, és a sok nehézségük ellenére is meg fogják tudni állni helyüket ebben a nem könnyű, olykor a gyengéket, kicsinyeket elnyomó világunkban...
