A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eDia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eDia. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 20., szombat

eDia miniatűrök az Anyahajóból,- avagy mérés-értékelés az örömpedagógiában




Szomorú vagyok, ha szomorú tanítványokat látok. Így volt ez akkortájt, amikor az év eleji, és év végi méréseimet papírhalmazokban vittem be kisdiákjaimhoz. A  központilag előírt feladatok sok esetben meghaladták a gyermekek képességeit. Szenvedést okozott számukra az, hogy sokuknak nagy nehézséget jelentett a manuális írás. Ennek következtében gyakran csak híjával kitöltött lapokkal zártam a tesztelést, s a sok meg nem értett kérdés következtében frusztrált percek, kudarcok jöttek,  s elmaradt a sikerélmény. Töprengéseim, kutatásaim során azonban rátaláltam a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja által kidolgozott, új generációs, elektronikus diagnosztikus mérési rendszerérePartneriskolaként csakhamar beregisztráltam kis csapatomat a nagy egészbe. 2014-ben volt az első kísérleti tesztelésünk, amely nem volt teljesen felhőtlen, hiszen a generált feladatsorok szintén nagy nehézséget jelentettek a sajátos nevelési igényű gyermekeimnek. 
Ekkor bátorkodtam levelet írni Dr. habil. Molnár Gyöngyvér egyetemi docensnek, aki Csapó Benő professzor úr mellett szakmai vezetőként vesz részt az eDia fejlesztésében. Azzal a kérdéssel, kéréssel fordultam hozzá, hogy lehetne-e könnyített, differenciált feladatsorokat generálni a sajátos nevelési igényű gyermekek számára, hogy ők is részt vehessenek a maguk fejlődési szintjén a mérés -értékelés rendszerében. Igen megtisztelő volt számomra, hogy Gyöngyvér, akit már ezelőtt is volt szerencsém személyesen is ismerni, hallgatni, készségesen vállalta, és hamar küldte is a differenciált feladatokat. Itthon mindmegannyit megoldottam, hogy lássam, megfelelő kihívás elé állítom-e diákjaimat. Így került sor ezután a személyre szabott tesztek kitöltésére. "Áthágva" a szigorú szabályokat, kicsit másképpen folytak ezek a tesztírások ott az Anyahajóban. Nem hagytam magukra a gyerekeket, hanem, mint mindig, most is közéjük ültem. Háttérsegítséget nyújtottam annak, akinek arra volt szüksége. Természetesen jegyzeteltem közben szorgalmasan, hiszen irányított megfigyeléssel kísértem minden mozzanatukat úgy  kognitív, mint affektív vonatkozásban. Eltökéltem szívemben, hogy bármilyen nehézséggel kerülnek is szembe a feladatok során, kisegítem őket, hogy mindegyikőjüknek a tesztkitöltés végén sikerélménye legyen, s a százalékos kiértékelés után a malacka mindenkit lufikkal ajándékozzon meg. Szokásom szerint fotókat, videókat készítettem "eDiázásunk" során is. 2014-től tetemes dokumentáció gyűlt össze. A most következő 2016/2017-ik tanév előtt rászántam időmet, erőmet, és a sok-sok felvételből egy eDia miniatűr sorozatot készítettem, amit elsősorban hálám jeléül Molnár Gyöngyvérnek ajánlok fel. Reménységem, hogy ebből a sorozatból láthatóvá válik: volt, és van értelme, hogy  kis csoportunkkal mi is beneveztünk az innovatív mérés-értékelés rendszerébe. Lehet, hogy megnézve a  miniatűröket, valaki azt fogja mondani: "Nem ér az egész! Hiszen én súgtam nekik, nem reális a mérés!"... Igen, valóban ez így van. De mérlegre tettem a dolgokat, s a mérleg nyelve arra mutatott, hogy talán hasznosabb lesz a gyerekek számára ez a "tyúkanyó-kiscsibés" együttlét annál, mintha rájuk bízok mindent, hogy feladataikat egyedül oldják meg.
Szavamat nem szaporítom tovább, jöjjenek hát a miniatűrök szépen, sorban, 2014-től elindulóan:




















Így töltjük hát napjainkat ott az Anyahajóban...Az újonnan összeállított teszteket kérésemre Molnár Gyöngyvértől ismét megkaptam. Várom kisdiákjaimat, hogy ismét elinduljunk a nagy útra... Bízom abban, hogy egyre önállóbbak lesznek a tesztek kitöltésében. S továbbra is csak azt fogom náluk keresni , kutatni, hogy mit tudnak. Önbizalmukat, önértékelésüket kívánom növelni, mert akkor bátrak lesznek, és a sok nehézségük ellenére is meg fogják tudni állni helyüket ebben a nem könnyű, olykor  a gyengéket, kicsinyeket elnyomó világunkban...

2012. február 23., csütörtök

Új bort új tömlőbe,- avagy innovatív módszerek a pedagógiai mérés-értékelésben

Akinek az elmúlt napokban kedve és főleg ideje volt szörfözni a neten, bőséges beszámolót kaphatott a Szegeden megrendezésre került Sulinetwork Konferenciáról. Ki-ki azt emelte ki mondandójában, ami éppen közel áll kutatási területéhez, napi pedagógiai tevékenységéhez. Igen terjedelmes lenne ugyanis, ha mindenről mesélnénk, ami a" Digitális Mozdonyvezetők Közösségében" történt a három nap alatt. A titulus magyarázatáról Ollé János blogjában olvashatunk. (Utólagos megjegyzés: időközben a blog elérhetetlenné vált.) Ennek értelmében most én is csupán arra szorítkozom, ami talán a legnagyobb örömöt jelentett a sok előadás közül. Számomra különös jelentőséggel bír az, amikor kutatási eredmények igazolják azt a gyakorlatot, amit sokszor ösztönös "megérzések" alapján kezdtem el a gyógypedagógia területén. Amikor évekkel ezelőtt kedvem támadt alkalmazni az IKT eszközeit gyermekeim között, azt a pozitívumot ismertem fel benne, amiről Dr. Molnár Gyönygyvér egyetemi docens beszélt plenáris előadásában Szegeden. A sérült gyermekek esetében különösen szembetűnő az a különbség, amit egy manuális fejlesztő eszköz és egy webkamerás, mikrofonos, számítógépes környezetben történő mérés-értékelés  esetén láthatunk.Ilyen megtapasztalások alkalmával  szinte világgá kürtöltem volna mindenkinek, hogy: "Emberek! Ezek a gyermekek sokkal többet tudnak, mint amit ti lemértetek! Csak ültessétek őket számítógép elé, adjatok nekik kedves, játékos fejlesztőprogramokat, és majd ámultok, mire lesznek képesek!"
S ím most a tudomány hozza az örömteli, jó hírt! Igen! Forradalmian új megoldást hozhat a számítógépes játékokba ágyazott mérés-értékelési technológia!


Az iot.hu IKT hírportál jóvoltából  egy rövid interjút hallhatunk, amely Molnár Gyöngyvérrel készült a konferencián: 



Örök érvényű igazság: Új bort új tömlőbe illik tölteni. Modern, új világunk tőlünk, pedagógusoktól is ezt követeli meg. Ne féljünk tehát az újtól! Ne mondjuk azt, hogy : "Jobb az ó"! Segítsük hát új mérés-értékelési eszközeinkkel a kezünk alatt felnövekvő nemzedéket! Meggyőződésem: ha valaki megízleli az "új bor" "édes nedüjét", soha nem fog visszatérni a régihez.

Így jártam én is 2008-ban, s ím, akkori, első élményeimet most összefűztem egy Photo Story-val: