2016. december 28., szerda

Három "Gyöngyszem" a 2016. esztendő végére


Nem hagyott nyugodni a lelkem, hogy a 2016. év végére érve még egy utolsó blogbejegyzést ne tegyek meg. Mint amolyan szántó-vető ember, fordulóhoz jutva visszatekint szemem a mögöttem lévő barázdára. Summázom, összegzem munkámat, a gyermekek között végzett tevékenységemet. Mondhatnám úgy is, hogy leltárt készítek, hogy lássam, mivel gazdagodott Anyahajó Stúdiónk élete, s mi híja van még helyes működésének. Ehhez jó segítség az a sok dokumentum, kép és videofelvétel, amely kíméletlen őszinteséggel mutatja, ha valamivel híjával találtattam. Megállapításom, hogy még mindig van hova fejlődni, van, mit elhagyni, és másképpen csinálni. 
Viszont bátran, kellő alázatossággal kell tudnunk örülni mindannak, ami előbbre vitte tanítványainkat.
E mostani évzáró iromány három "Gyöngyszemről" szól, akiknek személyisége, egyénisége oly' nagyon különböző, de valamiben határozottan  megegyező. Mégpedig abban, hogy a hagyományos oktatási formába nemigen illenek bele. Nem taglalom a részleteket, hiszen hasonló "csodabogarakkal"  itt is, ott is találkozni lehet, csak inkább az a nagy kérdés, hogy a különleges bánásmódot megtaláljuk-e őket illetően. Ha szerencsések vagyunk, és a "kulcsra" rátalálunk, akkor kincseket lelünk, amelyek sokunk hasznára és örömére lehetnek. Tapasztalatom szerint a "kulcs", hogy a hiányosságok kiemelése helyett rátaláljunk pozitív erősségeikre. S a szabadság bátorságával merjük hagyni szárnyalni őket. Ezt, ahogyan szoktam mondani, a magam portáján, ott az Anyahajóban könnyebben meg tudom valósítani, mint azt egy pedagógustársam teheti bent az osztályteremben. De az a remény van bennem, hogy munkám hatással bírhat a tekintetben, hogy a hozzám járó gyermekek személyiségükben, egyéniségükben, tehetségükben gyarapodva csoportjaikban is kezelhetőbbek lesznek, s talán nem túlzás, ha azt állítom, közösségük húzóerejei is lehetnek a jövőben.

Jöjjön hát a három "Gyöngyszem", három rövid kis történettel!

Matyikám, csupán néhány hete lett tagja az Anyahajónknak, s máris otthonosan mozog, tudatosan, számon tartva az alkalmat, amikor hozzám benyithat. Beszélgetőkörrel szoktuk kezdeni foglalkozásainkat, ahol egy labdával a kézben jelzik a gyerekek, hogy jó hírük, avagy  valami szomorúságuk van éppen. Ha jó a hír, a labda a jobb kézben, ha rossz, akkor pedig bal kézben. Matyikám folyamatos jó hírrel érkezik hozzám, hiszen hatalmas FIFA 365 matricagyűjteménye van, amit egy-egy beszélgetőkör alkalmával bemutathat. Fel is kínáltam, hogy videóban mondja el ismertetőjét, amit ő boldogan elvállalt. Megtörtént az első felvétel, és a következő alkalommal máris készült újabb hírekkel, természetesen, hogy azt is videóra vegyem fel. Ha valaki megnézi a következő néhány percet, talán nem kell számára magyarázni, hogy milyen készségekkel, képességekkel van felruházva ez a kisfiú. Itt már "csak" annyi a teendőnk, hogy felelősséggel kísérjük útját, hogy a most megmutatkozó tehetségcsírák ki ne haljanak belőle szakértelmünk, szeretetünk hiányában, hanem kellő tudással, felelősséggel tudjuk útját terelgetni tálentumainak kibontakoztatását segítve.

Itt van hát immár a két részes videó, amely Matyi kérésére született meg: 




Következzen Barnus, aki második "Gyöngyszeme" Anyahajónknak. Blogom olvasói ismerik őt, hiszen szeptember óta az ő és Édesapja érdeme, hogy elindult a robotépítés és programozás projektünk csoportunkban. Csúcsa volt ennek a Kódolás Órája. Úgy gondoltam, hogy a projektzáró ünnepségünkkel be is fejezzük téli szünet előtt a robottal való foglalkozást. Tervem módosult azonban, hiszen levelet kaptam Barnus Édesapjától, aki közölte, hogy fiacskája egy kis zongorával fog érkezni hozzám, és egy karácsonyi dalt szeretne beprogramozni Lego robotunkba. Természetesen helyet adtam kérésének, aminek a következő lett az eredménye:


Úgy gondolom, kommentár nélkül is van e videófelvételnek komoly üzenetértéke...

Harmadik "Gyöngyszemem" a már sokak előtt ismert Balázskám. Egy valóban különleges emberkét ismertem meg immár 4-ik éve benne. Személyiségjegyei között elég hangsúlyosan szerepel az, hogy nemigazán kedvel semmi kötelező gyakorlatot, annál inkább kreatív mindabban, ami számára szabadon választott. Itt mindig művészien kell megtalálnom az egyensúlyt, hogy azért hozzászokjon ahhoz is, amit el kell majd életében szükségszerűen végezni, de engedjek számára tág teret hatalmas cselekvési ösztöneinek. Itt kell megemlítenem, hogy a Digitális Témahétről készült egy riport, ami az Új Pedagógiai Szemlében jelent meg Veszprémi Attilának köszönhetően. Áprilisban volt ő nálunk az Anyahajóban riportot készíteni. Balázs tudomására jutott a dolog, aki azonnal, önszántából felkínálta, hogy segítségemre lenne a beszélgetésben. S ím ez a riport született meg ebből, amit karácsonyi ajándékként kaphattunk meg: 



Balázs a téli szünet előtti utolsó órán is új ötletként hozta tudomásomra, hogy szeretne egy bemutatót adni videóban a kiterjesztett valóságról. Egyébként ez a játék benne szerepelt az én menetrendemben is. Nem volt mit tennem, hát ráálltam, és Balázskám azonmód kezdte is mondandóját:


S ha most valaki feltenné a kérdést, hogy miként is tudnak haladni a többiek, akik nem bírnak ilyen különleges képességekkel, azoknak azt tudom válaszolni, hogy remek ez a heterogén kis társaság. Igen, mert többségében segítenek a gyerekek  egymásnak. És olyan öröm látni azt, amikor a kortárs segíti a nálánál gyengébbet. De tudják, mert megtanulják, hogy ne nézze le senki a másikat, mert egyikőnk ebben jobb, a másikunk meg  másban. És ilyen vonatkozásban én is közéjük sorolom magamat, elismerve az adott területen hiányosságaimat. Ez nekik egy külön bizalmat ad felém, és még inkább közelebb kerülnek hozzám akkor, amikor ők tudnak nekem segíteni, akár a programozásban, vagy egyéb videó-játék során. 

Nem mondom, hogy az elmúlt hónapok történéseiből  mindent krónikába fűztem, de talán majd egyszer, amikor nem fognak kötni szoros határidők,  bepótolhatok mindent, ami élmény volt számomra, s ami Embertársaimnak is hasznos és érdekes lehet.

Kívánok Minden Kedves Olvasómnak olyan Új esztendőt, amiben az öröm mindig túlsúlyba kerülhessen  a mérlegserpenyőn a szomorúsággal szemben!

2016. december 20., kedd

Digitális pedagógus és nemzedék konferencia 2016-ban




Immár ötödik esztendeje annak, hogy először gyűltek össze innovatív pedagógusok az ELTE PPK Kazinczy utcai aulájába, hogy gondolatokat cseréljenek, tapasztalataikat, jó gyakorlataikat egymásnak átadják. Szerencsés módon kezdetektől fogva tagja lehettem az egyre bővülő Csapatnak. Mint pillérek,  úgy épültek szépen a jövő iskolájának tartóoszlopai  évről-évre a közös tudásmegosztásnak köszönhetően. 
Inspirációt is kaptak a zászlóvivő pedagógusok, hogy pályázzanak ötleteikkel, módszereikkel, amelyeknek legjobbjait évről-évre Digitális Pedagógus Díjjal ismertek el . A díjak ez évben is kiosztásra kerültek. Szinte lehetetlen mindenről beszámolni egy blogbejegyzés keretében, viszont a konferencia honlapján,  az élő közvetítést megörökítő videofelvételen keresztül s az ELTE PPK Facebook oldalán részletes betekintést kaphat évekre visszamenően is az, aki érdeklődik az öt év gazdag eseménysorozata iránt. Mivel személyes szakmai blogomban írok, így engedtessék meg számomra, hogy szerénytelenül, ám annál nagyobb örömmel osszam meg azt az  engem ért megtiszteltetést, amit ajándékul kaptam a mostani konferencián. Mint említettem, pályázatot nyújthattunk be, amelyet a Tempus Közalapítvány hirdetett meg a nyár folyamán. Az IKT-eszközök kreatív használatával kapcsolatosan kértek módszertani ötleteket a pedagógusoktól. B.Tier Noémi, pályázati koordinátor elmondása szerint számos, jobbnál jobb pályázati anyag született, amelyek  a Digitális Módszertárban tekinthetőek meg. Ebben az évben először Különdíj kiosztására is sor került, amelyet Dr.Kőrösné, dr.Mikis Márta az ISZE (Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesületének) tiszteletbeli elnöke adott át. Igen nagy megtiszteltetés, hogy ezt a kitüntetést én kaphattam meg. Leírtam már, de még egyszer megteszem: "Különös öröm és hála az, amikor a Mester elismeri tanítványa munkáját. Márti életpályája, gyermekinformatika terén történt kutató munkája, valamint embersége, szeretete segítette mindig tevékenységemet. Alázata örök példa előttem."

Mártitól a következő szavak mellett kaptam meg a megtiszteltető elismerést:


A díjazott pedagógusok bemutathatták pályamunkáikat a konferencia napján. Én a következő rövid összefoglalóval  készültem: 



Visszatekintve a legutóbbi, és az azt megelőző konferenciákra, s az ott megismert Pedagógustársaim előadásaira, pályázati munkáira, igaz szívemből írom le, hogy még számos Kollégám jogosan kiérdemelt díj tulajdonosa lehetne. De, mint az lenni szokott, a zsűrinek mindig választani kell, s nem túlzás, ha azt állítom, hogy a zsűrinek valóban nehéz dolga lehetett. Még az a szerencse, hogy nem csupán egy lehetőség, egy pályázat áll rendelkezésünkre, amelynek eredménye egy elismerés lehet, hanem számos más is, ahol megmutathatjuk ötleteinket, tevékenységünket. Így gratulálok ez úton is a most legutóbb Sulinetwork díjban részesülő Kollégáinknak, s a többi Pedagógustársamnak, akikkel együtt hajózhatok a digitális pedagógia tengerének sokszor hullámzó habjai között.
S hogy mennyire igaz, hogy "egy fecske nem csinál nyarat", elhoztam ennek bizonyítékaként blogomba az ötödik Digitális pedagógus és nemzedék konferencia tanulmánykötetét. Igen! Sokan vagyunk már! S ha most még néha "vacogunk" is, de nemsokára itt a "nyár"!




 Pályamunkám rövid bemutatása a Konferenciakötet 68. oldalán található, s a projektötletek pedig a Digitális Módszertanban olvashatók a következő link alatt: http://bit.ly/2h1nIxM


2016. december 17., szombat

Kódolás Órája 2016-ban workshop-videókrónika formában



Projektek előttünk, projektek mögöttünk... Egyre több pedagógus él azzal a lehetőséggel, hogy projektötleteket dolgozzon fel tanítványai körében. Többször felvetődik a kérdés, vajon milyen egy jó projekt? Azaz, mitől lehet jó egy projekt? Summázva, összegezve múltbéli tevékenységeimet, így, Karácsony szép Ünnepe felé közeledve talán elfogadható kérdésünkre egy igazán egyszerű válasz. Úgy gondolom, azaz úgy tapasztalom, hogy attól lesz egy projekt, ha a gyermekek jól érzik magukat benne. Ez pedig oly' könnyen lemérhető, oly igen hiteles a visszacsatolás, a feedback. Hiszen csak a szemükbe kell nézni, ami majdhogynem elárul mindent. E feltételnek nem könnyű ám eleget tenni, ennek megfelelni. Ezért hát sok-sok munka, utánajárás előzi meg azt, ha egy projektet elindítunk, előkészítünk csoportjaink számára. Ez év utolsó nagy projektjeként a Kódolás Óráját választottam, amelyről ITT írtam  előzetesen. Anyahajó blogunkban pedig ITT olvasható az, hogy miként is készítettem elő a tennivalókat kis Csapatom számára. Beszámolóm igen hosszúra nyúlna, ha mondatokba szedném a történéseket. Talán hitelesen nem is tudnám átadni mindazt szöveges formában, ami egy ilyen projekttevékenység során történik egy egész héten át. Arra az elhatározásra jutottam hát , hogy felfűzöm a Kódolás Órája világméretű projektben való részvételünket  videófelvételek, zenés képes bemutatók sorozatára. Mint egy jó szülő, kerestem nevet a "gyereknek", hogy minek is nevezzem el a Kedves Olvasóim számára felkínált "étkemet"... Töprengéseim  után megtörtént hát a "nagy névadás"... Mivel, szinte egy műhelymunkára hívom meg az érdeklődő kollégákat, avagy szülőket, betekintést nyújtva gyakorlati mindennapjainkba, tevékenységeinkbe, így, a most és az ezután születendő kis bemutatóimat workshop-videókrónikák névvel látom el. Mielőtt szíves-szeretettel átadom a most következőt, röviden csak annyit: a "csokor" 12 "szálból", azaz videóból áll. Az első kettő felvétel képaláírásokkal ellátott, részletes tájékoztatást nyújt arról, hogy a kódolás, a robotika miként szolgálhatja modern korunkban az innovatív, komplex gyógypedagógiai fejlesztést, és egyben a tehetség - rehabilitációt. Ezután a további felvételekben már egyértelmű lehet a fejlesztési lehetőség az érdeklődő néző számára. Az utolsó három rövidke videó zenés képes bemutató, amely a projektzáró ünnepségünk néhány felvételét örökíti meg, s a másik két videó pedig  egy kellemes, szép emléket nyújt mindannyiunk számára erről, a hitem és reményem szerinti hasznos és maradandó élményt nyújtó projekthetünkről.
Kedves Olvasó! A most következő workshop-videókrónika nyolcvan perces esszenciája a 22 órás projektünknek. Nem professzionális technikával készültek, hiszen a számunkra ingyenesen elérhető, és gyorsan megtanulható Movie Maker videószerkesztővel készültek. Igen, a vágások észrevehetőek, hiszen muszáj volt szűkíteni, az időkeretet. És igen, voltak percek, amiket muszáj volt kivágnom technikai és egyéb "malőrök", "zavaró repülések" miatt... De úgy gondolom, hogy ha megosztjuk egymást között az úgynevezett "kozmikus pillanatokat" inspirálólag hathatunk egymásra. De ne gondold Kedves Kolléga, hogy nálunk minden flottul megy ott az Anyahajóban... Nem! Nálunk is vannak "nemszeretem napok", amikor nem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan azt én otthon hosszú órákon át előre elterveztem... De úgy gondolom, hogy itt van a workshop-videókrónika haszna és jelentősége. Mert ha megszokottá válik az, hogy foglalkozás előtt elindítod az állványra szerelt digitális fényképezőgépedet, akkor az ugye mindent, de MINDENT felvesz, amit azután otthon visszanézve kedvedre vághatsz meg, DE AZ MIND hiteles, hiszen spontán történt minden előzetesen. Legalábbis a mi Anyahajó Stúdiónkban már fel sem tűnik, hogy a felvétel elindul. Sőt! Most már vannak kisdiákjaim, akik direkt kérik, hogy szeretnék, ha videót készítenék bemutatott témakörükből. Ez pedig hatalmas dolog,- én úgy vélem. Talán nem is szaporítom tovább mondandómat... Bízvást remélem, hogy ha az előzetes két blogbejegyzést, amit fentebb megjelöltem,  átolvassa valaki, valamint az első két videóban leírt fejlesztési lehetőségeket is megnézi, elolvassa, akkor a workshop - videókrónika további felvételeit is ennek megfelelően tudja átvenni. Ha most az ünnepek előtt nem is, de ha majd eljönnek a csendes, nyugodt percek, szíves szeretettel kínálom fel workshop - videókrónikáimat az érdeklődő Kedves Kollégáknak és Kedves Szülőknek.

Kezdődjék hát a krónika!


























Köszönöm szépen, ha ily' módon Anyahajó Stúdiónkban  vendéglátód lehettem.

Végül álljanak itt a Code.org oldalról kapott, és az általam készített oklevelek és emléklapok:


2016. december 4., vasárnap

Kódolás Órájára hangolódva az Anyahajóban 2016-ban


Csak úgy repül velünk az idő! Hisz' még csupán most ismertük meg egymást Barnival, és már "hét határon túlra" jutottunk számos projekttel. Neki és Édesapjának, Zsoltnak köszönhetjük, hogy a robotika is helyet kapott az Anyahajóban, és nem csupán a polcon heverve, csomagolt állapotban, hanem életre kelve, színesítve életünket. Szervesen szerepelt a program az Európai Kódolás Hetében, s most is nagy az izgalom a Kódolás Órájára készülve. A következő három részes kis videókrónika örökítette meg a projekt előzményeket. Természetesen főszereplője Barnus, aki az Édesapjával való otthoni felkészülés után hozta be Anyahajónkba azt a tudást, amelyet számunkra továbbadott kivételes képességeivel. Tehát ismét egy rövid videó-workshopra hívom meg Kedves Olvasóimat. Az első öt és fél perces videóban Barni elgondolása alapján az Európai Kódolás Hetére összeállított robot "produkcióit" mutatjuk be, majd a szétszerelés fázisát láthatjuk néhány felvételen keresztül. A  második öt és fél perces videó az emberrobot építésének fázisairól szól. Majd a harmadik, 3 és fél perces filmecske pedig azt mutatja be néhány pillanatfelvételen keresztül, ahogyan Barni társait tanítja, mutatja be számukra a robot működését. A felvételek során néhány megjegyzést is írtam a könnyebb érthetőség kedvéért.

Következzen hát a videókrónika!










Holnap, azaz december 5-én indul hát ez  év utolsó nagy, világméretű projektje, a Kódolás Órája.
Ilyenkor mindig izgatott vagyok, hogy vajon sikeres lesz-e a gyerekek körében a "műsor"...
Még itthon az utolsó simításokat végzem a "koreográfiát" illetően, hogy az előttünk álló esemény ismét maradandó élményt jelentsen számukra, amelyből ismét építkezhetnek , fejlődhetnek, gyarapodhatnak.