A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kahoot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kahoot. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 25., hétfő

Amikor már nem csak a sakk, hanem a Kahoot is összeköt minket...



Napjaink vitatott témája a gyermekek, fiatalok internethasználatának problémája. Mikor is engedjük őket a digitális világ közelébe, s majd utána hogyan is védjük meg őket annak számtalan káros hatásától. Nem alaptalan az aggodalom, ezt én is így látom. Ám, ha meghalljuk, és megértjük a kor szavát, akkor vigyázó kezeink alatt hatalmas távlatokat nyithatunk meg kisdiákjaink számára. 
Az internetnek köszönhetően Anyahajónkkal immár messze vidékre hajóztunk el. A világhálón keresztül értesülhetünk folyamatosan ugyanis nemzetközi projektekről, amelyekbe, ha bekapcsolódunk, egy ültő helyünkben országhatárokon is túljuthatunk.


 Úgy gondolom, és tapasztalom is, hogy ez a fajta gyógypedagógiai fejlesztés olyan gazdag eszköztárat ad kezünkbe, ami valóban komplex módon ad lehetőséget a sajátos nevelési igényű gyermekek harmonikus személyiségfejlesztéséhez. Egy-egy projekt  összehangolt módon, tantárgyakat átívelve adja az ismereteket, készségeket, képességeket, másrészt a szociális tanulás, a társakra lelés, a nemzetköziség boldog összetartozásának megélése mind-mind lehetséges. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezeknél a sok tanulási nehézséggel, akadállyal küzdő gyermekeknél fokozottan szükségszerű a digitális írás tudás elsajátítása. Ismerjük Teller Ede mondását, amely szerint: "Az olyan ember, aki nem ért a számítógéphez, a XXI. században analfabétának fog számítani." Tehát most - meglátásom szerint -  erre kell helyeznünk a hangsúlyt egy mai, modern, innovatív gyógypedagógia fejlesztés során. S ez nem azt jelenti, hogy elvetjük a hagyományos, manuális írás lehetőségét. Csak robogó vonatunk pillanatok alatt elszáguld mellettünk, ha idejében nem szállunk fel rá. S ha fent is ülünk kisdiákjainkkal a képzeletbeli masinán, akkor is nagyon kell igyekeznünk, hogy lépést tartsunk a fejlődéssel, hiszen pillanatokon belül lemaradhatunk, s akkor ott a veszély, hogy ki is maradunk. 
Ez vezérel engem ott a mi kis Anyahajónkban. Így tudok ma örülni pl annak, hogy megismerhettem a remek Kahoot játékot, ami csodálatos és izgalmas módon kiváltja a kínos papíralapú felméréseinket. Itt is számtalan lehetőség van a fejlődésre. A gamafication elemeit magában hordozó alkalmazás ,  a játékos versenyhelyzet, a pontokért folyó harc olyan inspirációt jelent a gyermekek számára, ami elfelejteti velük azt, hogy tulajdonképpen ez egy komoly számonkérő felmérés, vagy dolgozat lenne egyébként. Eddigi gyakorlatainkról írtam is már blogomban, amely ITT található meg. 
Az apropót mostani bejegyzésem  megírásához az adta, hogy nagy örömmel fedeztem fel az imént a Microsoft Innovatív Pedagógusok nagy nemzetközi közösségének oldalán mosolygós arcú indiai gyermekeket, akik a Kahoottal játszanak tanárnőjükkel:


Én magam is az internetnek köszönhetem, hogy MIE expert lehetek immár harmadik esztendeje:


 Az együvé tartozás, a közös gondolkodás kontinenseket átívelő boldog léte és ereje visz tovább mindennapjaim olykor tengernyi tennivalóiban, s nem egyszer nehézségeiben.

Viszem is Anyahajónkba a képeket, hogy lássa a kis Csapat, hogy ott a messzi Indiában is ismerik a Kahootot, és ott is örömmel játszanak vele az indiai gyerekek. Még a térképen is megmutatom a helyet, hogy mondómba  egy kis földrajzi ismeretet is belecsempésszek.

 Hiszem, és tudom, hogy az internet-adta  közös univerzális nyelv is közelebb hozhat bennünket egymáshoz a békétlenség, széthúzás helyett...

2017. június 12., hétfő

Tudáspróba Kahoottal és némi kis konfliktuskezeléssel...


Az elmúlt tanévben Anyahajónk eszköztára újabb online alkalmazással gazdagodott. Nevezetesen a Kahoot kvízkészítő programot is beiktattuk foglalkozásaink színesebbé tételéhez. Két blogbejegyzésemben is beszámolok erről videófelvételek kíséretében ITT és ITT.
Közeledve a tanév végéhez nem kis gondom volt, hogy a sok-sok számonkérő dolgozat mellé milyen tudáspróbával zárjam be Anyahajómat a nyári szünet előtt.  Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy a Kahootban készítek néhány összefoglaló, ismétlő kérdést, amit szinte játékként élhetünk meg a már kissé, vagy inkább nagyon is fáradt gyerekekkel. Természetszerűen a Sakkpalota Program volt a kvíz témája, hiszen ez volt fő projektünk az év folyamán. Három összefoglaló kérdéssort állítottam össze, amelyet emígyen prezentáltam Csapatom számára  Anyahajó blogunkban az utolsó három hétben:

 Tudáspróba a Sakkpalotában 1.



Kedves Gyerekek!

Az év vége felé közeledve készítettem három Sakkpalotás összefoglaló Kahoot kvízt Számotokra.
Mindegyiket külön alkalommal fogjuk végig játszani. Egy kis Tudáspróba abból a sok okosságból, amit eddig a Sakkpalotában megtanultatok.

Az első a három közül a következő:

https://play.kahoot.it/#/k/8858dd43-5286-410d-8d66-dd405367f850

Most már nagyon ügyesek vagytok a Bluetooth használatában, úgyhogy könnyen át fogjátok küldeni a tabletekről a végeredményről készült képernyőfotókat a laptopokra.  Azokat saját mappátokba mentsétek, majd készítsetek egy blogbejegyzést róla! A bejegyzés címe a következő legyen: Sakkpalota összefoglaló a Kahoot játékban 1. A címke: Sakkpalota, Kahoot. A kép alá pedig a következőt írjátok: Eredményem a Kahoot kvízben.



Ha készen vagytok, akkor kedvetek szerint válasszatok játékot!



Sok sikert kívánok Mindenkinek! Várlak Benneteket az Anyahajóba szeretettel: Irma néni


Akivel nem tudok találkozni ezen a héten, az otthon is bemehet az Anyahajóba, és végig játszhatja a Kahoot játékot. Saját okostelefonotok, vagy tabletetek böngészőjébe csak írjátok be ezt: kahoot.it

Hoztam Számotokra egy fantasztikus sakkviadalt, amit az Anyahajó oldalára illesztettem be. Nézzétek csak meg! 






 Tudáspróba a Sakkpalotában 2.


Kedves Gyerekek!

Ezen a héten a második Tudáspróbánk következik a Sakkpalotában:

https://play.kahoot.it/#/k/5d78138d-f6a0-4ebc-a752-3d6ba996ab5e



A végeredményről most is készítsetek képernyőfotót a tableten, és a Bluetooth segítségével küldjétek át a laptopra, és mentsétek az e-portfóliós saját mappátokba! Majd ezután készítsétek el a blogbejegyzést! A cím a következő legyen: Tudáspróba a Sakkpalotában 2. A címke: Kahoot, Sakkpalota. A kép alatti cím pedig: Eredményem a Kahootban. Ha valakinek más cím tetszene jobban, nyugodtan  írja azt! Biztosan az is nagyon jó lesz!




Ha készen vagytok, akkor kedvetek szerint válasszatok játékot!



Sok sikert kívánok Mindenkinek! Várlak Benneteket az Anyahajóba szeretettel: Irma néni



Akivel nem tudok találkozni ezen a héten, az otthon is bemehet az Anyahajóba, és végig játszhatja a Kahoot játékot. Saját okostelefonotok, vagy tabletetek böngészőjébe csak írjátok be ezt: kahoot.it

Nézzétek csak! Micsoda Sakkpalotát találta a Minecraftban!



Szoktuk mondani: "Minden jó, ha a vége jó!"  A két kisfiú esetét is így summázhatom. Azóta is boldogan építenek multiplayerben a Minecraftban, barátok maradtak...

Ők  azonban még csak az út elején tartanak...
Magamat, magunkat illetően azonban kissé elgondolkodtam ,  vajon mennyire tanultunk meg mi a nagy csapatban vesztesként, gratuláló kezet nyújtani győztes társunknak... 

2017. május 21., vasárnap

"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?" - avagy óralátogatás az Anyahajóban



Évente egyszer végig látogatnak Vezetőink minket, utazó gyógypedagógusokat, hogy munkánkba belepillantsanak. Az én napom május 9-ikére esett, amikor Csuka Veronika, az utazó gyógypedagógiai hálózat intézményegység vezetője, és helyettese, Márkus Orsolya volt  az Anyahajó Stúdió vendége. Ilyenkor a gyermekekkel is közölni szoktam, hogy milyen esemény előtt állunk. Ez így volt most is. Szerencsés vagyok, mert mindig van a csoportunkban olyan, aki különös vendégszeretettel megáldott lélek. Jelen esetben Barnus készült nagy odaadással a vendégek fogadására. Még számomra is meglepetéssel szolgált, amikor május 9-én,  még jóval a foglalkozás megkezdése előtt benyitott hozzám. Kis szatyorjából előhúzott két szakkönyvet, amelynek témája a sakk és a programozás volt. Hozott magával egy mikrofont, és egy kis "szerkenytyűt", ami bekapcsolva fényeffektusokat játszott a falon. Kézenfekvő volt számunkra, hogy a Cikkcakk sakk dallal fogjuk Vera nénit és Orsi nénit fogadni. Témánk a spanyol megnyitás volt a Sakkpalota Program szerint. A lépéseket az analóg sakktáblán vettük először sorra, majd a Kahoot játékban összegeztük tudásunkat. Olyan öröm volt számunkra, hogy Vera néniék elfogadták invitálásunkat, és játszótársainkká váltak. Úgyhogy egy izgalmas, jó kedélyű verseny kerekedett ki a Kahoottal. Természetesen nem maradhatott el Barni Lego Robot bemutatója sem, amit Vera néniék nagy odafigyeléssel kísértek végig. 
Nem részletezem a foglalkozás menetét. Helyette álljon itt az a link, amelyik az Anyahajó május 9-ére eső foglalkozás tervezetét tartalmazza: http://anyahajosegit.blogspot.hu/2017/05/centrum-sakkban.html

Elmondhatom, nagyon barátságos, kellemes hangulatban voltunk együtt ezen a napon. A foglalkozásról készítettem egy 16 perces  kivonatot. Hadd őrizze meg blogom mintegy workshop-videókrónikaként szép emléknek az együtt töltött perceinket.

Pillants hát bele Kedves Olvasóm! Így játszottunk együtt május 9-én ott az Anyahajón:


2017. április 1., szombat

Egy "vízbe dobott kavics" története - avagy Digitális Témahét koncentrikus körökben



Gyermekkorom boldog pillanatai közé tartozott az, amikor kavicsot dobtam a vízbe, és gyönyörködtem, ahogyan az koncentrikus köröket írt le. Ez jutott eszembe, amikor azon töprengtem, mi is legyen a címe a közelgő Digitális Témahetünk projektjének. 2015. decemberében végeztem el a Polgár Judit által fémjelzett Sakkpalota képzést. Képletesen szólva akkor "hajítottam kavicsot Anyahajónk tengerébe", s azóta csodáljuk a "koncentrikus köröket a vízben". Azaz azóta haladunk a sakk képességfejlesztő ismereteiben koncentrikus felépítéssel. A már elsajátított tudást ismételve mindig valami új, magasabb szint következik, amelyeket a gyermekek játékos formában, szinte informális módon sajátítanak el. Hangsúlyozottan szükséges kiemelni, hogy a Sakkpalota Program, és annak digitális adaptációja kiválóan alkalmas a sajátos nevelési igényű gyermekek IKT-val támogatott komplex személyiségfejlesztésére. Saját csoportunkra adaptálva olyan lehetőséget biztosít, amely nem szétszabdalva teszi a gyerekek elé a számtalan fejlesztési feladatot, hanem egy ősidők óta ismert, hasznos, és sokak által kedvelt játékba, a sakkba  ágyazva. Kiváló abban a tekintetben is, hogy a manuálisan játszható táblajáték jelen van, de mellette a 21.század kihívásainak megfelelő módon sikeresen lehet a program több mozzanatát, játékos elemét, számos feladatát digitális változatban a diákok számára elkészíteni. Nagy projektbe vágtuk tehát fejszénket 2016. januárjában. Közeledve az első Digitális Témahétre kézenfekvő volt, hogy az éppen akkor gyűrűző "koncentrikus kör" volt projektünk témája, azaz a sakk és a matt közötti különbséget dolgoztuk fel digitalizált adaptációval. Nagy örömünkre nyertes lehetett pályázatunk, amivel két Lego robottal gazdagodott Anyahajó Stúdiónk. Természetszerű számomra, hogy ebben az évben is a 2016. januárjában "vízbe dobott kavics" most "gyűrűző köréről" szóljon projektünk. Tavaly októberében került megrendezésre a 10. Világsakkfesztivál, ahova néhány kisdiákommal el is látogattunk. Ez az esemény hívta életre a Polgár Judit által megfogalmazott jelmondatot, amely szerint: " A sakk összeköt minket". A világ számos országából érkeztek fotók, amelyek egy nagy közös albumba gyűjtve láttak napvilágot a Világsakkfesztivál Facebook oldalán. Természetesen a mi kis Csapatunk is csatlakozott a nagy egészhez, s egy hetes projektünkkel vettünk részt a nemzetközi Világsakkfesztivál eseményében.  S ahogyan az a mesében szokott lenni: teltek-múltak a hetek, s immár elérkezett kis csapatunk oda, hogy a sakktábla fogalmán, annak mezőinek számán, a sakkfigurák megnevezésén, azoknak számértékén  s a táblán való helyének meghatározásán, az alapállás ismeretén kívül, a figurák lépéseinek tudatában tisztában vannak azzal, hogy mi a sáncolás, tudják, hogy milyen veszélyes magára hagyni a királyt. A koncentrikus körök mentén megismerték az alapsori mattot, a döntetlent, a megnyitást, a miniatűr sakkjátszmát s a susztermattot. Készülő projektünkben most a sakk összekötő erejét szeretnénk bemutatni. Azt, ahogyan ez a játék összeköthet gyermekeket szüleikkel , pedagógusokat kisdiákjaikkal, ismerősöket ismeretlenekkel, egyszerű embereket, nagy hírességekkel, országokat, városokat, földrészeket, végső soron nem túlzás állítani , hogy a játék megmozgathatja kis földbolygónk számtalan helyét akár egy időben is. Ugyanis egy ilyen tervet dédelget Polgár Judit a jövőt illetően. A mi kis Anyahajónkban ezt a közösségi érzést  kívánom munkálni a hozzám járom gyermekekben. De még mielőtt elérkeznénk a 2017. esztendő Digitális Témahetéhez, át szeretnék nyújtani egy kis csokrot , némi ízelítőt nyújtva abból ,  hogy a jövő héten megvalósuló projektünk előtt milyen "köröket futottunk le" az elmúlt hónapokban, hetekben. Bár a vízbe dobott kavics verte hullámzó köröcskék eltűnnek, ám, a mi "köreink " eseményeiből maradandó emlékek, élmények születtek kis digitális fényképezőgépemnek köszönhetően. 

Így nyújtom át kedves Olvasóim számára a következő felvételeket:







Nagy várakozással tekintünk a jövő héten megrendezésre kerülő Digitális Témahét elé. Bár Csapatunk kicsinyke, de úgy gondolom, képességeinkhez, lehetőségeinkhez, adottságainkhoz képest "nagy köröket" futunk be.