Sokszor, sok helyen olvastuk, tanultuk, hogy egy jó pedagógus tud alkalmazkodni a gyermekek aktuális fejlettségi szintjéhez, tud differenciálni, s ha az adott állapotok ezt megkívánják, képes az önmaga által előkészített óravázlatát módosítani. Ehhez természetesen a tanulók alapos ismerete, az irántuk való empátia szükséges. Ez különösképpen érvényes ránk, gyógypedagógusokra, hiszen számos gát, akadály nehezítheti a hozzánk járó kisdiákok napi teljesítményét , motiváltságát.
Tudom, a valóság szerint nincs két egyforma gyermek, de a mi köreinkben fokozottan érvényes ez.
Évek óta írom meg Anyahajó blogomban, digitális osztálytermünkben a következő hét tennivalóit, de számtalan esetben felülírta a valós helyzet elképzeléseimet, terveimet. Ennek elviselése, elfogadása bizony nem kis kihívást jelent. Türelem, megfontoltság, bölcs előrelátás szükséges ahhoz, hogy ilyenkor mérlegre tegyük a dolgokat. Vajon megéri-e, hogy "lenyomjuk a gyermek torkán" az általunk oly sok munkával előkészített óratervet, vagy - felismerve az aktuális helyzetet - fordítsunk egyet a meneten, és valami egészen más kerekedjen ki a papírforma helyett. Sietve hozzáteszem, mindez, nálam, aki egyéni/kiscsoportban foglalkozom a gyermekekkel, sokkal könnyebb, mint egy osztályban tanító kollégámnak.
Eme kis bevezető nem véletlenül került éppen ebbe a blogbejegyzésembe, hiszen ezen a szeptemberi napon több volt az improvizálás, mint amit az általam megírt "kotta" megszabott. Először is látható módon nem volt türelmük Barni útmutatásait végignézni a gyermekeknek a videóban, mert azonnal ők is neki akartak kezdeni a játéknak. Természetesen örömmel feladtam kitűzött programtervemet.
Szabina éles kis szemével felfedezett egy okostelefont vivő robotot az egyik készletet tároló doboz oldalán, és tőle ritkán látható módon felcsillant a szeme, mondván, hogy ő ezt a robotot szeretné megépíteni, és beprogramozni. Egy pillanatra átvillant bennem az a gondolat, hogy vajon ez az okostelefont hordozó kis robot hogyan is fog illeszkedni a mi karácsonyi, Minecraft sztorinkhoz, de nem álltam le magammal tanakodni, hanem azonnal boldog partnere lettem Szabinak a kitűzött tervét illetően. Hát hogyne adjak fel minden saját elképzelést, amikor még így lelkesedni ezt a kislányt soha nem láttam Anyahajó Stúdiós életünkben! Általában inkább a szomorúság, mint a vidámság ül arcocskáján. Most pedig eljött valami, ami őt inspirálja, motiválja egy késő hétfői délutánon. Igen! Lesz helye a kis okostelefont hordozó robotunknak is abban az áhított Minecraftos karácsonyi történetben! Csak Szabikám kedve, lelkesedése maradjon meg! És ha ezt a tudást elsajátítja, boldogan "pipálom ki", hogy remek kognitív fejlesztésben is részesülhetett egyben!
Mellette Zsókám építgetett ezen közben, akinek viszont a figura összerakása nem kis gondot jelentett. De látható módon megküzdött vele. Igyekeztem kísérni őt biztató tekintetemmel.
Szoktunk tányért pörgetni alkalomadtán kis kikapcsolódásként, elrejtve benne más irányú fejlesztési lehetőségeket. Ám ebbe a projektbe nem terveztem ilyen irányú tevékenységet.
Matyikám azonban módosította az úgynevezett Tevékenységnaplómat! Andrissal együtt jöttek be hozzám a kislányok után. A szemük azonnal a már megépített robotocskák felé tekintgetett. Tehát kíváncsiságukat kielégítve, máris elindítottuk a Barnival együtt beprogramozott robotokat.
Ők is megismerték a Studuino programozási felületet, és egy kártyával már készen is lettek, amikor Matyikám azt kérdezte tőlem, hogy a tányérpörgetést gyakorolhatja-e. Hoppá! Gondoltam magamban, ez megint csak nem szerepel napi programunkban... Sebaj! Azonnal igen-t válaszoltam. Hiszen nem csodálatos, ha egy kisgyermek önmagától fejlődni , ügyesedni szeretne?
Matyi azonnal elő is vette a polcon lévő tányért, és pörgetésbe kezdett. "Felveszed videóra? És elküldöd Anyának, ha sikerül?" - kérdezte izgatottan. "Természetesen Matyikám, hogy elküldöm Anyukádnak!" És Matyi belevágott a nagy próbálkozásba. Én persze átrendezve kissé a robotok számára elkészített terepet, gyorsan megkerestem a cirkuszos zenénket, és azonnal videózni kezdtem. Nem mondom el, hiszen nem is tudom, hányszor esett le Matyikám kezéből a tányér... És amikor már azt gondoltam, feladja, egyszer csak sikerrel pörgetett! Annyira örültünk ennek, és nem győzte továbbra is pörgetni, hogy még, még sikerüljön egyszer!
Bár nem tányérpörgetésről szól az Európai Kódolás Hetének projektje, de megmutatom büszkeségemet, Matyikámat, aki derekasan, kitartó munkával elérte célját, a sikeres tányérpörgetést:
Most pedig következzen a VándoRobot Programunk 4-ik videókrónikája!
Haladunk hát tovább a mi VándoRobot Programunk útján...
