2018. október 11., csütörtök

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 12. "Irma néni! Sikerült!."



Kis lépésekről és nagy örömökről szól 12-ik videókrónikám. Bár, hogy mennyire kis lépések, az talán nézőpont kérdése... Lehet, hogy egy NPC, azaz játékos karakter megépítése semmi gondot nem okoz egy kisdiáknak, viszont van, aki igen nagy küzdelem árán jut el a végeredményhez. És lehet, hogy az sokkal nagyobb örömöt szerez úgy neki, mint fejlesztő segítőjének, mintha csak úgy ripsz-ropsz-ra megépítette volna. Lehet , hogy valakinek egyáltalán nem okoz gondot egy előre megírt programot lemásolni, és robotját mozgásra bírni, viszont van, akinek ez a feladat komoly koncentrálást igényel. S ha egy ilyen úton-módon látja meg kis robotját elindulni, kitörő örömöt szerezhet neki.Viszont az a feladatsor, amely a kis játékos karakter lefotózásától kezdve, a kép blogba való beillesztéséhez vezet, lehet, hogy már másnak is kihívást jelentene... Tehát - úgy gondolom - ha számításba vesszük, milyen tanulási és egyéb akadályokkal küzdő kis csapat vesz részt az Abacusan VándoRobot Program-ban, méltán lehetünk büszkék munkájukra. A most következő felvételben két teljesen más fejlettségi szinten lévő fiúcska szerepel, akik egyenként teljes valómat, odafigyelésemet kívánják meg. Nem kis feladat ilyen esetekben úgy megosztani magamat, hogy mindketten érezzék, tudják, minden lépésüket kísérem, ha problémájuk van, azonnal segítek, ha örömük van, azonnal osztozom sikerükben.

Erre igyekeztem ezen az októberi napon is, amelyből néhány percet át is nyújtok szíves szeretettel:





A legnemesebb célok egyike az, amit Váci Mihály így fogalmazott meg:

"Osztani magad:- hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni, hogy így magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot;
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni - eső a homokra - 
sivatagnyi, reménytelen dologra
s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb:
-kutakká gyűjt a mély:- soká isznak belőled!"

2018. október 10., szerda

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 11. "Azt hittem, csinálhatjuk tovább..."



Két jóbarátról szól 11-ik krónikám. Matyi és Márk remekül teljesített a tavalyi nagy, kisszékelyi projektünkben. Ők építették meg a templomot a Minecraft EDU-ban kitartó szorgalommal, lelkesedéssel. Most azonban nem kis gondjuk akadt az ArTeC robotokkal kapcsolatosan. Nehezen indult játékos karaktereik összeállítása. Ilyenkor mindig szurkolok magamban, nehogy bármelyikük is feladja. Szerencsésen átjutottunk a nehézségeken, és egymást segítve elkészült a két NPC sikeresen. A fotók beillesztése blogjukba könnyebben ment a két fiúnak, hiszen gyakorlottak már ebben a tekintetben. Viszont jött ismét egy új mozzanat, a kártyák szerinti programozása a robotoknak. Őszintén szólva nem sok reményem volt nagy motiváltságra. A nap végén voltunk már az NPC-ék küszködéses összeállítása után. Nem beszélve arról, hogy a két fiú mindig valami izgalmas online, multiplayer játékkal szokta befejezni a foglalkozást. Mindenesetre átadtam nekik a kártyákat, kérve őket, hogy legalább egyet programozzanak le. S ím jött a meglepetés. Úgy belemerültek az újfajta tevékenységbe, hogy eszükbe sem jutott a játék, sőt! Amikor azt mondtam, hogy be kell fejeznünk, Matyi ennyit mondott erre: "Azt hittem, csinálhatjuk tovább..." Mondata értelmet adott küzdelmes napomnak...

Íme néhány perc videókrónikában megőrizve:


2018. október 9., kedd

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 10. "Sebinek nagyon jó feladat, ha fejlődni akar..."



Mielőtt bármit is leírnék, sietve megjegyzem, a címben szereplő mondatot nem én, hanem Barni fogalmazta meg. Megállapítása hallható is következő videókrónikám első percében. 
Mint már említettem az előzőekben, Barninak, mint projektvezetőnek szabad bejárása van hozzám. Amikor ideje engedi, és kedve tartja, rám nyitja az ajtót, és olyankor általában mindig történik valami olyan, ami dokumentálásra érdemes, úgynevezett "kozmikus pillanat". Ez most is így történt minap, Anyahajó Stúdiónkban. Sebikém ismét pár nélkül maradt, így Barni kihasználva a helyzetet, azonmód "munkára fogta". Költői kifejezéssel élve, szívem repesett e percek alatt... Nem is tudom saját szavaimmal megfogalmazni az élményt amit a két fiúcskától a spontán kialakult történés során kaptam. A nagy reformpedagógus, Mária Montessori szavai csengtek a fülembe, miközben közös tevékenységüknek szem- és fültanúja voltam:

  "A boldog gyerek a helyes nevelés bizonyítéka. A tanár legnagyobb sikere, ha elmondhatja, 
a gyerekek úgy dolgoznak, mintha ő a világon sem volna."

Valami ilyen érzésem támadt ezekben a percekben, Anyahajó Stúdiónkban sétálgatva:


2018. október 8., hétfő

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 9. Egy témában négyfelé differenciálva



Mindig versenyt futok az idővel... Most éppen a tekintetben, hogy beszámolóim megközelítően együtt haladjanak a valós időben történő projekttevékenységeinkkel. Van némi lemaradásom, igen. Ezt igyekszem behozni a mostani bejegyzésemmel is. Kilencedik videókrónikám október elsejéről szól, amikor is belekezdtünk VándoRobot Programunk 2-ik hetébe. Haladási naplónk szerint a terv a Minecraftban ismert NPC-ék, azaz játékos karaktereink megépítése, lefotózása, a kép saját blogba illesztése, valamint a soron következő kártyák leprogramozása. A 9 perces felvételben négy kisdiák tevékenységét mutatom be csupán felvillanásszerűen. A két fiú és két kislány teljesen különböző személyiséggel, képességrendszerrel bír. Nem kis kihívás, hogy ennek ellenére, mindegyikük jól érezze magát a projekttevékenységben. Azaz ne kapjanak se túl könnyű, se túl nehéz feladatot, s ha kell, azonnal igénybe vehessék tőlem a háttérsegítséget. Ennek érdekében igen fontos, hogy jól ismerjünk meg minden gyermeket, annak erősségeivel és gyengeségeivel egyben.  A felvételben először Matyi szólal meg, aki egy öntudatos személyiség, és önállóságra törekszik minden tekintetben. Párja viszont, a másik Matyi a folyamatos segítséget igényli tőlem. Úgy szoktam fogalmazni, hogy én a differenciálást általában úgy oldom meg, hogy bár hasonló feladatot végez mindenki, de mindig a mellé ülök le, akiről tudom, hogy velem együtt tudja majd munkáját elvégezni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a differenciálás eszköze én magam vagyok. A kislányoknál is látható ez a fajta módozat a videófelvétel során. Szabikám vállalta, hogy az általa kiválasztott robotot egyedül építi meg a tableten látható útmutató segítségével. Csodáltam türelmét, figyelmét, amellyel képes volt egyedül mozgásra bírni Gézának elnevezett kis robot építményét. Ezen közben én szépen oda tudtam magamat adni Zsókának, aki velem együtt programozta le második kártyáját, és bírta mozgásra robotját. Ez a kétszemélyes együttlét hozott elő belőle évekkel ezelőtti élményeket, amikor más projektekben dolgoztunk, játszottunk. Tudom, nem a kognitív folyamat idézte elő ezt benne, hanem az az érzet, az a közös, boldog lét, amit átélhettünk időről-időre. Így jutott eszébe az Okos Doboz-os korszakunk, vagy éppen a Rókalandozó hosszú, izgalmas projektje. Milyen igaz a mondás, amely szerint:

"Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, 
de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól."


                                                                                  /Carl William Buechner/


Következzen hát néhány rövidke mozzanat a 2x2 órás foglakozásunkból!


2018. október 7., vasárnap

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 8. Négy fiúcska párban dolgozva



VándoRobot Programunk első hetének utolsó napján újabb négy fiúcska ismerkedett az ArTeC robotokkal. Haladási naplóként digitális osztálytermünket, az Anyahajó Stúdió blogot használom, ahol hetente írom meg projekttevékenységünk következő lépéseit. Ezen a felületen találják meg a gyermekek saját blogjukat is, az úgynevezett Bloghajókat, ahova az aktuális projektproduktumaikat képek segítségével dokumentálják. A következő videókrónika rövid keresztmetszetet ad két, egymás után következő, tömbösített foglalkozás menetéből. Megfigyeléseim alapján rendkívül hasznosnak látom, hogy a robotok megérkezhettek hozzánk. Csupán néhány mozzanatot ragadok ki tapasztalataimból ennek igazolására. A figurák összerakásánál szemmel látható  a képességbeli különbség a gyerekek között. Van, aki azonnal felismeri, melyik kockát hova kell illeszteni, és van, aki nagyon nehezen tud megbirkózni a feladattal. Nyilvánvalóvá válik, kinek milyen a térlátása, logikai gondolkodása, strukturáló képessége, kreativitása, kitartása a próbálkozásban, tervező és alkotó képessége. A manuális tevékenység szépen fejleszti a finommotorikát, és ideális egyensúlyt teremt a digitális tevékenységgel. Az építés lehetőséget ad az egymás segítésére, sőt megismerésére. Hiszen sokszor úgy beszélgetünk egymással ilyen esetekben, mint pl. elődeink  kukoricafosztás közben. 
A videóban néhány pillanatot láthatunk abból, amikor Marci beilleszti blogjába a tablettel készített fotóját, amit a megépített  kis fácskájáról készített. Az egyszerűnek látszó munkafolyamatok a gyermekek részéről komoly koncentrációt igényelnek . Szükség is van néha felállni a gép mellől, és valamilyen lazító gyakorlatot, vagy játékot végezni. Örülök, hogy a tányérpörgetés kedvelt produkciója lett a gyerekeknek, hiszen képességrendszerükben azzal is fejlődnek. Talán a legfontosabb, hogy hatalmas a sikerélmény, ha megtörténik a pörgetés. Ezt az önbizalmat úgy szeretem látni azoknak  a gyerekeknek az arcán, akikről tudom, mennyi hiányt szenvednek e tekintetben. Ebből is láthatunk egy-két percet a most következő felvételben. A néhány vidám, mozgásos pillanat után pedig tanúi lehetünk annak, hogy az első programozási kártya segítségével hogyan tudták mozgásra bírni a fiúcskák a két kis robotjukat. Látható lesz, nem vagyunk ám nagy, profi programozók... Mi szépen, lassan, a "bárányok lépése szerint haladunk"... Viszont, ha valamit sikeresen megoldunk, akkor felettébb boldogok vagyunk!

Lépjünk hát be Anyahajó Stúdiónkba 7 perc erejéig, hogy bepillantást nyerjünk  egy négy órás munka-, azaz játszási folyamatba!




2018. október 3., szerda

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 7. Karácsonyi kisvasút építése és programozása



Mint már az előzőekben említettem, Barninak szabad bejárása van hozzám idejétől, kedvétől függően. Közös érdekünk és örömünk ez természetesen, hiszen jelenlétével mindig nagy lendületet ad projektünknek. Ez így történt azon a szeptember 26-ikai napon is, amikor Roli mellé szegődött, aki éppen akkor pár nélkül maradt a foglalkozáson. Ilyen esetekben általában félreteszem kijelölt utamat, és átengedem a kezdeményezést Barninak. Eddig még soha nem csalatkoztam, mert valami igazán szép és érdekes dolog lett az improvizálás jutalma. Most éppen egy karácsonyi kisvasút építésébe kezdett bele Roli osztálytársával. Egyébiránt Barninak ezen a napon van velem az úgynevezett "hivatalos" órája, tehát négy tanórányi időt töltött el a robot építésével és annak beprogramozásával. Én csak ámultam kitartását, céltudatosságát. Láttam, hogy eltökélt szándéka, hogy a karácsonyi kisvasutat még aznap elindítsa. Meg is történt a nagy csoda! Videókrónikám a négy tanórányi időből csupán 11 percet mutat be, ám szépen tanúskodik arról, miként lehet egy robot építése közben fejleszteni az együttműködési készséget. A két fiúcska igazán példamutató módon bizonyítja ezt. Én most elhallgatok, és átadom a terepet. Szavaim igazát ők mutassák be!


2018. október 2., kedd

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 6. Programozás a kártyák segítségével



"Figyeljetek! Nagy pillanat! Harmadik kártya!" - Adrián kis tanítványom örömteli felszólítása ez, amikor lemásolva a harmadik kártyán lévő programsort, elindította a robotot. Videókrónikám 11-ik percében látható ez a jelenet. Mint már előzetesen említettem, a VándoRobot Program képzése során 20 kártyát kaphattunk, amelyek egymásra épülve, egyre összetettebb algoritmusokkal vezetnek be bennünket a kódolás rejtelmeibe. A következő felvétel abból ad némi ízelítőt, hogy miként is használjuk ezt a támogató segítséget projektünkben. Előzetesen pár gondolat erejéig háttér információt szeretnék adni a foglalkozást illetően. 
Nem kis gondot szokott okozni nekünk, utazó gyógypedagógusoknak év elején az órarend összeállítása. Számos körülményt kell figyelembe venni, mire kialakul, ki kivel jön be hozzánk, melyik időpontban. Azt szeretnénk leginkább, hogy megközelítően hasonló fejlettségi szintű diákok legyenek együtt, hogy szépen tudjunk haladni, ám ez csak ritka esetben valósulhat meg. Így azután magas szintre kell felfejlődnünk a differenciálás tekintetében. Önmagában a gyermekek személyisége, akadályoztatásai már megkívánják a valódi, egyéni bánásmódot, nem beszélve értelmi fejlettségi szintjük különbözőségéről. Ennek fényes példája az a páros, akiket a 6-ik videókrónikámban láthatunk. Mindkét fiúcska száz százalékos odafigyelést kíván a foglalkozás szinte minden percében. Mégis meg kell osztanom magamat valahogy, mikor ki szólítja nevemet, hogy felé forduljak figyelmemmel. Zsombikám csendes magaviselettel, folyamatosan várja  segítő támogatásomat, hiszen még az önálló tevékenységet most tanulja szépen. Adrikám viszont a nagy kihívás számomra, aki valami fergeteges elánnal veti bele magát a dolgokba. Hatalmas energiát fektet abba, hogy önálló legyen, de ha valamiben megakad, vagy éppen valamilyen produktumot meg akarna mutatni, azonnal felé kell fordulni. A most következő 12 perces felvétel egy tömbösített 2x45 perces óra kivonata csupán. De talán érzékelhető lesz általa, hogy egy ilyen foglalkozás mekkora koncentrálást, odaadást kíván. Viszont a jutalom bőségesen kárpótol minden fáradtságért. Ugyanis az a légkör, az a baráti, közvetlen, ám tiszteletteljes, mondhatni "partneri viszony", ami hármunk között ott azokban a percekben létrejöhet, semmivel nem pótolható. Tudom, hogy a fiúcskák ezt a különleges, szeretetteljes kapcsolatot viszik magukkal tovább, amire emlékezni fognak majd az évek múltán. Ezért vállaltam bátran azt, hogy némely kis tanítványom, így Adrián is, olykor-olykor "Irmuskám"-nak szólítson. Ennek az a rövid magyarázata, hogy egyszer Balázskámnak, aki már elballagott az elmúlt tanévben, megemlítettem, hogy a legjobban azt szeretem, ha valaki "Irmuskám"-nak szólít meg. Attól fogva ő így hívott, amit én ott belül mosolyogva, hálásan el is fogadtam, hiszen olyan szépen, tisztelettel mondta ki becenevemet minden alkalommal. Ezt meghallva, kezdtek némelyek is ezen a neven szólítani a kis Csapatban... Gondolom - így nyugdíjam előtt néhány hónappal -"bocsánatos bűn"- ként róható fel majdani "minősítő bizonyítványomban"...

Következzen hát a 6-ik videókrónika!



2018. október 1., hétfő

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 5. Ismerkedés a szervomotorral


"Irma néni! Én ide nem dolgozni jövök, hanem játszani!" - mondta Barni a minap, amikor közöltem vele, hogy nem akarom terhelni felettébb azzal, hogy sűrűn járjon be hozzánk segíteni  a projekt alatt.
Őszintén szólva, szívemet melengette ez a mondat. Igen, mert tulajdonképpen pályán töltött időm végcélját fogalmazta meg számomra ez a fiúcska. Azaz, hogy kialakíthassak egy olyan tanulási környezetet, amelyben a komoly ismeretanyagokat is játékos keretek között, informális úton sajátíthassák el tanítványaim. Nos, a robotok megérkezésével - úgy vélem - tág tér nyílt erre, mégpedig hosszú távra, a jövőre nézve. Tudom, nem mindenki "Barni", akinek valahol zsigereiben van ez a fajta "tudomány", ám jelenlétével, hozzáállásával, mint kortárs segítő igen hasznos tagja lehet a kis csapatnak. A következő 6 perces videókrónika is erről tanúskodik, amelyben Sebikémet, a 4. osztályos kisfiút vezeti be a robotépítés, programozás alaplépéseibe. 
Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy egyre kevesebben teszik fel a kérdést, hogy egy ilyen jellegű projekttel mit is fejlesztek a sajátos nevelési igényű gyermekeket illetően. De ha mégis lenne kétkedés e tekintetben, akkor ismét csak azt írhatom le, mint már oly sokszor megtettem: úgyszólván mindent fejlesztek komplexen, beleágyazva egy modern, hasznos tudást kínáló tanulási környezetbe. Hiszen a kódolás, vagy programozás a digitális kor alapnyelve. Ennek ismerete híján szinte behozhatatlan hátrányban lesznek azok, akik idejekorán nem ismerték fel a szükségletet. 
A blokkos jellegű programozási felületek, mint amilyen a Studuino is, baráti módon vezeti be a fiatalokat a kódolás világába. Itt is kellenek azért a különböző készségek, mint pl. a matematikai, a problémamegoldó képesség. Segíti az algoritmikus gondolkodás kialakulását, azaz egy művelet befejezéséhez szükséges lépések felsorolását. Folyamatosan biztosítja az irányok gyakorlását. De a kognitív képességfejlesztésen túl ösztönzi a kommunikációt, az együttműködési készséget is. Nem is sorolom tovább a sok hasznos hozadékot, amit egy jól kiválasztott, innovatív projekt eredményezhet, hiszen aki belekezd egy ilyen tevékenységbe, a saját bőrén tapasztalhatja meg a kivételesen jó lehetőséget. Úgy is szoktam fogalmazni, hogy egy  hosszú távú projekt talán minden olyan fejlesztési területet magába foglal, amit, mint szükséges fejlesztést a Szakértői vélemények megfogalmaznak. Ezekkel a gondolatokkal kínálom fel most szíves szeretettel  Kedves Olvasóimnak az 5-ik videókrónikámat:



2018. szeptember 30., vasárnap

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 4. Amikor a robot építése aktivitásra késztet...



Sokszor, sok helyen olvastuk, tanultuk, hogy egy jó pedagógus tud alkalmazkodni a gyermekek aktuális fejlettségi szintjéhez, tud differenciálni, s ha az adott állapotok ezt megkívánják, képes az önmaga által előkészített óravázlatát módosítani. Ehhez természetesen a tanulók alapos ismerete, az irántuk való empátia szükséges. Ez különösképpen érvényes ránk, gyógypedagógusokra, hiszen számos gát, akadály nehezítheti a hozzánk járó kisdiákok napi teljesítményét , motiváltságát. 
Tudom, a valóság szerint nincs két egyforma gyermek, de a mi köreinkben fokozottan érvényes ez. 
Évek óta írom meg Anyahajó blogomban, digitális osztálytermünkben a következő hét tennivalóit, de számtalan esetben felülírta a valós helyzet elképzeléseimet, terveimet. Ennek elviselése, elfogadása bizony nem kis kihívást jelent. Türelem, megfontoltság, bölcs előrelátás szükséges ahhoz, hogy ilyenkor mérlegre tegyük a dolgokat. Vajon megéri-e, hogy "lenyomjuk a gyermek torkán" az általunk oly sok munkával előkészített óratervet, vagy  - felismerve az aktuális helyzetet -  fordítsunk egyet a meneten, és valami egészen más kerekedjen ki a papírforma helyett. Sietve hozzáteszem, mindez, nálam, aki egyéni/kiscsoportban foglalkozom a gyermekekkel, sokkal könnyebb, mint egy osztályban tanító kollégámnak. 
Eme kis bevezető nem véletlenül került éppen ebbe a blogbejegyzésembe, hiszen ezen a szeptemberi napon több volt az improvizálás, mint amit az általam megírt "kotta" megszabott. Először is látható módon nem volt türelmük Barni útmutatásait végignézni a gyermekeknek a videóban, mert azonnal ők is neki akartak kezdeni a játéknak. Természetesen örömmel feladtam kitűzött programtervemet.
Szabina éles kis szemével felfedezett egy okostelefont vivő robotot az egyik készletet tároló doboz oldalán, és tőle ritkán látható módon felcsillant a szeme, mondván, hogy ő ezt a robotot szeretné megépíteni, és beprogramozni. Egy pillanatra átvillant bennem az a gondolat, hogy vajon ez az okostelefont hordozó kis robot hogyan is fog illeszkedni a mi karácsonyi, Minecraft sztorinkhoz, de nem álltam le magammal tanakodni, hanem azonnal boldog partnere lettem Szabinak a kitűzött tervét illetően. Hát hogyne adjak fel minden saját elképzelést, amikor még így lelkesedni ezt a kislányt soha nem láttam Anyahajó Stúdiós életünkben! Általában inkább a szomorúság, mint a vidámság ül arcocskáján. Most pedig eljött valami, ami őt inspirálja, motiválja egy késő hétfői délutánon. Igen! Lesz helye a kis okostelefont hordozó robotunknak is abban az áhított Minecraftos karácsonyi történetben! Csak Szabikám kedve, lelkesedése maradjon meg! És ha ezt a tudást elsajátítja, boldogan "pipálom ki", hogy remek kognitív fejlesztésben is részesülhetett egyben! 
Mellette Zsókám építgetett ezen közben, akinek viszont a figura összerakása nem kis gondot jelentett. De látható módon megküzdött vele. Igyekeztem kísérni őt biztató tekintetemmel. 
Szoktunk tányért pörgetni alkalomadtán kis kikapcsolódásként, elrejtve benne más irányú fejlesztési lehetőségeket. Ám ebbe a projektbe nem terveztem ilyen irányú tevékenységet. 
Matyikám azonban módosította az úgynevezett Tevékenységnaplómat! Andrissal együtt jöttek be hozzám a kislányok után. A szemük azonnal a már megépített robotocskák felé tekintgetett. Tehát kíváncsiságukat kielégítve, máris elindítottuk a Barnival együtt beprogramozott robotokat.  
Ők is megismerték a Studuino programozási felületet, és egy kártyával már készen is lettek, amikor Matyikám azt kérdezte tőlem, hogy a tányérpörgetést gyakorolhatja-e. Hoppá! Gondoltam magamban, ez megint csak nem szerepel napi programunkban... Sebaj! Azonnal igen-t válaszoltam. Hiszen nem csodálatos, ha egy kisgyermek önmagától fejlődni , ügyesedni szeretne? 
Matyi azonnal elő is vette a polcon lévő tányért, és pörgetésbe kezdett. "Felveszed videóra? És elküldöd Anyának, ha sikerül?" - kérdezte izgatottan. "Természetesen Matyikám, hogy elküldöm Anyukádnak!" És Matyi belevágott a nagy próbálkozásba. Én persze átrendezve kissé a robotok számára elkészített terepet, gyorsan megkerestem a cirkuszos zenénket, és  azonnal videózni kezdtem. Nem mondom el, hiszen nem is tudom, hányszor esett le Matyikám kezéből a tányér... És amikor már azt gondoltam, feladja, egyszer csak sikerrel pörgetett! Annyira örültünk ennek, és nem győzte továbbra is pörgetni, hogy még, még sikerüljön egyszer! 
Bár nem tányérpörgetésről szól az Európai Kódolás Hetének projektje, de megmutatom büszkeségemet, Matyikámat, aki derekasan, kitartó munkával elérte célját, a sikeres tányérpörgetést:




Most pedig következzen  a VándoRobot Programunk 4-ik videókrónikája!





Haladunk hát tovább a mi VándoRobot Programunk útján...

2018. szeptember 29., szombat

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 3. - Amikor Barni engem okosít...



Egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy diákok segítik átadni a digitalizációval megérkező új tudást társaiknak, sőt, mi több, pedagógusaiknak. Most egy olyan 19 perces videókrónikát adok át Kedves Olvasóimnak, ahol én ülök az iskolapadban, Barni kis tanítványom pedig okosít engem értelmes, szép szavakkal. Meggyőződésem, hogy Barni előadói készsége olyan kincse, amelyet szépen kamatoztathat majd a jövőben. Természetesen ehhez egy olyan szabad pályára lesz szüksége, ahol majd gyakorolhatja is mindezt. Reménységem, hogy kaphat majd ilyen irányú támogatást, segítséget. 
Számos hozadéka van egy nagyszabású projektnek. A napok, hetek múlásával egyre világosabbá válik, hogy az ismeretek elsajátításán felül komplex személyiségfejlesztést eredményez a közös munka, azaz a közös játék annak minden komolyságával, vidámságával együttesen. 
Nem is szaporítom szavamat tovább, hiszen, ha valaki rászánja idejét a következő néhány perc megnézésére, sokkal többet érzékelhet ennek valóságtartalmából, mintha hosszasan írnék tapasztalataimról.

Csodálkozzunk hát közösen bele, mit is rejthet egy "úgynevezett" SNI-s kisgyermek, ha magunkat odaadva hagyjuk, hogy kibontakozzon tehetsége!

Íme:



Haladunk hát utunkon tovább, remélve, hogy szép részeredményekkel büszkélkedhet Anyahajó Stúdiós Csapatunk az Európai Kódolás Hetéhez érve.

2018. szeptember 24., hétfő

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 1-2.- A robot készletek megérkezése, valamint a kezelési útmutató



Nevezetes napra ébredtünk 2018. szeptember 20-án, ugyanis Klement Krisztina, az Abacusan Stúdió területi képviselője öt Abacusan-ArTeC robot készlettel érkezett hozzánk. Előzetesen Sugár Sárától, az Abacusan Stúdió vezetőjétől kaptam ígéretet arra, hogy  Kriszti segítségünkre lesz az építés és programozás tekintetében. Elmondhatom, hogy egy nagyon kellemes és hasznos napot tölthettünk együtt. Barnit elkértem erre az időre a tanórákról, aki először is lelkesen mutatta be Anyahajó Stúdiónkat Krisztinek. Néhány falat saját készítésű házi sütemény mellett beszélgettünk, majd azonnal nekiláttunk a készletek kicsomagolásához. E néhány felvétel idézi fel ezeket a jó hangulatban eltöltött perceket:



Előző blogbejegyzésemet azzal fejeztem be, hogy  - bár ismeretlen utakra tévedtem  - de remélem, kapok projektünk megvalósításához segítséget. Nem kellett sokat várni erre, hiszen Kriszti bőséges ismeretet, tapasztalatot nyújtott át ahhoz, hogy bátorsággal indítsuk az építést, programozást  projektünk megvalósításához. Szerencsés módon Barni volt a fő vevő a dolgokban, én pedig igyekeztem mindent lencsevégre kapni, hogy az átadott tudást, dokumentálva is tovább tudjuk vinni.
A négy órás okosító képzésről készítettem egy összefoglaló, 14 perces videót, ami hűen tükrözi azt az intenzív tudásátadást, amiben részünk lehetett ezen a napon:



Megköszönve a sok segítséget, búcsúztunk el Krisztitől. S ezután jött a meglepetés számomra. Úgy gondoltam ugyanis, hogy Barnikám lazítani, pihenni szeretne a szoros program után. Helyette el- kezdett sürögni-forogni körülöttem, és közölte, hogy szeretne egy bemutatót készíteni a többieknek.  Kérte, hogy videózzam le. Így történt, hogy megszületett az újabb felvétel, amelyben Barnikám, a 6. osztályos kis tanítványom hihetetlen komolysággal prezentálja a robotkészlet szerelési útmutatóját, valamint foglalja össze társai számára a legfontosabb szabályokat. Íme:




Várjuk hát a Csapat többi tagját, akik majd kettőnként fognak bejönni hozzám a következő hetekben.
Bizton remélem, hogy a részekből össze fog állni karácsonyig egy szép,  Minecraft-os történet!

2018. szeptember 14., péntek

Nyári előkészületek egy nagyszabású projekthez, avagy Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan-ArTeC robotok alkalmazásával


Nagy örömmel zárult számunkra az elmúlt tanév, hiszen a kisszékelyi, Minecraft EDU-s pályázatunk nyertes lehetett a Digitális Témahéten. Ajándékunk egy ArTeC robot készlet, amelyet Sugár Sára, az Abacusan Stúdió igazgatója adott át nekünk a díjátadó ünnepségen. A hála és köszönet érzése mellett azonnal tudtam, hogy egy újabb kihívás elé nézek, hiszen az ArTeC robotokat még eddig nem ismertem. "Nincs mese!" - gondoltam magamban... Nyugdíj előtti utolsó évem ide, vagy oda, üljek csak be újra abba a képzeletbeli iskolapadba... Tanulni ugye nem szégyen, - főleg nem  a mostani időkben! Sőt!  Élethossziglan kell, mert tanulni szép! Tanulni érdemes! 
Kezembe kaptam hát egy olyan modern, 21-ik század kihívásainak megfelelő eszközt, amelyet használatba véve méltóképpen zárhatom a gyermekekkel töltött Anyahajó Stúdiós életemet. Hasznos, új tudást adhatok át számukra, amiből a jövőben meríthetnek.
Lehetőséget kaptam arra, hogy a robotika képzésre a 11 éves Barnust, kis "szárnysegédemet" is elvigyem. 
Ő már derekasan bizonyított a kisszékelyi projektünk vezetésében. Így megkértem, hogy maradjon továbbra is mellettem, és okosodjuk együttesen. Barni ezt szemmel láthatóan örömmel, lelkesedéssel vette. Álljon itt bizonyítékul néhány fotó, amit a képzésen készítettem:


Az az ötletem támadt, hogy az ajándék készletünket átadom Barninak a nyárra. Kértem őt, hogy építsen belőle kedvére, és majd hozza el hozzám a nyári szünet végére. Mondanom sem kell, a feladatot boldogan vállalta, és meg is érkezett hozzám iskolakezdés előtt néhány nappal. Büszkén hozta meg a fizikai kísérletező készletből megépített, gravitációs erővel működő ventilátort, valamint az ArTeC készletből összerakott Minecraft figurákat. A gép elé ülve elindítottuk a robotot programozó Studuino szoftvert és máris ment a kiskocsi, amelyet a Minecraftból ismert Alex vezetett. S ekkor jött a meglepetés, ugyanis Barni megnyitott egy ppt-ét, amin bemutatott számomra egy általa készített, animált kis bemutatót a programozói felületről:

Studuino programozási környezet



Természetesen elsőként az elismerés szava volt részemről, és nem a helyesírási hibák felhánytorgatása,- habár azokat is megbeszéltük szépen.


Így néznek  ki a Barni által épített kis alkotások a lakásunk előtti parkban, pompázó, nyári napsütésben:


Nos hát, itt állunk a 2018/2019-ik tanév kezdetén, amikor  nem kis izgalommal nézek új kihívásunk elé... Az Abacusan VándoRobot Programja szerint nemsokára megérkezhetnek hozzánk a többi robotok is, amelyeket 10 hétre kaphatunk meg. Ennek megfelelően át meg átgondolva többször is a dolgot, elkészítettem egy nagyszabású projekttervet gondolatban. Mivel Minecraft figurák építésére való készletet kaptunk, így kézenfekvő volt, hogy valami olyan kis történet szülessen meg, ami  ebben a játékos világban kel életre. Bár a történetet közösen fogjuk a gyermekekkel kitalálni, de már a projektünk címe megszületett:

 Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan-ArTeC robotok alkalmazásával

A nyári előkészületek során végigprogramoztam a képzésen kapott kártyákon lévő  alapvető utasításokat, amelyeket kinyomtattam, és belamináltam. Szándékom szerint jó lesz a gyerekeknek egyféle súgónak. A kártyák a képen lévő asztalon láthatóak.




Megvan hát a programunk egészen karácsonyig szólóan. Ebben két kiemelt esemény is szerepel, nevezetesen az Európai Kódolás Hete, amely 2018. október 6. és 21. között, majd a Kódolás Órája, ami pedig 2018. december 3. és 7. között lesz. Vágyam, hogy az EU Code Weekre már egy részeredménnyel rendelkező projektet mutathassunk be, majd a Kódolás Órája hetében elkészülhessen a projektproduktumunkról készített videónk. 
Őszintén megvallva, nem vagyok híve programjaink beharangozóinak, hiszen számos akadály, kockázati tényező sorakozik fel előttem, és nem szeretnék kudarcot vallani projektünkkel. Hangsúlyozva azt, hogy a mi kis csapatunk SNI különleges gyermekekből áll, akik különféle terhekkel, akadályoztatásokkal küzdve élik meg iskolai éveiket. Ennek ellenére törekvésem, hogy az erősségeikre építve Anyahajó Stúdiónk egyfajta tehetségműhely lehessen, ahol tálentumokra, kincsekre lelhet az ember...
Mivel  regisztráltam  az Eu Code Week oldalán az eseményre, s vállaltam az Abacusan VándoRobot Programjáról szóló tudósítást, így, elvetve minden szorongást és félelmet, bátorságot merítve indulok el, mint már oly  sokszor az ismeretlenbe...

https://codeweek.eu/view/164064/minecraft-sztori-az-anyahajo-studioban-abacusan-artec-robotok-alkalmazasaval


Tudom, utam nem egyedül teszem majd meg, mert Segítőim lesznek 
Reményem, hogy munkánk gyümölcseként boldogan ünnepelhetünk majd a gyerekekkel az EU Code Week, s a Kódolás Órája projektzáró ünnepségén.