2018. október 23., kedd

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 16. Programozás hibakereséssel



A 16-ik videókrónika első és utolsó filmkockái Alex és Steve épülő házikóját mutatják be, amikor is Barni olykor-olykor az én segítségemet kérte. Egyébiránt pedig a felvételben két fiúcska komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a megépített Alex és Steve a 3-ik kódolós kártya szerint mozogjon. Az első kísérlet hibát mutatott, így a kódolás tanulása hibakereséssel folytatódott. Utólag visszanézve ezt a néhány percet, örömmel konstatáltam, hogy mennyi minden fejlesztési lehetőség rejlik ezekben a feladattevékenységekben. Sok mindent leírhatnék ismét, amit már eddig is megtettem, de az értő olvasó és néző bizonyára tudja, milyen komplex módon fejlődhetnek ilyen projektek során a ránk bízott gyermekek.

Következzék hát egy csipetnyi ízelítő ebből!


Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 15. Alex és Steve házikója



Mindig jó a "Gyökerekre" építeni... Számomra meghatározó volt pályám elején az, hogy személyesen megismerhettem Dr. Kokas Klára zenepedagógust, egykori Kodály tanítványt. Kurzusán is részt vehettem, közelről szívtam magamba azt, ahogyan ő a gyermekekkel foglalkozott a zene csodálatos világában. Nem tudom szó szerint idézni őt, de a mai napig előttem van, ahogy beszélt hozzánk, pedagógusokhoz metodikájáról. A lényege az, hogy szabad szárnyalást engedett a gyermekeknek, mondván, hogy ő csak utánuk megy, nem kötöget zsineget kis fiókái lábaira, hanem hagyja őket repülni, kibontakozni. Jutalma, hogy csodálattal szemléli alkotásaikat, kreativitásukat, ahogyan ők átváltoznak a muzsika hangjára. Ezt a szemléletet tettem magamévá gyógypedagógiai tevékenységem során, és nem bántam meg, hiszen számos, hasonló szép élményben lehetett, és a mai napig lehet részem. Ennek egy ékes bizonyítéka Barni, akit immár nem kell bemutatnom, hiszen lassan 3 éve "cseperedik" Anyahajó Stúdiómban". Bontogatja szárnyait, és egyre magabiztosabban ível. Nap mint nap meglep újabb ötleteivel, én pedig nem győzök utána menni, hogy közkinccsé tegyük alkotásait.
A következő kis videóban is egy olyan dolgot mutat be, amit én is csak a felvétel során tudtam meg. Semmit nem beszéltünk meg előre, hogy mi legyen a filmecskében, csak odaült a számítógép elé, megnyitotta a Minecraft EDU online, építkezős játékot, s én  - érezve, hogy itt megint valami történni fog - elindítottam a felvevőt okostelefonomon.

Fogadjátok Barnit szeretettel!

2018. október 22., hétfő

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 14. Izgalmas percek játékos karakterek építése közben



Sajátos emberi tulajdonságunk, hogy ami számunkra érthető ebben a világunkban, arról úgy gondoljuk, hogy az a másik embernek is ugyanolyan könnyen felfogható. Ilyenkor szoktunk kissé méltatlankodni, hogy miért nem fogja fel az a mellettem lévő a dolgot, pedig olyan egyértelmű. 
Én el szoktam merni mondani, hogy milyen területen nehéz a felfogásom, és igyekszem hamar hozzátenni azt, hogy hiányosságaimból miként tudok erényt kovácsolni kis tanítványaim között. 
A gyerekek tudják, hogy nekem is sokat segít Barni a robotok építése és programozása terén.  Ez, nem hogy negatív helyzetet teremt közöttünk, hanem egy igazán baráti, bensőséges légkört. Hiszen Barni számtalanszor megemlíti, hogy számára mennyire megtisztelő, hogy elfogadom segítségét. Emellett pedig sokkal inkább megértem, és empatikus vagyok azok iránt, akik hasonló hiányosságokkal küzdenek. Ez most szemmel látható, és kézzelfogható lett az NPC-ék, azaz a Minecraft világából ismert játékos karakterek megépítése közben. Ha hiányában vagyunk bizonyos logikai gondolkodásnak, akkor bizony gondot jelent a kis kockák összerakása. S van, aki csendben, türelmesen próbálgatja a helyes építést, de van, aki egyszerűen ingerült lesz, és akár ki is lépne pillanat alatt a feladathelyzetből. A most következő pár percben öt gyermek építi saját karakterét, és hozzá kell tennem ötféle habitussal, vérmérséklettel. Nem is részletezem tovább, hiszen a filmkockák magukért beszélnek. A felvétel során láthatjuk Barni készséges hozzáállását a problémás helyzetekben, valamint egy rövidke bemutatót abból, hogy a Minecratból ismert Steve-et hogyan tudja hang által vezérelni, valamint a karácsonyi kisvasutat a most már majdnem teljes utaslétszámmal elindítani.

Íme:


Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 13. Pozitív megerősítés



Videókrónikám következő fejezete azt kívánja érzékeltetni, hogy egy sikeres projekttevékenységhez mennyire fontos a pozitív megerősítés. Olyan jó látni, és tapasztalni azt, hogy egy alulmotivált, a kudarcok miatt önbizalom nélküli gyermek a dicséreteimre, biztató szavaimra megelevenedik, és szárnyra kapva el kezdi hinni, hogy képes valamit megcsinálni. Legyen az egy NPC, azaz a Minecraft játékos karaktereinek összerakása, vagy a kisdiák által lefotózott robotfigura saját blogba illesztése. 
Íme:


2018. október 11., csütörtök

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 12. "Irma néni! Sikerült!."



Kis lépésekről és nagy örömökről szól 12-ik videókrónikám. Bár, hogy mennyire kis lépések, az talán nézőpont kérdése... Lehet, hogy egy NPC, azaz játékos karakter megépítése semmi gondot nem okoz egy kisdiáknak, viszont van, aki igen nagy küzdelem árán jut el a végeredményhez. És lehet, hogy az sokkal nagyobb örömöt szerez úgy neki, mint fejlesztő segítőjének, mintha csak úgy ripsz-ropsz-ra megépítette volna. Lehet , hogy valakinek egyáltalán nem okoz gondot egy előre megírt programot lemásolni, és robotját mozgásra bírni, viszont van, akinek ez a feladat komoly koncentrálást igényel. S ha egy ilyen úton-módon látja meg kis robotját elindulni, kitörő örömöt szerezhet neki.Viszont az a feladatsor, amely a kis játékos karakter lefotózásától kezdve, a kép blogba való beillesztéséhez vezet, lehet, hogy már másnak is kihívást jelentene... Tehát - úgy gondolom - ha számításba vesszük, milyen tanulási és egyéb akadályokkal küzdő kis csapat vesz részt az Abacusan VándoRobot Program-ban, méltán lehetünk büszkék munkájukra. A most következő felvételben két teljesen más fejlettségi szinten lévő fiúcska szerepel, akik egyenként teljes valómat, odafigyelésemet kívánják meg. Nem kis feladat ilyen esetekben úgy megosztani magamat, hogy mindketten érezzék, tudják, minden lépésüket kísérem, ha problémájuk van, azonnal segítek, ha örömük van, azonnal osztozom sikerükben.

Erre igyekeztem ezen az októberi napon is, amelyből néhány percet át is nyújtok szíves szeretettel:





A legnemesebb célok egyike az, amit Váci Mihály így fogalmazott meg:

"Osztani magad:- hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni, hogy így magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot;
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni - eső a homokra - 
sivatagnyi, reménytelen dologra
s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb:
-kutakká gyűjt a mély:- soká isznak belőled!"

2018. október 10., szerda

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 11. "Azt hittem, csinálhatjuk tovább..."



Két jóbarátról szól 11-ik krónikám. Matyi és Márk remekül teljesített a tavalyi nagy, kisszékelyi projektünkben. Ők építették meg a templomot a Minecraft EDU-ban kitartó szorgalommal, lelkesedéssel. Most azonban nem kis gondjuk akadt az ArTeC robotokkal kapcsolatosan. Nehezen indult játékos karaktereik összeállítása. Ilyenkor mindig szurkolok magamban, nehogy bármelyikük is feladja. Szerencsésen átjutottunk a nehézségeken, és egymást segítve elkészült a két NPC sikeresen. A fotók beillesztése blogjukba könnyebben ment a két fiúnak, hiszen gyakorlottak már ebben a tekintetben. Viszont jött ismét egy új mozzanat, a kártyák szerinti programozása a robotoknak. Őszintén szólva nem sok reményem volt nagy motiváltságra. A nap végén voltunk már az NPC-ék küszködéses összeállítása után. Nem beszélve arról, hogy a két fiú mindig valami izgalmas online, multiplayer játékkal szokta befejezni a foglalkozást. Mindenesetre átadtam nekik a kártyákat, kérve őket, hogy legalább egyet programozzanak le. S ím jött a meglepetés. Úgy belemerültek az újfajta tevékenységbe, hogy eszükbe sem jutott a játék, sőt! Amikor azt mondtam, hogy be kell fejeznünk, Matyi ennyit mondott erre: "Azt hittem, csinálhatjuk tovább..." Mondata értelmet adott küzdelmes napomnak...

Íme néhány perc videókrónikában megőrizve:


2018. október 9., kedd

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 10. "Sebinek nagyon jó feladat, ha fejlődni akar..."



Mielőtt bármit is leírnék, sietve megjegyzem, a címben szereplő mondatot nem én, hanem Barni fogalmazta meg. Megállapítása hallható is következő videókrónikám első percében. 
Mint már említettem az előzőekben, Barninak, mint projektvezetőnek szabad bejárása van hozzám. Amikor ideje engedi, és kedve tartja, rám nyitja az ajtót, és olyankor általában mindig történik valami olyan, ami dokumentálásra érdemes, úgynevezett "kozmikus pillanat". Ez most is így történt minap, Anyahajó Stúdiónkban. Sebikém ismét pár nélkül maradt, így Barni kihasználva a helyzetet, azonmód "munkára fogta". Költői kifejezéssel élve, szívem repesett e percek alatt... Nem is tudom saját szavaimmal megfogalmazni az élményt amit a két fiúcskától a spontán kialakult történés során kaptam. A nagy reformpedagógus, Mária Montessori szavai csengtek a fülembe, miközben közös tevékenységüknek szem- és fültanúja voltam:

  "A boldog gyerek a helyes nevelés bizonyítéka. A tanár legnagyobb sikere, ha elmondhatja, 
a gyerekek úgy dolgoznak, mintha ő a világon sem volna."

Valami ilyen érzésem támadt ezekben a percekben, Anyahajó Stúdiónkban sétálgatva:


2018. október 8., hétfő

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 9. Egy témában négyfelé differenciálva



Mindig versenyt futok az idővel... Most éppen a tekintetben, hogy beszámolóim megközelítően együtt haladjanak a valós időben történő projekttevékenységeinkkel. Van némi lemaradásom, igen. Ezt igyekszem behozni a mostani bejegyzésemmel is. Kilencedik videókrónikám október elsejéről szól, amikor is belekezdtünk VándoRobot Programunk 2-ik hetébe. Haladási naplónk szerint a terv a Minecraftban ismert NPC-ék, azaz játékos karaktereink megépítése, lefotózása, a kép saját blogba illesztése, valamint a soron következő kártyák leprogramozása. A 9 perces felvételben négy kisdiák tevékenységét mutatom be csupán felvillanásszerűen. A két fiú és két kislány teljesen különböző személyiséggel, képességrendszerrel bír. Nem kis kihívás, hogy ennek ellenére, mindegyikük jól érezze magát a projekttevékenységben. Azaz ne kapjanak se túl könnyű, se túl nehéz feladatot, s ha kell, azonnal igénybe vehessék tőlem a háttérsegítséget. Ennek érdekében igen fontos, hogy jól ismerjünk meg minden gyermeket, annak erősségeivel és gyengeségeivel egyben.  A felvételben először Matyi szólal meg, aki egy öntudatos személyiség, és önállóságra törekszik minden tekintetben. Párja viszont, a másik Matyi a folyamatos segítséget igényli tőlem. Úgy szoktam fogalmazni, hogy én a differenciálást általában úgy oldom meg, hogy bár hasonló feladatot végez mindenki, de mindig a mellé ülök le, akiről tudom, hogy velem együtt tudja majd munkáját elvégezni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a differenciálás eszköze én magam vagyok. A kislányoknál is látható ez a fajta módozat a videófelvétel során. Szabikám vállalta, hogy az általa kiválasztott robotot egyedül építi meg a tableten látható útmutató segítségével. Csodáltam türelmét, figyelmét, amellyel képes volt egyedül mozgásra bírni Gézának elnevezett kis robot építményét. Ezen közben én szépen oda tudtam magamat adni Zsókának, aki velem együtt programozta le második kártyáját, és bírta mozgásra robotját. Ez a kétszemélyes együttlét hozott elő belőle évekkel ezelőtti élményeket, amikor más projektekben dolgoztunk, játszottunk. Tudom, nem a kognitív folyamat idézte elő ezt benne, hanem az az érzet, az a közös, boldog lét, amit átélhettünk időről-időre. Így jutott eszébe az Okos Doboz-os korszakunk, vagy éppen a Rókalandozó hosszú, izgalmas projektje. Milyen igaz a mondás, amely szerint:

"Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, 
de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól."


                                                                                  /Carl William Buechner/


Következzen hát néhány rövidke mozzanat a 2x2 órás foglakozásunkból!


2018. október 7., vasárnap

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 8. Négy fiúcska párban dolgozva



VándoRobot Programunk első hetének utolsó napján újabb négy fiúcska ismerkedett az ArTeC robotokkal. Haladási naplóként digitális osztálytermünket, az Anyahajó Stúdió blogot használom, ahol hetente írom meg projekttevékenységünk következő lépéseit. Ezen a felületen találják meg a gyermekek saját blogjukat is, az úgynevezett Bloghajókat, ahova az aktuális projektproduktumaikat képek segítségével dokumentálják. A következő videókrónika rövid keresztmetszetet ad két, egymás után következő, tömbösített foglalkozás menetéből. Megfigyeléseim alapján rendkívül hasznosnak látom, hogy a robotok megérkezhettek hozzánk. Csupán néhány mozzanatot ragadok ki tapasztalataimból ennek igazolására. A figurák összerakásánál szemmel látható  a képességbeli különbség a gyerekek között. Van, aki azonnal felismeri, melyik kockát hova kell illeszteni, és van, aki nagyon nehezen tud megbirkózni a feladattal. Nyilvánvalóvá válik, kinek milyen a térlátása, logikai gondolkodása, strukturáló képessége, kreativitása, kitartása a próbálkozásban, tervező és alkotó képessége. A manuális tevékenység szépen fejleszti a finommotorikát, és ideális egyensúlyt teremt a digitális tevékenységgel. Az építés lehetőséget ad az egymás segítésére, sőt megismerésére. Hiszen sokszor úgy beszélgetünk egymással ilyen esetekben, mint pl. elődeink  kukoricafosztás közben. 
A videóban néhány pillanatot láthatunk abból, amikor Marci beilleszti blogjába a tablettel készített fotóját, amit a megépített  kis fácskájáról készített. Az egyszerűnek látszó munkafolyamatok a gyermekek részéről komoly koncentrációt igényelnek . Szükség is van néha felállni a gép mellől, és valamilyen lazító gyakorlatot, vagy játékot végezni. Örülök, hogy a tányérpörgetés kedvelt produkciója lett a gyerekeknek, hiszen képességrendszerükben azzal is fejlődnek. Talán a legfontosabb, hogy hatalmas a sikerélmény, ha megtörténik a pörgetés. Ezt az önbizalmat úgy szeretem látni azoknak  a gyerekeknek az arcán, akikről tudom, mennyi hiányt szenvednek e tekintetben. Ebből is láthatunk egy-két percet a most következő felvételben. A néhány vidám, mozgásos pillanat után pedig tanúi lehetünk annak, hogy az első programozási kártya segítségével hogyan tudták mozgásra bírni a fiúcskák a két kis robotjukat. Látható lesz, nem vagyunk ám nagy, profi programozók... Mi szépen, lassan, a "bárányok lépése szerint haladunk"... Viszont, ha valamit sikeresen megoldunk, akkor felettébb boldogok vagyunk!

Lépjünk hát be Anyahajó Stúdiónkba 7 perc erejéig, hogy bepillantást nyerjünk  egy négy órás munka-, azaz játszási folyamatba!




2018. október 3., szerda

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 7. Karácsonyi kisvasút építése és programozása



Mint már az előzőekben említettem, Barninak szabad bejárása van hozzám idejétől, kedvétől függően. Közös érdekünk és örömünk ez természetesen, hiszen jelenlétével mindig nagy lendületet ad projektünknek. Ez így történt azon a szeptember 26-ikai napon is, amikor Roli mellé szegődött, aki éppen akkor pár nélkül maradt a foglalkozáson. Ilyen esetekben általában félreteszem kijelölt utamat, és átengedem a kezdeményezést Barninak. Eddig még soha nem csalatkoztam, mert valami igazán szép és érdekes dolog lett az improvizálás jutalma. Most éppen egy karácsonyi kisvasút építésébe kezdett bele Roli osztálytársával. Egyébiránt Barninak ezen a napon van velem az úgynevezett "hivatalos" órája, tehát négy tanórányi időt töltött el a robot építésével és annak beprogramozásával. Én csak ámultam kitartását, céltudatosságát. Láttam, hogy eltökélt szándéka, hogy a karácsonyi kisvasutat még aznap elindítsa. Meg is történt a nagy csoda! Videókrónikám a négy tanórányi időből csupán 11 percet mutat be, ám szépen tanúskodik arról, miként lehet egy robot építése közben fejleszteni az együttműködési készséget. A két fiúcska igazán példamutató módon bizonyítja ezt. Én most elhallgatok, és átadom a terepet. Szavaim igazát ők mutassák be!


2018. október 2., kedd

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 6. Programozás a kártyák segítségével



"Figyeljetek! Nagy pillanat! Harmadik kártya!" - Adrián kis tanítványom örömteli felszólítása ez, amikor lemásolva a harmadik kártyán lévő programsort, elindította a robotot. Videókrónikám 11-ik percében látható ez a jelenet. Mint már előzetesen említettem, a VándoRobot Program képzése során 20 kártyát kaphattunk, amelyek egymásra épülve, egyre összetettebb algoritmusokkal vezetnek be bennünket a kódolás rejtelmeibe. A következő felvétel abból ad némi ízelítőt, hogy miként is használjuk ezt a támogató segítséget projektünkben. Előzetesen pár gondolat erejéig háttér információt szeretnék adni a foglalkozást illetően. 
Nem kis gondot szokott okozni nekünk, utazó gyógypedagógusoknak év elején az órarend összeállítása. Számos körülményt kell figyelembe venni, mire kialakul, ki kivel jön be hozzánk, melyik időpontban. Azt szeretnénk leginkább, hogy megközelítően hasonló fejlettségi szintű diákok legyenek együtt, hogy szépen tudjunk haladni, ám ez csak ritka esetben valósulhat meg. Így azután magas szintre kell felfejlődnünk a differenciálás tekintetében. Önmagában a gyermekek személyisége, akadályoztatásai már megkívánják a valódi, egyéni bánásmódot, nem beszélve értelmi fejlettségi szintjük különbözőségéről. Ennek fényes példája az a páros, akiket a 6-ik videókrónikámban láthatunk. Mindkét fiúcska száz százalékos odafigyelést kíván a foglalkozás szinte minden percében. Mégis meg kell osztanom magamat valahogy, mikor ki szólítja nevemet, hogy felé forduljak figyelmemmel. Zsombikám csendes magaviselettel, folyamatosan várja  segítő támogatásomat, hiszen még az önálló tevékenységet most tanulja szépen. Adrikám viszont a nagy kihívás számomra, aki valami fergeteges elánnal veti bele magát a dolgokba. Hatalmas energiát fektet abba, hogy önálló legyen, de ha valamiben megakad, vagy éppen valamilyen produktumot meg akarna mutatni, azonnal felé kell fordulni. A most következő 12 perces felvétel egy tömbösített 2x45 perces óra kivonata csupán. De talán érzékelhető lesz általa, hogy egy ilyen foglalkozás mekkora koncentrálást, odaadást kíván. Viszont a jutalom bőségesen kárpótol minden fáradtságért. Ugyanis az a légkör, az a baráti, közvetlen, ám tiszteletteljes, mondhatni "partneri viszony", ami hármunk között ott azokban a percekben létrejöhet, semmivel nem pótolható. Tudom, hogy a fiúcskák ezt a különleges, szeretetteljes kapcsolatot viszik magukkal tovább, amire emlékezni fognak majd az évek múltán. Ezért vállaltam bátran azt, hogy némely kis tanítványom, így Adrián is, olykor-olykor "Irmuskám"-nak szólítson. Ennek az a rövid magyarázata, hogy egyszer Balázskámnak, aki már elballagott az elmúlt tanévben, megemlítettem, hogy a legjobban azt szeretem, ha valaki "Irmuskám"-nak szólít meg. Attól fogva ő így hívott, amit én ott belül mosolyogva, hálásan el is fogadtam, hiszen olyan szépen, tisztelettel mondta ki becenevemet minden alkalommal. Ezt meghallva, kezdtek némelyek is ezen a neven szólítani a kis Csapatban... Gondolom - így nyugdíjam előtt néhány hónappal -"bocsánatos bűn"- ként róható fel majdani "minősítő bizonyítványomban"...

Következzen hát a 6-ik videókrónika!



2018. október 1., hétfő

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 5. Ismerkedés a szervomotorral


"Irma néni! Én ide nem dolgozni jövök, hanem játszani!" - mondta Barni a minap, amikor közöltem vele, hogy nem akarom terhelni felettébb azzal, hogy sűrűn járjon be hozzánk segíteni  a projekt alatt.
Őszintén szólva, szívemet melengette ez a mondat. Igen, mert tulajdonképpen pályán töltött időm végcélját fogalmazta meg számomra ez a fiúcska. Azaz, hogy kialakíthassak egy olyan tanulási környezetet, amelyben a komoly ismeretanyagokat is játékos keretek között, informális úton sajátíthassák el tanítványaim. Nos, a robotok megérkezésével - úgy vélem - tág tér nyílt erre, mégpedig hosszú távra, a jövőre nézve. Tudom, nem mindenki "Barni", akinek valahol zsigereiben van ez a fajta "tudomány", ám jelenlétével, hozzáállásával, mint kortárs segítő igen hasznos tagja lehet a kis csapatnak. A következő 6 perces videókrónika is erről tanúskodik, amelyben Sebikémet, a 4. osztályos kisfiút vezeti be a robotépítés, programozás alaplépéseibe. 
Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy egyre kevesebben teszik fel a kérdést, hogy egy ilyen jellegű projekttel mit is fejlesztek a sajátos nevelési igényű gyermekeket illetően. De ha mégis lenne kétkedés e tekintetben, akkor ismét csak azt írhatom le, mint már oly sokszor megtettem: úgyszólván mindent fejlesztek komplexen, beleágyazva egy modern, hasznos tudást kínáló tanulási környezetbe. Hiszen a kódolás, vagy programozás a digitális kor alapnyelve. Ennek ismerete híján szinte behozhatatlan hátrányban lesznek azok, akik idejekorán nem ismerték fel a szükségletet. 
A blokkos jellegű programozási felületek, mint amilyen a Studuino is, baráti módon vezeti be a fiatalokat a kódolás világába. Itt is kellenek azért a különböző készségek, mint pl. a matematikai, a problémamegoldó képesség. Segíti az algoritmikus gondolkodás kialakulását, azaz egy művelet befejezéséhez szükséges lépések felsorolását. Folyamatosan biztosítja az irányok gyakorlását. De a kognitív képességfejlesztésen túl ösztönzi a kommunikációt, az együttműködési készséget is. Nem is sorolom tovább a sok hasznos hozadékot, amit egy jól kiválasztott, innovatív projekt eredményezhet, hiszen aki belekezd egy ilyen tevékenységbe, a saját bőrén tapasztalhatja meg a kivételesen jó lehetőséget. Úgy is szoktam fogalmazni, hogy egy  hosszú távú projekt talán minden olyan fejlesztési területet magába foglal, amit, mint szükséges fejlesztést a Szakértői vélemények megfogalmaznak. Ezekkel a gondolatokkal kínálom fel most szíves szeretettel  Kedves Olvasóimnak az 5-ik videókrónikámat: