Ritka öröm ért a minap, amit rögvest meg szeretnék osztani Kedves Olvasóimmal.
Úgy történt a dolog ugyanis, hogy egy most induló akkreditált óvódapedagógus képzésre készültem.
Eddigi tevékenységemről készült néhány videót is beválogattam a kurzus tematikájába. Így került elő egy filmecske is Borsról, aki öt évvel ezelőtt óvodás kisfiúként járt hozzám egyéni fejlesztésre. Hamar nyilvánvaló lett előttem, hogy valami különös zenei tehetség birtokában van az Asperger szindrómával diagnosztizált kisfiú. Mivel gyógypedagógusi módszertáram IKt-val támogatott, így hamar megtaláltam a Mozaik eszköztárából a hozzászabott, zenei témakörű fejlesztőprogramokat. Szerencsés módon volt interaktív tábla a fejlesztőszobámban, így a foglalkozás élményszerűvé vált Bors számára. Előadóművész, dal-és zeneszerző édesapja hamar együttműködő partneremmé vált kisfia gondozásában. Többször is belátogatott óráinkra, konzultáltunk, mi is lenne a leghasznosabb, legoptimálisabb fejlesztés az abszolút hallású fiúcska számára. Csendben megjegyzem, fejlesztésem hogyan-jával nem voltam szerencsés némely szakmai körökben... Ám, mivel "csak a szépre emlékezem", így azt a videót illesztem most ide, amellyel egy pályázatot nyertem az ELTE Digitális Pedagógus Konferencán 2012-ben. Borsikámat mutattam be néhány percben. Íme:
Egy évvel később ismét filmet mutathattam be szintén az ELTÉ-n, ahol kimondottan a tehetségnevelés volt a konferencia témaköre. Itt is szerepelt Bors, ahol már fejlődését is nyomon követhettük a felvételeken. Ő a videó 16-ik percétől látható:
S most öt év múltával édesapja így mutatja be kisfiát közösségi oldalán:
"Bors Asperger-szindrómával élő, abszolút hallású fiú. Csellózik, bőgőzik, hegedül, brácsázik és énekel. Saját zenét és feldolgozásokat játszik."
Álljon hát itt két gyöngyszem illusztrációképpen:
 |
| http://bit.ly/2n8fHI8 ( A felvétel a linkre kattintva tekinthető meg.) |
A következő videóban Bors az édesapja által alapított, és vezetett együttesben lép fel. Őt a 3-ik perctől hallhatjuk és láthatjuk:
Mint említettem az imént, ritka öröm ért... Igen, mert a mi munkánk olyan, ami nem látványos, azonnali eredményekben mutatkozik meg. A gyógypedagógiai tevékenység türelmet, fáradhatatlan odaadást igényel, hogy a pici előrehaladásoknak is tudjon örülni az ember. S ha megélheti azt a boldog állapotot, hogy ennél többet is láthat, az már szinte a csoda-kategória... Ilyennek tekintem ennek a kisfiúnak is az életpéldáját. Azonnal hozzáteszem, ez nem az én érdemem... Én csupán egy kiváltságos embernek vallom magamat, aki szem-és fültanúja voltam, vagyok annak, hogy mire képes az odaadó figyelem és szeretet. Édesapja ilyeténképpen való hozzáállása az, ami valóban dicséretet érdemel. Misi képes volt a legnagyobb nehézségei között nem önmagára, hanem kisfiára tekinteni, őt segíteni, előrevinni. Én csupán egy rövid ideig igyekeztem ebben társa, együttműködője lenni. S most csak megköszönöm, hogy részese voltam abban a gyönyörűségben, hogy milyen az, "...amikor a tehetség születik..."
S végül, és szoktuk mondani: nem utolsó sorban, egy tanulságot mindenképpen meg szeretnék jegyezni.
Különös párhuzamot látok felfedezni a gyógypedagógiai fejlesztő munka , s a magam kis élete között. Mivel nemrégiben hallottam a híres fotómodell, szépségkirálynő és esélyegyenlőségi aktivista Weisz Fannit pajzsmirigybetegségéről őszintén beszélni, így bátorkodom elmondani, hogy én is hasonló diagnózist kaptam immár 6-ik esztendeje. Laboreredményeim igencsak csúnya értékeket mutatnak, ám fizikai állapotom egyáltalán nem produkálja azokat a tüneteket, amelyek egy ilyen laboreredmény mellett lennének. Kedves Professzorom, eleinte csóválgatta fejét, egyszer a papírra, máskor pedig rám tekintve, és nem látta az összefüggéseket... Nem hogy fáradékony lennék, hanem fiatalosan bírom a hajnali keléseket, s a túlsúlyosság sem jellemző rám, ami pedig szintén tünet az ilyen esetekben. Így hát a kezdeti gyógyszeradagomat is most csökkentett mértékben kapom. Egyet szokott emlegetni az én Kedves Professzorom: "Én nem a laboreredményt, hanem a beteget gyógyítom..."
Mindezt azért írtam le, hogy talán mi is folyamodhatunk olykor gyógyító pedagógiánk során ehhez a módszerhez. Ugyanis, Borsikánk a papírforma szerint valami egészen más fejlesztésben kellett volna , hogy részesüljön. Ő azonban a vele született adottságainál fogva egy hozzászabott, segítő terápiát kapott. Tehát talán célszerű nekünk is, gyógypedagógusoknak néha feltekintünk a sok , előírt fejlesztési feladatból, és úgy tekinteni a hozzánk járó gyermekekre, mint ahogyan Orvosprofesszorom kezel engem. Akkor talán sok-sok különleges képességű gyermek, tehetség fog megszületni, akik munkájuk, művészetük során önmaguk, s a mi gyógyítóink is lehetnek.
