2012. október 26., péntek

OpenSim tesztelés a TeT hálóban

Ismét egy szíves meghívásnak tettem eleget, amikor ma hajnalban az OpenSim világába látogattam el. 
A TeT háló tagjaként érdeklődéssel figyelem azt a kutatómunkát, amit Turcsányiné dr. Szabó Márta docens TeaM labor vezető és lelkes csapata folytat a tanulást elősegítő technikák területén. Már részt vettem Dr. Ollé János által vezetett Second Life -os kurzusán, így volt bátorságom benevezni a mostani OpenSim világának terheléses tesztelésében. Bár a közös látogatásban nem tudtam részt venni, de Márti személyes üzenete megbiztatott, hogy utólag is nyitva még a kapu egy ideig, tehát látogatható a terület. . Így hát ma hajnalban "útra keltem". Letöltöttem az OpenSim programját, s a megkapott útmutató alapján szép, lassan egyszer csak bent találtam magamat egy izgalmas, felfedezésre váró virtuális környezetben. Már írtam arról, hogy az ilyen irányú kíváncsiságom nem öncélú, s nem valami  unaloműzés a mozgató rugója. Ha belátogatok a Second Life különleges világába, mindig belebújok azon gyermekek, fiatalok bőrébe, akiket évek óta tanítok, nevelek és fejlesztek. Tudom, ismerem érzéseiket, rezdüléseikre megtanultam reagálni. Látom szenvedésüket, s azt az erős vágyat bennük, hogy ők is ugyanolyan emberhez méltó életet élhessenek, mint a körülöttük futkározó, épek. 
Az OpenSim világában ismét megfogalmazódott bennem az, hogy mennyire fontos lenne ezt a különleges tanulási környezetet felkínálni az akadályokkal küszködő, sok-sok fiatalnak és gyermeknek. Egyrészt számtalan fejlesztési lehetőség rejlik benne. Mondhatom, komplex személyiségfejlesztést eredményezhetne e tanulást elősegítő technika. Másrészt olyan akadálymentességet biztosít ennek a tanulócsoportnak, ami egyedülálló a maga nemében. Tudom, még sokan tartanak a virtuális világ esetleges kárt okozó oldalaitól. Többek között attól, hogy elszigetelődnek, a maguk világába fordulva megközelíthetetlenné válnak azok, akik ezt a világot magukévá teszik. Erre csupán egy legfrissebb ellenérvet említek meg. A mostani napokban ismerik meg új gyermekcsoportjaim a Sulivilág internetes iskolai közösségét. Egy  virtuális osztályteremként használható az oldal.
Olyan lelkesek lettek az első pozitív élményektől, hogy nem győzik mondani élményeiket szüleiknek. Ők ültetik le édesanyjukat a gép elé, és mutatják be számukra azt az oldalt, amit saját maguk készítettek. Pedig hát rengeteg bajjal, tanulási nehézséggel küzdenek. Ők az utolsó tagjai osztályközösségüknek. S mindenki tudja róluk, hogy fejlesztésre kell járniuk, mert valami nem stimmel náluk... De most mintha változna valami e tekintetben... Mert új iskolámban, csak annyit mond be a portán a portás néni , hogy K. Annát várja Irma néni az informatika teremben... Persze hogy erre kíváncsivá válnak a többiek, és már a lenézett kis "bicebóca" társból egy irigylésre méltó valaki lett. S már sorakoznának is a többiek... De nem, ez csupán néhány "kiváltságos" gyermek jussa. S ha megkérdezik tőlük, hogy mit csináltatok ott bent, hát büszkén válaszolják, hogy jártunk a virtuális osztályteremben.... S ők nem, csak én tudom, hogy eme informális tanulás milyen fejlesztési területeket céloz meg esetükben. Ezért nem nyugszik lelkem, s járom előttük az utat, készítem számukra az élményt jelentő, egyenlő esélyeket teremtő, virtuális oktatási-tanulási környezeteket. Hajnali túrámon felvételeket is készítettem. A fotókon látható, hogy  félve, bátortalanul indultam, de percek teltével egyre bátorságosabbá válva fedeztem fel e gazdagon elkészített környezetet: 
Íme a dokumentáció: 



Végül álljon itt egy ennél sokkal szemléletesebb bemutató, amit maguk a program Szerzői készítettek el:


2012. október 21., vasárnap

Szerencsés időzítés: DUE Konferencia a Curious MInds – CMI-2012 idején


Mint ahogyan előző bejegyzésemben leírtam, kurzusunk októberi témaköre a NETGENERÁCIÓ köré épül fel. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy éppen ez idő alatt került megrendezésre a "Diákmédia az internetkorszakban " című konferencia. Épp, hogy túl vagyok a kétnapos esemény-teli programon, máris számtalan kérdés merült fel bennem a netgenerációt illetően. Megvallom, beleestem abba a "csapdába", amelyről említés esett a két nap alatt. Nevezetesen, hogy miért töltünk adott esetben oly' sok időt az internet előtt. A válaszban a hipertextualitás varázslatossága lett megfogalmazva, amely kalandos és élmény-teli útra csábítja a virtuális sztrádán közlekedőket. Mint tudjuk, a hipertextualitás annyit jelent, hogy a " világhálón a weboldalak, illetve az oldalak tartalmai a hipertext technológiájával vannak összekötve. A hipertext Jakob Nielsen meghatározása szerint összekapcsolt szövegrészekből áll, a szövegrészek mindegyike egy csomópontot alkot és mindegyik csomópont rámutat az összes többi csomópontra az internetes kapcsok, vagy„linkek“ segítségével (Nielsen  1995: 2). /BODA Levente:Új médiakultúra a világhálón/
Így jártam most  én is néhány órával ezelőtt. Csupán annyit szerettem volna megnézni, hogy felkerült-e valamelyik előadás az internetre. Mivel a DUE oldalán nem találtam erre vonatkozóan semmit, így el kezdtem  keresésemet, hátha valahol mégiscsak rálelek egy olyan megtartott előadásra, amit a kurzus közös asztalára tehetek. Annak nevét írtam be böngészőmbe, akinek mondandója leginkább lenyűgözött a két nap alatt.
Ő pedig: Dr. Aczél Petra a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének Igazgatója volt. Első találatra honlapjára leltem, és magam előtt is titkolom, mennyi ideig voltam vendége. Szívből merem ajánlani az oldalt annak, aki felelősen gondolkodik fiataljaink felől,  s őket illetően az új médiák szerepéről.
Blogomba elhoztam egy előadást, amelyet továbbgondolásra szántam kurzustársaim számára.
Bár nem a Diákmédián hangzott el, de témájában, szellemiségében szervesen kapcsolódik az ott felvetett, netgenerációt érintő kérdésekhez. Tudom, velem együtt időszűkében szenvedünk. Az én hajnalom sem arra lett betervezve, hogy online előadást nézzek, sőt, mi több, még egy blogbejegyzést is tegyek a témát illetően. Mégis "elcsábultam", hiszen izgalmas, kérdéseket feszeget Dr. Aczél Petra néha provokatívnak érző felvetéseiben. Talán, ha rá tudunk szánni 20 percet gondolatébresztőnek, akkor kialakulhat ennek kapcsán egy hasznosnak mondható diskurzus közöttünk.
Íme a Corvinus Egyetemen megtartott előadás videófelvétele:

2012. október 7., vasárnap

Hogyan kezelhető a digitális nemzedék megváltozott attitűdje?

A minap egy baráti  meghívásnak tettem eleget, amikor a Curious MInds – CMI-2012 nevet viselő Facebook zárt csoportjához csatlakoztam. Kedves ismerőseim, Zakupszki Tünde és Fehér Péter PhD vezetői a kurzusnak. A tematikában azt olvastam, hogy a KONNEKT csoport folytatásaként  egy konnektív tudásszerzés/tudásépítésre alapozott együttműködést kísérelnénk meg. Építkezésünket a "Tanulás, önképzés és tudásépítés a XXI. században" csomópont körül kezdenénk el. Október témahónapja a NETGENERÁCIÓ problémakörét járja végig. A felvetett kérdések között található blogbejegyzésem címe is, amely szerint: "Hogyan kezelhető a digitális nemzedék megváltozott attitűdje?" A kurzus követelményei között szerepel havi egy blogbejegyzés , így most ezennel eleget is kívánok tenni kötelességemnek. Szívesen teszem, hiszen közel áll hozzám az a probléma, amelyet a kérdés megfogalmaz. Péter még egy alkérdéssel is kiegészítette a témakört. Vagyis, hogy mi változott egyáltalán? Vannak-e ilyen irányú tapasztalataink? S most erről kívánok néhány gondolatot elmondani. 
Immáron egy hónap áll mögöttünk a 2012/2013. év kezdete óta. Utazó gyógypedagógusként óvodákba, iskolákba járva egyéni fejlesztéseket végzek az integrációban tanuló akadályozott gyermekek között. Kissé eltérek a szokványos fejlesztőszobai foglalkozások menetétől, hiszen az intézményvezetőket köszöntve bátorkodom számítógéptermet kérni foglalkozásaim megtartásához. A fogadtatás nem mindenütt egyértelműen pozitív, de most arról szólok, amikor együttműködő, segítő jobbot kapok az IKT-val támogatott gyógypedagógiai fejlesztéseimhez. Olyan intézményekbe járok most, ahol még nem voltam. Tehát meg kellett először ismerkednem a gyermekekkel. Vannak  közöttük óvodások, és vannak alsó tagozatos diákok. Ezen kívül néhány ötödikes tanuló is jár hozzám. Úgy gondoltam, hogy megpróbálom informális úton felmérni első körben képességeiket. Kis labdát vettem a kezembe, kört alkottunk , és én kezdtem a bemutatkozást. Azután pedig az folytatta, akinek a labdát gurítottam. Kértem, mindenki mondjon néhány szót magáról. Nehezen, bátortalanul kezdődtek a bemutatkozások. Így néhány besegítő kérdést tettem fel számukra. Tudatosan végére hagytam a számítógép témakörét. S amikor megkérdeztem, hogy van-e otthon számítógép, és mennyi, és mikor ülnek mellé, és mi a kedvenc online játékuk, egy szempillantásra megváltozott minden körülöttünk. Élénk szemek, kipiruló arcok, kerek mondatok... Döbbenten hallgattam őket csoportról- csoportra... Azonnal sorolták az angol nevet viselő játékokat, -ők, akik a tanórákon a mélyen alul teljesítő, kudarcélményekkel megpakolt kis nebulók... Hatalmas, kerek szemmel néztek rám, hiszen nem ehhez szoktak a fejlesztőfoglalkozások alkalmával. Egy-egy óra végén szinte szövetségesként köszöntünk el egymástól. Mondanom sem kell, nevemet megjegyezték, sőt a következő óra időpontját is. Ennek háttere, hogy elmondtam számukra, legközelebb mindenki a kedvenc online játékát fogja bemutatni. S ez az óra volt számomra a következő döbbenet. Teljes komolysággal készült mindenki a bemutatójára. Én füzettel a kezemben jegyzeteltem a kis előadók magyarázatát. És meg kell, hogy mondjam, sok mindent nem tudtam ezekről a játékokról. 
Az angol neveket ők betűzték le nekem, s az egész játék menetét elmagyarázták részletesen. A bemutatók elején elmondtam számukra, hogy emeljék ki "előadásukban" azt, hogy mit lehet tanulni ezekből a játékokból. Erre is kitértek szépen. Azt is elmondtam kritériumként, hogy véres, durva játékot nem fogadunk el. Nem is hoztak ilyeneket, bár elmondták, hogy némelyiküknél azért otthon nézni szoktak ilyeneket is. 
Nem is részletezném beszélgetéseinket, bár ebben a bizalmi légkörben számos dolog előkerült, amiről talán a későbbi bejegyzéseimben szólni fogok.
Viszont az egy hónapos "felméréseim" során arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon, de nagyon megváltozott a körülöttünk élő gyermekek élete. Ezalatt azt értem, hogy egy egész más világban élnek, mint amilyet mi gondolunk. És ezzel a más világgal a bensejükben ülnek be nap mint nap az iskolapadokba, és szembesülnek egy egészen más rendszerrel, ami számukra már nem igazán felel meg. Így azután mindez gyakran frusztrált helyzetet teremt úgy a pedagógus, mint a gyermek számára. Meg merem kockáztatni, hogy ez is egyik eredője lehet annak, hogy gomba-módra szaporodnak a "papiros" gyerekek,- azok, akik beilleszkedési, tanulási, és magatartási zavarral küszködnek. 
Az általunk összeállított, papíralapú felmérőteszteket egy következő órán elébük tettem. Láttam rajtuk, hogy rögtön  visszazuhannak abba a kínlódásos folyamatba , amit nekik ez a tanulási környezet jelent. A tesztek kitöltése után a hasonló feladatokat az egyszervolt.hu oldalán található Okos Doboz- ból választottam. El kell, hogy mondjam, hihetetlen koncentrált erővel, nagy magabiztossággal végezték el feladataikat.. Felettébb meglepődtem akkor, amikor egy fiúcska alig tudott egyszerű matematikai feladatokat megoldani a papiros teszt során, a kedvenc online játékában pedig hatalmas pénzösszegeket összeadva, és kivonva rendezte üzleti ügyeit. Szóval.... Ezzel csak azt akartam elmondani, hogy meglátásom szerint kezelhető a digitális nemzedék megváltozott attitűdje, de csak akkor, ha mi is merünk változtatni eddigi, megszokott tanítási módszereinken. Ha bátorkodunk bemenni közéjük, ha megismerjük , sőt elfogadjuk világukat, akkor ők szárnyakat kapnak, és önmaguk képességeit felülmúlva képesek teljesíteni feladataikban. Megvallom, több irányból is jött már  ellenvélemény módszereimet illetően.  De amikor szemtől-szembe meggyőznek a gyermekekkel töltött tapasztalataim, akkor megnyugszom, és bátorsággal teszem tovább dolgom. Most  csak egyet emelek ki a sok ellenérv közül. Vannak, akik azt mondják: " Persze, számítógéppel  tetszik nekik a tanulás, de akkor így soha nem fognak megtanulni papírra írni..." Ezzel kapcsolatosan azt tudom mondani, hogy az akadályokkal küzdő tanulók számára hatalmas motiváció, ha ők megmutathatják digitális kompetenciájukat. Az ő esetükben sokkal inkább szükségszerű ez az akadálymentesített virtuális környezet, hiszen önbizalmuk erősödik , és ha személyiségükben szépen tudnak fejlődni, akkor igenis lesz motivációjuk, akaraterejük ahhoz, hogy kézzel is írjanak. Ez csupán egy a sok pozitívumból, ha mi változtatni tudunk tanítási attitűdünkön. Meglátásom szerint könnyen kezelhetővé válhatna a digitális nemzedék "megváltozott attitűdje"! Természetesen nem könnyű az út mindennek eléréséhez. Ha valaki most végig olvassa Fehér Péter négy évvel ezelőtt írt PhD értekezését a magyarországi iskolák IKT eszközhasználatát illetően, és valóságosan tudja a mostani állapotokat, akkor láthatja, van bőven tennivalónk ez ügyben . S ha azt akarjuk, hogy ne váljanak áldozatává gyermekeink a mi újtól való konok ellenállásunknak, akkor valóban össze kell fognunk, és sok-sok Facebook csoportot alkotnunk... Az elmúlt hetek tapasztalatai mondatják ki velem: nagyon elhúztak "kis ludaink" előttünk az úton... Ne szégyelljük gyengébb szárnycsapásainkat előttük.... Nagy a szeretet bennük. S ha azt élhetik át, hogy nekünk, tanáraiknak segítenek a virtuális világban eligazodni, hatalmas ragaszkodás alakul ki részükről  irántunk. S úgy gondolom, ez a biztosítéka annak, hogy hőn óhajtott örömpedagógiánk megvalósuljon.