2012. április 19., csütörtök

Egy cikk a PIL Akadémia témakörében



A PIL Akadémia indulásakor ígéretet tettem arra, hogy folyamatosan beszámolok az ott tanultakról szakmai blogomban. 
Most könnyű dolgom akadt, hiszen a cikket nem én írtam, csupán a kérdésekre válaszoltam. Így adom közre most azt az írást,  amit Tarnavölgyi Gábor, az iot.hu főszerkesztője jelentetett meg, s amely egy átfogó ismertető a PIL Akadémia mibenlétéről, működéséről. Íme: 

A Microsoft Pil Akadémia belülről - Miért olyan lelkesek a résztvevők?Microsoft Magyarország támogatásával az idén januárban indult el a PiL Akadémia, ami egy ingyenes, hat hónapon át tartó a Microsoft ingyenesen elérhető IKT eszközarzenálját. 
képzési lehetőséget biztosít azoknak a pedagógusoknak, akik szeretnék megismerni, és a tanítás/tanulás során hatékonyan felhasználni

Szeverényi Irma (SZ.I.) gyógypedagógus lelkes résztvevője a programnak, most őt kérdezzük a PiL Akadémia tapasztalatairól...

IOT.hu: Hogyan jutott tudomására a képzési lehetőség?

Sz.I.: Még 2011. októberében olvastam a hírt a TanárBlog oldalán. Igazán megnyerő volt számomra a „beharangozó”, amely szerint a 2012. januárjában induló, 6 hónapos,  tanárok számára teljesen ingyenes, újszerű képzési rendszer, amely egyszerre: tanártovábbképzés, szakmai közösség,  módszertani gyűjtemény, innovációs központ.
Microsoft Partners in Learning program keretében, a cég támogatásával indította el a PiL Akadémiát Nádori Gergelyés Prievara Tibor.  Mondanom sem kell, azonnal jelentkeztem, hiszen mindaz az ígéretek között szerepelt, amelyekre pedagógia munkám során folyamatosan vágyom. S most egy nagyot ugorva, április hónapban máris elmondhatom: nem csalás, nem ámítás! Igen, naponta megkapom a képzés során mindazt a jó lehetőséget, amellyel a két Vezető tanárkolléga kecsegtetett bennünket a képzésre való toborzás során. Ők ketten, mint gyakorló pedagógusok, évek óta vezetik, gondozzák a TanárBlog oldalát, ahol mindig gyakorlatias tanácsokat kaphattam én is az IKT pedagógiai alkalmazásáról.

IOT.hu: Milyen informatikai ismerethez volt kötve a jelentkezés?

Sz.I.: Nem volt kikötve különösebb informatikai előképzettség. Sőt! Nem is kifejezetten az informatika tanárok társasága volt a célközönség, hanem bármely szakos pedagógus jelentkezhetett a képzésre. 

IOT.hu: Pillantsunk a kulisszák mögé! Hogyan folyik ez az újszerű képzés a gyakorlatban?

Sz.I.: Volt egy nyitókonferenciánk jan. 28-án az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, ami rögtön egy „mélyvízbe ugrást” jelentett az IKT használatát illetően. Csoportokba alakulva, teremről-teremre járva ismerkedtünk meg az első csokor IKT alkalmazással. Sőt! Mi is kaptunk lehetőséget arra, hogy bemutassunk egy általunk használt programot, vagy weboldalt, tanórai alkalmazást.
PiL Akadémia 2012A PiL Akadémiának van egy, a Microsoft PiL (Partners in Learning) program keretében működtetett online felülete (PiL Akadémia 2012), közösségi oldala, ahol kéthetente kapjuk meg az új E-learning tananyagainkat. Folyamatos mentorálást kapunk a PiL Akadémia oldalán, de egymás számára is szolgálhatunk olyan  jobbnál - jobb, használható ötletekkel, ami tanórai munkánkat segítheti, színesebbé teheti.

IOT.hu: Milyen érdekes, hasznos IKT eszközöket ismert meg eddig? 

Sz.I.: Először is fontos megemlítenem, hogy a használt programokat, alkalmazásokat a Microsoft jóvoltából ingyenesen használhatjuk. Ezeket az oktatási szoftvereket egyetlen helyről letölthetővé teszi a  Microsoft Learning Suite  - Oktatási Szoftverpult.
Itt van például az Autocollage képmontázs készítő program, amit nagyon jól tudok használni az egyéni, vagy kiscsoportos fejlesztésben. Vagy a Movie Maker videoszerkesztő program, amit most a Föld Napja projektben használunk. A PhotoStory is egy remek kis szoftver, amivel a gyerekek saját maguk kereste fotókból állítanak össze egy rövid képbemutatót. Ezek az alkalmazások a gyerekeimnek varázslatos dolgok, imádnak velük dolgozni, van úgy hogy alig akarják abbahagyni a munkát! ... én meg örülök, mert  ezekkel a programokkal komplex személyiségfejlesztést tudok végezni.

IOT.hu: Csak online folyik a képzés, vagy vannak személyes találkozások is? 

Sz.I.: Igen, vannak JELENLÉTI KÉPZÉSEINK is, amelyek nem kötelezőek ugyan, de mindig túljelentkezés van, nem kis gondot okozva ezzel mentoraink számára. Ezeken az alkalmakon mindig a tananyaghoz kapcsolódó gyakorlat-orientált foglalkozás keretében mélyíthetjük el addigi ismereteinket. Természetesen az ötleteit itt is bárki közös IKT asztalunkra teheti, ami a bőségtől lassan roskadozni látszik….
Az inspiráló, nemes verseny is megjelenik a képzés során. Van ugyanis egy pontszám táblázatunk, ami aktivitásunkat mutatja. És van egy úgynevezett „Megosztás dicsőségtábla”, ahol dokumentáljuk azokat a megosztásainkat, amelyek a PiL Akadémia híreiről szólnak.
A képzés eddigi legújszerűbb mozzanata, mondhatnánk fénypontja az a két TeachMeet volt, ami a belvárosban került megrendezésre. Itt bátor vállalkozásként minden pedagógus 3 percben bemutathatott egy általa érdekesnek, hasznosnak vélt IKT alkalmazást. A sorrend sorsolás útján alakult ki. A légkör igazán megnyerő, szabad, nyílt,  baráti volt mindkét esetben, ami manapság enyhítő oázisként hat sokszor taposómalomként megélt életünkben.

IOT.hu: Milyen kötelezettségekkel jár a PiL Akadémia?

Sz.I.: A résztvevő pedagógusoknak kötelező a nyitókonferencián és a záró konferencián való részvétel. Megkívánja ezen felül a képzés azt, hogy aktívan legyünk jelen a PiL Akadémia online felületén. Kötelezettségünk az is, hogy havonta beadjunk egy olyan óravázlatot, amelyben IKT alkalmazás szerepel.

IOT.hu: Ad valamilyen hivatalos dokumentumot a képzés a PiL Akadémiát sikeresen elvégző pedagógusoknak?

Sz.I.: Az ígéret szerint természetesen diplomát kapunk a képzés elvégzése után. Ez azonban nem akkreditált képzés. De arra is  van lehetőség, hogy ha valaki akkreditált képzésként akarja elvégezni a PiL Akadémiát. Ebben az esetben azonban akkreditációs költséget kell viselni az illető kollégának.

IOT.hu: Végül egy kérdés: ajánlaná-e ezt az újszerű képzést más pedagógus kollégának is?

Sz.I.: Igen, bátran ajánlom minden pedagógus társamnak. A remény szerint valamilyen módon folytatása következik a PiL Akadémiának. El kell mondani azonban, hogy szükséges részünkről egy elkötelezettség arra vonatkozóan, hogy belássuk: elengedhetetlen követelmény a 21. században  megújulnunk pedagógiai módszereinket illetően. Ehhez pedig nagy segítség egy olyan közösség, ahova egyrészt költségmentesen csatlakozhatunk. Tudom, ez sokunk számára egyáltalán nem mellékes kérdés. Másrészt pedig olyan tudás birtokába kerülhetünk, amely hathatós segítséget ad arra, hogy  valódi, innovatív pedagógusokká válhassunk, akik a ma felnövekvő gyermekek számára igazi példaképek lehetnek.

Befejezésül ki kell hangsúlyoznom, hogy a PiL Akadémia nem csupán az IKT használatára tanít bennünket, hanem ennél egy sokkal fontosabb pedagógus felkészültséget kínál számunkra. Ezt a legutóbb megkapott E-learning tananyagunk így fogalmazza meg:
„Az IKT eszköz, amit nagyon sokféleképpen lehet használni. Lehet nagyon unalmas és értelmetlen IKT-s órát is tartani (sőt talán még könnyebb is, mint IKT nélkül) és lehet nagyon innovatívnak lenni ilyen eszközök nélkül is. Talán már egyértelmű, hogy a PiL Akadémia nem az egyes programok felhasználói ismereteit akarja megtanítani (vagy nem csak azt), hanem abban próbál segítséget adni, hogy valóban a 21. századi kihívásokra felkészült tanárok lehessünk.  Ehhez azonban azt is tudnunk kell, hogy mik ezek a kihívások, mik azok az elvárások, amikkel ma szembe kell néznünk az osztályteremben, az iskolában.”

Ennek ismérveit a tananyag részletezi is.
Köszönöm mindazoknak, akik lehetővé tették számomra, hogy a Microsoft Partners in Learning IKT Akadémia  résztvevője lehessek!

IOT.hu: Én pedig köszönöm a beszélgetést! 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése