2013. május 8., szerda

Digitális tolltartóm egyik kincse, a Community Clips



Jó, ha az ember rendet tart a tolltartójában. Így van ez akkor is, ha digitális eszközeinkről van szó. Fontos tudnunk, mikor, mit vegyünk elő, egy adott munkához, feladathoz mire van szükségünk. 
Csupán egyetlen példa erre a sok közül: a minap levelet kaptam egyik 3. osztályos kisdiákomtól a Sulivilág személyes postáján keresztül. Az üzenetben a következők olvashatók: 


Foglalkozásaink során beléptünk a MozaLand nagy, iskolai, országos online társasjátékába. Igen jó fejlesztési lehetőségnek tartom, hiszen a játékban elhelyezett ismeretanyag sokirányú segítséget nyújt a diákoknak. Külön örvendetes, hogy akinek lehetősége van rá, az letöltheti az otthoni számítógépére is a programot. Ennek az is jelentősége, hogy ha valaki nem tud eljönni az órára valamilyen oknál fogva, akkor otthon, a saját ütemében szépen tud haladni feladatról feladatra. Nem teszem kötelezővé természetesen, hogy otthon is belépjenek a MozaLand Kincses szigetére, de nagy örömömet fejezem ki akkor, amikor közli valaki a gyerekek közül, hogy otthon is játszott, gyűjtötte a tallérokat a csapatában. A bejegyzésemben szereplő fiúcska is megszerezte számomra ezt az örömöt, aki nagy lelkesedéssel jár a sziget piacaira, azaz oldotta meg a matematikai, anyanyelvi és természetismereti feladatokat. De történhetett valami technikai hiba, amelynek folytán nem tudott belépni otthon a programba. Így született meg a segélykérő üzenet, amit online osztálytermünk üzenet részébe küldött el  részemre. Gyors segítséget szerettem volna küldeni, hiszen személyesen csak 3 nap múlva találkozhattunk. Így jutott eszembe hirtelen, hogy képernyővideón keresztül végig vezetem Zsombit a telepítési lépéseken. Elő is vettem rögvest digitális tolltartóm egyik zugából, azaz mappájából azt az alkalmazást, amit egyszer a TanárBlog oldaláról kaptam meg. (Utólagos megjegyzés: a program neve: Community Clips. Windows 10 operációs rendszeren nem működik.) Őszintén szólva, nem vagyok nagy mestere a képernyővideón keresztül történő ismeretátadásnak, hiszen eddig csak egyet kíséreltem meg néhány hónappal ezelőtt. De tudjuk, megtorpanni nem lehet. Így hát felelevenítve halvány emlékeimet, nagy buzgón beléptem tutori szerepembe, s ím ez a kis magyarázó videó született meg:



Meg is írtam azonnal kis diákomnak, hogy küldöm a segítő felvételt. Mivel tudtam, hogy ez más gyermek számára is hasznos lehet, így betettem az üzenőfal OKOSSÁGOK menüje alá, és megírtam a gyerekek számára, hogy tudjanak róla.








8 megjegyzés:

  1. Jól áll neked ez a "tutori" szerep is, úgyhogy ne fogd vissza magad!

    VálaszTörlés
  2. Kedves "Tutor-mesterem"!
    Én csak úgy próbáltam ellesni Tőled ezt a fajta mesterséget. Van még mit csiszolgatni rajta.... Mindenesetre nagyon köszönöm a pozitív megerősítést!:)

    VálaszTörlés
  3. Irma, ne hozz zavarba légy szíves! :)

    VálaszTörlés
  4. Sok egyéb még előttem ismeretlen anyagnál jól jönne egy ilyen világos egyszerű tutoriál.

    Köszönettel,
    Papci

    VálaszTörlés
  5. Erről a kis játékról még nem is hallottam. remek leírás. igaz már nagy vagyok hozzá, de kipróbálom mit tud. (majd az unokahugomnak megmutatom)
    Öröm számomra, hogy ilyen online játék is létezik, és nemcsak a különböző lövöldözős és értelmetlen játékok látnak napvilágot.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm kedves Zoltán. Arra törekszem, hogy ilyen alkalmazásokat is megismerjenek a gyermekek, mielőtt még belevetik magukat a valóban sokszor értelmetlen, sőt kárt okozó online játékokba.

    VálaszTörlés