A TeT háló tagjaként érdeklődéssel figyelem azt a kutatómunkát, amit Turcsányiné dr. Szabó Márta docens TeaM labor vezető és lelkes csapata folytat a tanulást elősegítő technikák területén. Már részt vettem Dr. Ollé János által vezetett Second Life -os kurzusán, így volt bátorságom benevezni a mostani OpenSim világának terheléses tesztelésében. Bár a közös látogatásban nem tudtam részt venni, de Márti személyes üzenete megbiztatott, hogy utólag is nyitva még a kapu egy ideig, tehát látogatható a terület. . Így hát ma hajnalban "útra keltem". Letöltöttem az OpenSim programját, s a megkapott útmutató alapján szép, lassan egyszer csak bent találtam magamat egy izgalmas, felfedezésre váró virtuális környezetben. Már írtam arról, hogy az ilyen irányú kíváncsiságom nem öncélú, s nem valami unaloműzés a mozgató rugója. Ha belátogatok a Second Life különleges világába, mindig belebújok azon gyermekek, fiatalok bőrébe, akiket évek óta tanítok, nevelek és fejlesztek. Tudom, ismerem érzéseiket, rezdüléseikre megtanultam reagálni. Látom szenvedésüket, s azt az erős vágyat bennük, hogy ők is ugyanolyan emberhez méltó életet élhessenek, mint a körülöttük futkározó, épek.
Az OpenSim világában ismét megfogalmazódott bennem az, hogy mennyire fontos lenne ezt a különleges tanulási környezetet felkínálni az akadályokkal küszködő, sok-sok fiatalnak és gyermeknek. Egyrészt számtalan fejlesztési lehetőség rejlik benne. Mondhatom, komplex személyiségfejlesztést eredményezhetne e tanulást elősegítő technika. Másrészt olyan akadálymentességet biztosít ennek a tanulócsoportnak, ami egyedülálló a maga nemében. Tudom, még sokan tartanak a virtuális világ esetleges kárt okozó oldalaitól. Többek között attól, hogy elszigetelődnek, a maguk világába fordulva megközelíthetetlenné válnak azok, akik ezt a világot magukévá teszik. Erre csupán egy legfrissebb ellenérvet említek meg. A mostani napokban ismerik meg új gyermekcsoportjaim a Sulivilág internetes iskolai közösségét. Egy virtuális osztályteremként használható az oldal.
Olyan lelkesek lettek az első pozitív élményektől, hogy nem győzik mondani élményeiket szüleiknek. Ők ültetik le édesanyjukat a gép elé, és mutatják be számukra azt az oldalt, amit saját maguk készítettek. Pedig hát rengeteg bajjal, tanulási nehézséggel küzdenek. Ők az utolsó tagjai osztályközösségüknek. S mindenki tudja róluk, hogy fejlesztésre kell járniuk, mert valami nem stimmel náluk... De most mintha változna valami e tekintetben... Mert új iskolámban, csak annyit mond be a portán a portás néni , hogy K. Annát várja Irma néni az informatika teremben... Persze hogy erre kíváncsivá válnak a többiek, és már a lenézett kis "bicebóca" társból egy irigylésre méltó valaki lett. S már sorakoznának is a többiek... De nem, ez csupán néhány "kiváltságos" gyermek jussa. S ha megkérdezik tőlük, hogy mit csináltatok ott bent, hát büszkén válaszolják, hogy jártunk a virtuális osztályteremben.... S ők nem, csak én tudom, hogy eme informális tanulás milyen fejlesztési területeket céloz meg esetükben. Ezért nem nyugszik lelkem, s járom előttük az utat, készítem számukra az élményt jelentő, egyenlő esélyeket teremtő, virtuális oktatási-tanulási környezeteket. Hajnali túrámon felvételeket is készítettem. A fotókon látható, hogy félve, bátortalanul indultam, de percek teltével egyre bátorságosabbá válva fedeztem fel e gazdagon elkészített környezetet:
Íme a dokumentáció:
Végül álljon itt egy ennél sokkal szemléletesebb bemutató, amit maguk a program Szerzői készítettek el:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése