Hogyan kezelhető a digitális nemzedék megváltozott attitűdje?

A minap egy baráti  meghívásnak tettem eleget, amikor a Curious MInds – CMI-2012 nevet viselő Facebook zárt csoportjához csatlakoztam. Kedves ismerőseim, Zakupszki Tünde és Fehér Péter PhD vezetői a kurzusnak. A tematikában azt olvastam, hogy a KONNEKT csoport folytatásaként  egy konnektív tudásszerzés/tudásépítésre alapozott együttműködést kísérelnénk meg. Építkezésünket a "Tanulás, önképzés és tudásépítés a XXI. században" csomópont körül kezdenénk el. Október témahónapja a NETGENERÁCIÓ problémakörét járja végig. A felvetett kérdések között található blogbejegyzésem címe is, amely szerint: "Hogyan kezelhető a digitális nemzedék megváltozott attitűdje?" A kurzus követelményei között szerepel havi egy blogbejegyzés , így most ezennel eleget is kívánok tenni kötelességemnek. Szívesen teszem, hiszen közel áll hozzám az a probléma, amelyet a kérdés megfogalmaz. Péter még egy alkérdéssel is kiegészítette a témakört. Vagyis, hogy mi változott egyáltalán? Vannak-e ilyen irányú tapasztalataink? S most erről kívánok néhány gondolatot elmondani. 

Immáron egy hónap áll mögöttünk a 2012/2013. év kezdete óta. Utazó gyógypedagógusként óvodákba, iskolákba járva egyéni fejlesztéseket végzek az integrációban tanuló akadályozott gyermekek között. Kissé eltérek a szokványos fejlesztőszobai foglalkozások menetétől, hiszen az intézményvezetőket köszöntve bátorkodom számítógéptermet kérni foglalkozásaim megtartásához. A fogadtatás nem mindenütt egyértelműen pozitív, de most arról szólok, amikor együttműködő, segítő jobbot kapok az IKT-val támogatott gyógypedagógiai fejlesztéseimhez. Olyan intézményekbe járok most, ahol még nem voltam. Tehát meg kellett először ismerkednem a gyermekekkel. Vannak  közöttük óvodások, és vannak alsó tagozatos diákok. Ezen kívül néhány ötödikes tanuló is jár hozzám. Úgy gondoltam, hogy megpróbálom informális úton felmérni első körben képességeiket. Kis labdát vettem a kezembe, kört alkottunk , és én kezdtem a bemutatkozást. Azután pedig az folytatta, akinek a labdát gurítottam. Kértem, mindenki mondjon néhány szót magáról. Nehezen, bátortalanul kezdődtek a bemutatkozások. Így néhány besegítő kérdést tettem fel számukra. Tudatosan végére hagytam a számítógép témakörét. S amikor megkérdeztem, hogy van-e otthon számítógép, és mennyi, és mikor ülnek mellé, és mi a kedvenc online játékuk, egy szempillantásra megváltozott minden körülöttünk. Élénk szemek, kipiruló arcok, kerek mondatok... Döbbenten hallgattam őket csoportról- csoportra... Azonnal sorolták az angol nevet viselő játékokat, -ők, akik a tanórákon a mélyen alul teljesítő, kudarcélményekkel megpakolt kis nebulók... Hatalmas, kerek szemmel néztek rám, hiszen nem ehhez szoktak a fejlesztőfoglalkozások alkalmával. Egy-egy óra végén szinte szövetségesként köszöntünk el egymástól. Mondanom sem kell, nevemet megjegyezték, sőt a következő óra időpontját is. Ennek háttere, hogy elmondtam számukra, legközelebb mindenki a kedvenc online játékát fogja bemutatni. S ez az óra volt számomra a következő döbbenet. Teljes komolysággal készült mindenki a bemutatójára. Én füzettel a kezemben jegyzeteltem a kis előadók magyarázatát. És meg kell, hogy mondjam, sok mindent nem tudtam ezekről a játékokról. 

Az angol neveket ők betűzték le nekem, s az egész játék menetét elmagyarázták részletesen. A bemutatók elején elmondtam számukra, hogy emeljék ki "előadásukban" azt, hogy mit lehet tanulni ezekből a játékokból. Erre is kitértek szépen. Azt is elmondtam kritériumként, hogy véres, durva játékot nem fogadunk el. Nem is hoztak ilyeneket, bár elmondták, hogy némelyiküknél azért otthon nézni szoktak ilyeneket is. 

Nem is részletezném beszélgetéseinket, bár ebben a bizalmi légkörben számos dolog előkerült, amiről talán a későbbi bejegyzéseimben szólni fogok.

Viszont az egy hónapos "felméréseim" során arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon, de nagyon megváltozott a körülöttünk élő gyermekek élete. Ezalatt azt értem, hogy egy egész más világban élnek, mint amilyet mi gondolunk. És ezzel a más világgal a bensejükben ülnek be nap mint nap az iskolapadokba, és szembesülnek egy egészen más rendszerrel, ami számukra már nem igazán felel meg. Így azután mindez gyakran frusztrált helyzetet teremt úgy a pedagógus, mint a gyermek számára. Meg merem kockáztatni, hogy ez is egyik eredője lehet annak, hogy gomba-módra szaporodnak a "papiros" gyerekek,- azok, akik beilleszkedési, tanulási, és magatartási zavarral küszködnek. 

Az általunk összeállított, papíralapú felmérőteszteket egy következő órán elébük tettem. Láttam rajtuk, hogy rögtön  visszazuhannak abba a kínlódásos folyamatba , amit nekik ez a tanulási környezet jelent. A tesztek kitöltése után a hasonló feladatokat az egyszervolt.hu oldalán található Okos Doboz- ból választottam. El kell, hogy mondjam, hihetetlen koncentrált erővel, nagy magabiztossággal végezték el feladataikat.. Felettébb meglepődtem akkor, amikor egy fiúcska alig tudott egyszerű matematikai feladatokat megoldani a papiros teszt során, a kedvenc online játékában pedig hatalmas pénzösszegeket összeadva, és kivonva rendezte üzleti ügyeit. Szóval.... Ezzel csak azt akartam elmondani, hogy meglátásom szerint kezelhető a digitális nemzedék megváltozott attitűdje, de csak akkor, ha mi is merünk változtatni eddigi, megszokott tanítási módszereinken. Ha bátorkodunk bemenni közéjük, ha megismerjük , sőt elfogadjuk világukat, akkor ők szárnyakat kapnak, és önmaguk képességeit felülmúlva képesek teljesíteni feladataikban. Megvallom, több irányból is jött már  ellenvélemény módszereimet illetően.  De amikor szemtől-szembe meggyőznek a gyermekekkel töltött tapasztalataim, akkor megnyugszom, és bátorsággal teszem tovább dolgom. Most  csak egyet emelek ki a sok ellenérv közül. Vannak, akik azt mondják: " Persze, számítógéppel  tetszik nekik a tanulás, de akkor így soha nem fognak megtanulni papírra írni..." Ezzel kapcsolatosan azt tudom mondani, hogy az akadályokkal küzdő tanulók számára hatalmas motiváció, ha ők megmutathatják digitális kompetenciájukat. Az ő esetükben sokkal inkább szükségszerű ez az akadálymentesített virtuális környezet, hiszen önbizalmuk erősödik , és ha személyiségükben szépen tudnak fejlődni, akkor igenis lesz motivációjuk, akaraterejük ahhoz, hogy kézzel is írjanak. Ez csupán egy a sok pozitívumból, ha mi változtatni tudunk tanítási attitűdünkön. Meglátásom szerint könnyen kezelhetővé válhatna a digitális nemzedék "megváltozott attitűdje"! Természetesen nem könnyű az út mindennek eléréséhez. Ha valaki most végig olvassa Fehér Péter négy évvel ezelőtt írt PhD értekezését a magyarországi iskolák IKT eszközhasználatát illetően, és valóságosan tudja a mostani állapotokat, akkor láthatja, van bőven tennivalónk ez ügyben . S ha azt akarjuk, hogy ne váljanak áldozatává gyermekeink a mi újtól való konok ellenállásunknak, akkor valóban össze kell fognunk, és sok-sok Facebook csoportot alkotnunk... Az elmúlt hetek tapasztalatai mondatják ki velem: nagyon elhúztak "kis ludaink" előttünk az úton... Ne szégyelljük gyengébb szárnycsapásainkat előttük.... Nagy a szeretet bennük. S ha azt élhetik át, hogy nekünk, tanáraiknak segítenek a virtuális világban eligazodni, hatalmas ragaszkodás alakul ki részükről  irántunk. S úgy gondolom, ez a biztosítéka annak, hogy hőn óhajtott örömpedagógiánk megvalósuljon.