Régtől fogva szerettem
gondolataimat írott formában megjeleníteni. Édesapám felismerte bennem ezt a
készséget, így, biztatására fiatalkorom éveiben széles kiterjedésű, nagy családunk
krónikása lettem. Ez annyit jelentett, hogy a sok-sok eseményt, amely közöttünk
történt, krónikákba fűzve írtam le. Így szinte egy kis élő közösséget alkotva
mindenki tudott minden történésről személyes jelenlét hiányában is.
Az évek múlásával, az események
sodrásában ez a kedvelt tevékenységem abbamaradt.
Az idő során gyógypedagógus lettem,
s egy napon beiratkoztam a „Web 2.0 és
az e-learning pedagógiai lehetőségei” című kurzusra az élethosszig tartó
tanulás jegyében.
Ez éppen öt esztendeje történt.
Farkas Robi volt a tutorunk, aki kedvességével, segítőkészségével becsalogatott
az IKT világ rejtelmeibe. A képzés
egyik kötelező teljesítendő feladata a blog
készítése volt. Számomra akkor egy gyökerekre épülő új világ született. Megismerve
ugyanis a blog műfaját, annak stílusjegyeit, „krónikási vénám” azonnal dobogni
kezdett. Nem kötelességnek, hanem egy örömteli lehetőségnek fogadtam el, hogy
blogot készítsek. Sokszor, sok helyen kifejeztem már hálámat, hogy Robi mekkora
segítségem volt, hogy miként is bánjak az új technikai eszközökkel. Sőt ezen
felül - olvasva első bejegyzéseimet –
inspirált pozitív megerősítésekkel. Egy idő után pedig ő javasolta, hogy legyen
szakmai blogomnak Facebook oldala. Három
IKT alapú képzés volt, amit az ő tutori vezetésével végeztem el e-learning
alapon a PROMT-G Számítástechnikai
Oktatóközpont égisze alatt.
Visszatérve a blog születésére,
nem volt kis gondom, hogy mi is legyen a címe. Ekkor már gyakorló
gyógypedagógus voltam egy szegregált intézményben, ahol halmozottan súlyos
gyermekek osztályfőnökeként tanítottam egy 1-3-4-es összevonású osztályban. Ott
fedeztem fel azt, hogy mekkora segítség lehet az IKT a súlyos akadályokkal küzdő gyermekek oktatásában, nevelésében.
Akkor, amikor szomorú arcuk vidámra fordult egy-egy számítógépes környezetben
megoldott feladatok során, fogalmazódott meg bennem, hogy ez nem más, mint az örömpedagógia
megvalósulása. Nem kellett tehát sokat gondolkodnom blogom címén,
hiszen - ahogyan szoktuk mondani: „a
téma az utcán hevert”…
S már írtam is a címet, amely
természetesen az Örömpedagógia lett.
Igyekeztem összesűrítve leírni addigi
tapasztalataimat, gyakorlatomat, hogy eseménynaplóm teljes legyen. Első
bejegyzésemben a Varázsbetű oktatóprogram jól bevált alkalmazásáról írtam, s
itt indult el modern korunk krónikási szerepe, azaz elkötelezetten blogger-pedagógus lettem.
Immár ötödik éve, hogy gyűjtöm
tapasztalataimat Örömpedagógia blogomban.
Jogosan felvetődhet a kérdés
pedagógustársaim részéről: kinek van ma erre ideje? Hát még a kötelezően
kiszabott feladatainkat sem tudjuk elvégezni adott esetben! Most még ezen felül
kinek van ereje, energiája posztokat írni blogjában! Igen, sokszor én is így
voltam, vagyok ezzel. S itt van az a pont, amikor segít a sokat emlegette belső motiváció… Ezt senkire
ráerőszakolni nem lehet. S valóban nem is mindenki bír írói késztetésekkel.
Viszont nagy előny lehet egy e-portfólió készítésénél az, ha valaki szakmai
blogot vezet, hiszen ott már szépen sorolnak az események, történések, amiket
csak át kell vinnünk a hivatalos e-portfólió keretrendszerébe.
Joggal felvetődik egy másik
kérdés is, nevezetesen, hogy egy szakmai blog vezetése nem jár anyagi
haszonnal, nekünk pedig pótolnunk kell külön munkával szűkös anyagi kereteinket.
Igen, viszont mindegyikőnknek azért vannak kedvelt időtöltései, netán hobbijai,
amikre azért csak-csak szoktunk időt
szakítani. Én ilyen hobbi-szinten vezetgetem, szerkesztgetem blogomat. Nem
mondom, hogy napi rendszerességgel, hiszen vannak időszakok, amikor körmömre ég
a munka, mert olyan gyorsan követik egymást a rögzítendő események,
gyakorlatok. Ilyenkor Rainlendar naptáromban csak címszavakat írok a Tennivalók
fül alá, hogy milyen bejegyzéseket kell megtennem, hogy semmi lényeges ne
maradjon el.
S felvetődhet egy újabb kérdés: „mi
a hasznod ebből az egészből?”.
Röviden a válaszom, hogy örömömet lelem benne. Összehasonlítva
ifjúkorom krónikási eszközrendszerével mai lehetőségeimet, hatalmas távlatok
nyílhattak meg az internet segítségével.
Ahogyan említeni szoktuk: az idő-
és a távolság határait átívelő módon bárkivel kapcsolatba kerülhetek.
Bár nincs sok ezres követője
blogomnak, de az a lassan 500-at elérő kis Csapat - hiszem, tudom – szíves olvasója
beszámolóimnak. Külön élményt jelent pedig az, amikor egy-egy offline esemény során személyesen is megismerkedhetek
valakivel online ismeretségünk eredményeképpen.
Többször, több helyen is
hivatkoztam neveltetésemre, így most is megteszem: Édes Szüleim az anyatejjel
együtt táplálták belénk az igazi, nemes, emberi értékeket, így többek között
azt, hogy minden közhaszonra adatik.
S hogy jobb adni, mint kapni.
Természetesen ebben a pénzorientált, elanyagiasult, értékeket veszített
világunkban ki tartja ezt manapság „aranymondásnak”?!
Ha nem is könnyű pisztráng módon
úszni szemben az árral, ámde kiváltságos
helyzetbe kerül az, aki képes legyőzni önmagát , és felülkerekedik a
közvélemény szaván. Nem fog megkevesedni ugyanis, sőt egyre gazdagabb lesz sok
tekintetben.
Ma többször emlegetjük pedagógus
körökben a közös tudásmegosztást.
Igen, erről van szó egy
blogger-pedagógus esetében is. Így lehet növekedni, sokasodni tudásban,
emberi kapcsolatokban. Minél többen vagyunk ebben a szerepkörben, annál nagyobb
mindegyikőnk lehetősége.
Végül annyit kívánok megjegyezni,
hogy nem csupán altruista módon másoknak segítünk egy szakmai blog vezetésével,
hanem önmagunk számára is egy fontos és hasznos dolog. Láthatjuk folyamatában
eddigi munkánkat, fejlődésünket, ami további inspirációra serkent bennünket.
Kicsit ijesztő, figyelmeztető
jelleggel szoktuk emlegetni, hogy ha valamit felteszünk az internetre, az, mint
digitális lábnyomunk ott is marad. De ez nem csak az elmarasztaló tartalmakra
vonatkozik, hanem arra is, amikor jó, hasznos, mások előmenetelét segítő
jellegű az, amit magunk mögött hagyunk.
S ha „pacsirta-énemmel”, hajnali
óráimban „tollat ragadok” egy poszt megírása céljából, ez belső motivációim egyike: ha küldetésem végére érek, talán lesz
olyan embertársam, akinek írásommal segítője, bátorítója lehetek.
A fenti cikket Fülöp Hajnalka, a Modern Iskola oktatás módszertani magazin főszerkesztő asszonya felkérésére írtam, amely a következő linken érhető el: http://moderniskola.hu/cikk/egy-blogger-pedagogus-tapasztalatai
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése