2010. november 4., csütörtök

"In medias res"



A Varázsbetű varázslatos világa

Lassan-lassan  nyolcadik esztendeje „rovom utamat” a digitális világ nagy sztrádáján, keresve, kutatva olyan programok után, amelyek sérült gyermekeink számára örömtelivé tehetik az igen nehéz ismeretelsajátítást. így találtam rá egy honlapcímre, ami  hovatovább öt éve napi szinten szerepel fejlesztéseink során. Több fórumon, konferencián és publikációban tettem említést a programcsalád használhatóságáról. Ismétlésekbe nem kívánok bocsátkozni. Ám nem tudom megtenni, hogy ismét csak ne szóljak erről az igazán „gyermekbarát” oktatóprogramról. Az internetes leírásban ugyan azt olvastam, hogy dyslexia prevenció és terápia céljából készült a programcsalád, mégis megpróbáltam olyan gyermekek számára is alkalmazni, akik nem ebbe a kategóriába tartoznak. Mivel az elmúlt évek során több csoportban is tevékenykedtem, így volt alkalmam megbizonyosodni arról, hogy milyen széles „sávon” alkalmazhatóak a Varázsbetű Programfejlesztő Műhely által kidolgozott játékos fejlesztő gyakorlatok. Ha valaki ellátogatott már a Varázsbetű programcsalád internetes honlapjára, olvashatta azokat az örömteli hozzászólásokat, amelyek megerősítik annak igazságát, hogy a tanulási zavarban szenvedő gyermekek szinte egy „mentőövet” kaphattak ezzel az oktató programmal. Ezen felül örömmel tudok beszámolni arról is, hogy a súlyos akadályokkal terhelt gyermekek, fiatalok is nagy lelkesedéssel használják ezt a programot. Rögvest meg kell jegyeznem, hogy a Mária Montessori féle gondosan előkészített környezet itt is kell, hogy érvényesüljön. Megvallom, nem kis időráfordítást igényel mindez. Akik ismerik, és gyakorolják a nagy reformpedagógus által kidolgozott pedagógiai metodikát, azok tudják, hogy mennyire lényeges a tanítási folyamatban a gyermek megfigyelése. Tudnunk kell, hogy ki milyen fejlődési szinten áll, hogy úgy készítsük elő a programcsalád  számtalan feladata közül éppen azt, vagy azokat, amelyek nem lesznek az adott gyermek számára sem túl nehezek, sem  túl könnyűek. Azok a gyakorlatok, amelyeket Mária Montessori kidolgozott, és a didaktikai eszközökben megalkotott , fellelhetőek a mai modern technikai eszközök által elkészített fejlesztő szoftverekben. Saját megtapasztalásaim alapján merem mondani, hogy nem kell megijednünk a nagy technikai robbanástól. Igenis megmenthetőek, átvihetőek modern korunk gyermekei számára is azok az értékek, amelyeket a nagy Dottoressa megálmodott, és a maga korában meg is valósított. Ám tudomásul kell vennünk annak igazságát, hogy: ”Aki lemarad, az kimarad.” Ma már szinte lépten-nyomon hallunk az IKT / Információs és kommunikácós technológia/ tanórán belüli(!!!) alkalmazásáról. S feltehetjük a sürgető kérdést: mi lesz a Montessori módszerrel tanító iskolákkal ? Ez úton tudom üzenni minden igaz szívvel Montessori módszerrel oktató, tanító pedagógus társamnak, hogy ma , akik a pedagógia megújításán fáradoznak, kimondatlanul is a Mária Montessori és a többi nagy reformpedagógus elődeink által képviselt szellemiségben gondolkodnak . Bár Montessori nem úgy fogalmazott, hogy: „kompetencia alapú oktatás”, meg „kooperatív technikák”, meg „projekt módszer”, de mindaz, amit gyakorolt, ennek zászlaja alatt történt. S hogy most gyermekeink nem a rózsaszínű torony , vagy a barna lépcső elé ülnek le olyan nagy lelkesedéssel, hanem a számítógép elé, ne rettentsen ez meg bennünket! Sőt!! Most kell, hogy következzen a Montessori által megkívánt pedagógusi művészet,- vagyis az, hogy olyan programot készítsünk elő személy szerint minden gyermeknek, ami az ő fejlődési szintjéhez a legoptimálisabb. Nem kell attól tartanunk, hogy a digitális eszköztár ki fogja szorítani a manuális didaktikai kelléktárat, hiszen a Montessori módszer egyik lényege pont az, hogy sokszínűvé tegyük az oktatás folyamatát. Tehát „vakvágányra” kerülnénk, ha most átlendülnénk a „ló túlsó oldalára” a tanítási eszközöket illetően. Nem lehet elégszer hangoztatni a mai viszonyok között, hogy nem az eszközökön van a hangsúly, hanem a pedagógus rátermettségén, személyiségén. Montessori szavait idézve : pedagógusi művészetén.
Ez írás nem tud részletes tájékoztatást nyújtani mindarról a sokrétű fejlesztési lehetőségről, amit a Varázsbetű nyújthat , így megpróbálom röviden és tömören összefoglalni azokat a területeket, amelyek ezzel a programmal játékos formában fejleszthetőek.
Igen jó és hasznos leírást kaphatunk Dudáné Driszkó Adrienn tollából a Varázsbetű Útmutatójában. Úgy gondolom, hogy először is ezt a könyvet kell elolvasnunk ahhoz, hogy szakszerűen nyithassuk meg gyermekeink előtt a játékos tanulás eme kapuját. Az olvasás alatt természetszerűen látnunk kell valamennyi gyakorlatot is a gépünkön. Ez is könnyedén megoldható azzal a négy napig érvényes demo programmal, amit az internetről ingyenesen letölthetünk. Nem árt, ha a tanulmányozás közben személy-szerint gondolunk azokra a gyermekekre, akik számára készítjük a feladatokat, és akár név szerint is megjelöljük, hogy előre láthatóan ki, melyik program használatát veheti igénybe. E nélkül csak találomra fogunk ugrálni egyik játékról a másikra, amivel értelmetlenné válik minden próbálkozásunk.
A fejlesztési szintek igen nagy skálán mozognak, amit szintén részletesen olvashatunk az Útmutatóból. Egészen az óvodás kortól a gimnáziumi korosztályig fellelhetőek az érdekesebbnél érdekesebb oktatójátékok, amelyek az olvasás és számolás területén nyújtanak hathatós segítséget. Olyan feladatokat tartalmaz a program, amelyekkel észrevétlenül fejlődnek  a gyermek képességei. A következő területeket fejleszti célirányosan egy-egy játékos feladat: tájékozódás, emlékezet, analízis-szintézis, szerialitás,  betűismeret, szövegértés, számolási képesség.
A Kazal Kolos Úr által működtetett Varázsbetű Programfejlesztő Műhely honlapja a http://varazsbetu.hu címen érhető el, ahol részletes tájékoztatót kapunk a programcsaládról. 
A magam szerény, gyógypedagógusi  gyakorlatából csupán annyit óhajtok mindehhez hozzáfűzni, hogy mindaz a gyakorlat, ami az óvodáskori fejlettségi szintjét célozza meg, szépen alkalmazható a súlyos akadályokkal küzdő gyermekeknél is. Azok, akik mozgás- , vagy egyéb érzékszervi sérültségük miatt nem tudják leírni vagy kimondani az adott feladat megoldását, ebben a programban egy-egy egérmozdulattal  máris értésünkre adják, hogy tudják ám ők a megoldást, csak eddig nem igazán tudták felénk kommunikálni. Ezért van nekünk, gyógypedagógusoknak most kiemelt felelősségünk a felgyorsult technikai fejlődés időszakában. Olyan segítséget kaphattunk a kezünkbe, amivel szakszerűen élve igen sok meglepetés szem-és fültanúi lehetünk a jövőben. Ugyanis azok a gyermekek, akik esetleg csak azért kerültek súlyos gyógypedagógiai eset kategóriájába, mert megfelelő kommunikációs csatorna híján nem tudták velünk közölni igazi tudásszintjüket, a digitális eszközök által megmutatott valós értelmi szintjük által egy egészen más megítélési kategóriába kerülhetnek. Ennek tudatában próbálom napi tevékenységeim során a legsúlyosabb gyermeknél is megvizsgálni azt, hogy vajon melyik oktatóprogram, fejlesztőjáték lesz az, amin keresztül láthatóvá teszi számunkra valódi értelmi szintjét.
Mária Montessori a maga korában igen nagy döbbenetet váltott ki azáltal, hogy módszerével, didaktikai eszközeivel olyan tudást hozott ki az agysérült gyermekekből, hogy a világon szerte elterjedt a híre. Most száz esztendő elmúltával, meglátásom szerint, rajtunk a sor. Úgy gondolom, nem  lenne értelme széjjel szaggatni a pedagógia megújításáért küzdők egyre bővülő csapatát. Hisz’ végső célunk ugyanaz: olyan módszereket találni, és a gyakorlatba átvinni, hogy ebben a mostani nem könnyű világunkban valamiképpen eligazodjanak a ránk bízottak. Feladatunk olyan generációt nevelni, akik a csúcstechnológiákkal élni tudnak majd, és nem rútul visszaélni. Ehhez kell számunkra a folyamatos megújulni akarás, az a bizonyos LLL –Life long learning. Élethosszig tanulni  emberséget , szeretetet, ami segíti kinek-kinek kibontakoztatni a benne rejlő tanításhoz szükséges értékeket, kreativitást, leleményességet, megfelelő szakértelmet.
Végül néhány felvételen keresztül kívánom bemutatni, hogy sok-sok kísérletezés, próbálkozás után milyen akadályokkal küzdő gyermekek, fiatalok használják napi tevékenységeink során a Varázsbetű fejlesztőprogramot.



Ferike alternáló hemiplégiás, nehezen beszélő fiú. Enyhe értelmi fogyatékossága ellenére különleges képességei vannak. Nagy örömmel végzi el a  játékos feladatokat, amelyeket saját fejlődési tempója szerint választ ki. A képen épp a Varázsbetű Számország programjából a grafikus feladatok közül oldja meg a méretfelismerő sorozatot

4 megjegyzés:

  1. Nem vagyok gyógypedagógus, de szívet melengető volt számomra az írásod! Nem először tapasztalom, hogy a hátrányos élethelyzettel küzdő kisgyereknek hogyan tud segíteni a technika - de minden ilyen tapasztalat mögött ott van a kreatív, kísérletező, elhivatott pedagógus, aki nem fullad bele az oktatási válságba, mert odaadásból, szeretetből nyeri a naponta megújuló energiáit. Bocsánat, ha megjegyzésem sokkal inkább érzelmire, mint szakmaira sikeredett! :)

    VálaszTörlés
  2. Megerősítés. Egyszer mint gyógypedagógus: Valóban jól használható program. Egyszer, mint fejlesztő pedagógus: Két és fél évvel ezelőtt áldoztunk rá, hogy minden fejlesztésbe bevont tanulónk (1-8)használhassa a fejlesztő órákon.Nem bántuk meg. Egyszer, mint IPR térítő: Igyekszünk lehetőséget teremteni arra, hogy délutánonként azok a tanulóink, akiknél otthon nincs számítógép (esetenként áram sem) használhassák az iskolai gépeket. Net nincs mindegyiken, de oktatóprogramok igen.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Marika biztató soraidat! A pozitív megerősítés "szárnyakat ad",- nem csak gyermekeinknek, hanem bizony nekünk is felnőtteknek...

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Hajni Neked is a megerősítést.Olyan helyzetben lévő gyermekeknek, akiknél még nincs otthon számítógép, fokozott élményt jelent egy oktatóprogram használata.Tényleg úgy élik át, mintha egy varázslatos világba kerülnének.

    VálaszTörlés