Netgeneráció

Tanítványaink tanulási, internetezési szokásai-szubjektív válaszok a feltett kérdésekre

Az alábbi kérdések a most folyó e-learning kurzusom keretében hangzottak el. Szubjektív válaszaimat két aspektusból kívánom megfogalmazni. Egyrészt, mint  kamaszkorú lányaim édesanyja, másrészt, mint a sérült gyermekek gyógypedagógusa. 

Milyen tanulási szokásokkal jellemezhető a mai magyar iskolás (13-18 éves) korosztály?

Egy átalakulóban lévő szokásrendet vélek felfedezni a mai magyar iskolás korosztályban. Ugyanis a hagyományos tanulási technikák már nem igazán célravezetőek a mai információrengetegben, viszont  az internet-adta tanulást segítő lehetőségeket még nem igazán fedezték fel a maguk számára.

Ismerjük-e internetezési szokásaikat? 

Mint édesanya nem merem bizton állítani, hogy: "igen, ismerem kislányaim internetezési szokásait." Mint ahogyan nem etikus egy szülő részéről, hogy gyermeke titkos naplójába nézzen, úgy nem illő, hogy levelezési listáját, vagy bármiféle internetezési megnyilvánulását böngéssze. Emellett természetesen megvan a felelősségünk arra vonatkozóan , hogy amennyire csak lehet igyekezzük jó irányba terelni "szörfözéseiket".

Úgy gondolom, hogy "házon belül" jó úton haladunk. Bár "zavaró repülés" mindig bekövetkezhet, de eddig a kölcsönös bizalom alapján mindig meg tudtuk beszélni az interneten talált pozitív és negatív tartalmú oldalakat. Az iskolában rám bízott gyermekek internetezési szokásait kevésbé ismerem. A velem töltött idő alatt igyekszem őket arra terelgetni, hogy meglássák az internet sok hasznos és jó oldalát. Itt a dolgom annyival nehezebb, hogy több esetben is nagyon keserves helyrehozni  a szociokulturális háttérből hozott rossz és sok esetben ártó szokásaikat.

Mennyire fontosak számukra a virtuális közösségek?

Mindkét vonatkozásban egyértelmű a válaszom: NAGYON, DE NAGYON!

Talán nem is úgy fogalmaznék, hogy a virtuális közösség hiányzik számukra, hanem: MAGA A KÖZÖSSÉG.

Ami elemi szükséglete mindannyiunknak. Ők ebben a rohanó világunkban ezt a platformot találták meg,- a mi fiatal korunkban más alternatívák adódtak ehhez. Bár anyai mivoltomnál fogva számtalan aggodalom, félelem kerített hatalmába, amikor láttam msn, iwiw közelben lányaimat. Most csitulni kényszerül szívem. Egyrészt: beláttam, megelőlegezett bizalommal többre megyek, mint állandó rettegéssel, másrészt be kellett látnom, ez a mostani, modern világunk kommunikációjának új lehetősége. S már nem is az msn, s az iwwiw a csatorna, hanem az a sokat emlegetett, fránya (?!) facebook! 

Itthoni tapasztalataim után ennél sokkal megdöbbentőbb volt az az élményem, amikor az akadályozott gyermekeimből tört ki szinte egyik napról a másikra az a vágy, és kérés, hogy végre ők is regisztrált iwiw tagok lehessenek. Ez is megerősíti azt, hogy ezeknek a gyerekeknek még fokozottabban szükséges a mai modern technika minden jó lehetősége. Egy iwiw közösségben sokkal inkább érezhetik, hogy ők is ugyanolyan értékkel bírnak, mint a többiek. Társakra lelhetnek, beszélhetnek egymással gátak nélkül, és még sorolhatnám ennek minden személyiségfejlesztő jó hatását. 

Rájuk is igaz az, hogy „folyton be vannak kapcsolva?”

Itthoni tekintetben azt tudom válaszolni: hála az Égnek, nem igaz, hogy" folyton be vannak kapcsolva". Őszintén szólva én ennek örülök. Van annyi akaraterejük lánykáimnak, hogy ha bármilyen más irányú fontos teendőjük akad, inkább nem kapcsolják be notebookjukat, nehogy elcsábuljanak. Hiszen a bejelentkezők garmadáját már sokkal nehezebb visszautasítaniuk. 

Az iskolámba járó gyermekeknél nem ilyen egyértelmű a válaszom. Ők annyira lelkesek, és annyi mindennel kárpótolja őket a virtuális világ számos lehetősége, hogy ha tehetnék, "folyton be lennének kapcsolva". De ezt egyrészt azért nem tehetik meg, mert vagy nincs otthon számítógép, vagy azért nem, mert apuka, anyuka nem engedi őket a gép elé, nehogy kárt okozzanak benne.

Hogyan lehetne az internetezésre fordított energiát az iskolában hasznosítani? Vannak erre eszközeink, módszereink, ötleteink?

Nagyon örülök a kérdésnek, mert ez a problémakör foglalkoztat -mondhatom- évek óta. Az ötletek egész tárházát vonultatja fel éppen az a  kurzus, amelynek lelkes hallgatója vagyok jelen pillanatban. Vitathatatlan, hogy gyermekeink, akik a netgeneráció tagjaiként élnek közöttünk mint digitális bennszülöttek,  alapeszközként kezelik a számítógépet. S az a különös helyzet állt elő, hogy mi, akik csak digitális bevándorlók vagyunk közöttük, tanítjuk , okítjuk őket iskoláinkban. Valljuk be , nem sokáig tartható a helyzet... Meglátásom szerint egy szerencsés összetalálkozás előtt állhat az a tanár és diák, aki mint bennszülött   bevándorló pedagógus,  bátran meri vállalni az újat, és a vadonatújat. Sok idő, sok energia megtanulni mindmegannyi web 2.0-ás eszközt, de az interaktív táblák világában csodás élmény-tanulás varázsolható minden eladdig unalmas és álmosító tanóra helyett. Vannak ötleteim, eszközeim, módszereim erre vonatkozóan, de úgy vélem, ha elindulunk ezen az új, sok tekintetben járatlan úton, majd kisdiákjaink ontják számunkra a jobbnál-jobb ötletet. Mint ahogyan a minap elém állt kis Zsoltikám a következö nem kis ötletével, imígyen szólva hozzám: " Irma néni! Tudod mit csináljunk a következő órán? Mire én: "Mit Zsoltikám? " S a válasz: "Tudod, olyan kártyát, vagy mit, tudod, ami neked van, hogy nekünk is legyen... S az ígéret beteljesítése következő óráink anyaga: azaz névjegykártya készítés a számítógép segítségével.