A 4-ik kihívásról szóljon most krónikám! Ám mielőtt a részletekre térnék, szükségesnek vélem megemlíteni azt, hogy - bár a kódolás, programozás alapjaival ismerkedünk Anyahajó Stúdiónkban, - mégsem vagyok informatika tanár, s diákjaim nem informatika órára, avagy szakkörre jönnek hozzám, hanem egy fejlesztő foglalkozásra. Én csupán egy ideális , modern , játékos tanulási környezetet ismertem fel akkor, amikor először találkoztam pályám során kódolást , robotikát népszerűsítő projektekkel, úgymint az Európai Kódolás Hetével, s a Kódolás Órájával. Ezután egyik projekt hozta maga után a másikat, míglen odáig eljutott Anyahajó Stúdió Csapatunk, hogy több hetes, összefüggő , tematikus projektekkel haladunk, amelyek segítségével testre szabottan valósulhat meg a gyermekek komplex személyiségfejlesztése. Tudom, hogy nem informatikusokat neveltem ki munkám során. Nem is ez volt a célom. De reményem szerint lesznek közöttük olyanok, akik esélyt kaphatnak megmutatott tehetségük kibontakoztatásához. Nem titok, hiszen akik ismerik videókrónikáimat, tudják, itt elsősorban Barnikámra gondolok. Néhány hét múlva útjára kell őt bocsátanom, hiszen útjaink elválnak nyugdíjba vonulásom miatt. Keresem a szálakat, kutatom a kapcsolatot, ki lesz az, kik lesznek azok, akik keresztüllátva Barni diszgráfiából fakadó súlyos nehézségein, fel fogják őt karolni, tovább tudják őt majd reptetni. Hiszen az elmúlt három év számos videókrónikája tanúsítja, miként repült felszínre hozott, és tovább ápolt tálentumainak köszönhetően.
Teljesen nyilvánvaló lett előttem az utóbbi években, hogy mennyire más és más személyiségek vagyunk. Mindenki valami egyedi kincset hord magában, aminek megmutatása feszíti, s ha nem kap erre lehetőséget, milyen súlyos problémák adódhatnak belőle.
Barnira visszatérve, most olyan lehetőségről álmodom, hogy ne egy drága pénzen elérhető robotika szakkör pótolja majd az Anyahajó Stúdióban eltöltött éveit, hanem kaphasson mentor szerepet valahol, valaki mellett esetleg, akinek hasznos segítsége lehet . Mert Barni nem csupán a kódolásban, robotikában mutatta meg tehetségét, hanem annak tanításában is, és ez nagyon nagy dolog! Kortársakat ideális módon tudna segíteni, és bátorkodom hozzátenni, a magamfajta nem informatikus, ám az informatikát, kódolást, robotikát alkalmazó pedagógus társaknak is nagy segítsége lehetne. Én magam az ő támogatásával tudtam levezényelni Anyahajós Stúdiós projektjeinket.
Már írtam arról, hogy Barninak lehetőséget adtam arra, hogy bármikor bejöhessen hozzám , és a szoba egyik sarkában elhelyezett asztalnál kedvére építsen az EV3-as robot készleteinkből. Ez így volt az elmúlt héten is. Viszont, amikor szükséges, készséggel feláll helyéről, hogy a foglalkozáson éppen bent lévő társainak segítsen. A most következő videóban is szemlélői lehetünk ennek.
Szerencsés módon Barni édesapja mérnök-informatikus, aki szintén készségesen , nagy örömmel segít a kihívások teljesítésében. Azt is írtam már az előzőekben, hogy a Code Builder tutoriál világának első felfedezésében két, jószívű kollégám, Szabó Imre és Izsák Dávid segített. Talán a továbbiakban nem kell őket terhelnem, mert a segítő stafétát Barni és Édesapja, Zsolt vette át a hátralévő küldetéseket illetően.
A negyedik kihívást tehát Zsolt kódsora alapján teljesítettük, amihez némi segítséget Barni is adott a foglalkozások alatt.
16 perc és 50 másodpercbe sűrítettem bele az elmúlt héten történteket. Sajnos nincs olyan technikai felszereltségem, és tudásom, hogy a háttérzajokat kiszűrjem, ezért a Kedves Olvasó elnézését kérem . Délutánonként vannak a foglalkozások, amikor már folyamatosan zsibong a folyosó, Sanyi bácsi érces hangja behallatszik, amikor a portáról a gyermekeket szólítja. De fogjuk fel ezt annak, hogy így életszerű, iskolai a felvétel. Tanít minket is a feladatra koncentrálni, kiszűrve a zavaró hangokat.
A felvételben Barni röviden megmagyarázza a kódolásban használatos funkció lényegét Sebinek, aki szinte szívja magába a Barni által megmutatott ismereteket. Következik ezután Janka, aki döbbenetes számomra. Nem beszélek nehézségeiről, hiszen olyan pozitívumok megmutatója ő, hogy nincs kedvem, sem időm, hogy hátrányait taglaljam... Hatalmas elánnal veti bele magát az előtte álló feladatba. Amit csak lehet, önállóan old meg. Nem volt hajlandó a számára beimportált , kész kódsorral elindítani Agent-jét, kis Ügyvédjét, hanem eltökélten vállalta a sok-sok blokkból álló négy funkciós kódsorok bemásolását. Számomra megszégyenítő módon képes újratervezni. Számon tartva a foglalkozás utolsó percét is, dolgozik, próbálgat, kísérletezget, hogy az általa elképzelt, és kreatívan kiötlött Agenttel való közös felvétel a torony tetején sikeres legyen! Hallani fogjuk szavait: "Én megoldom!" S ha mégsem sikerül, akkor: " Újratervezés!". "Megoldjuk máshogy! Van idő, 35 van!"
És tényleg megoldotta! Barni itt is mentorként állt Janka mellette.
Viktort láthatjuk a következő percekben. Számomra nem a kis Ügynök, hanem ő a kihívás elsősorban! Tudom, soha nem az lesz a foglalkozás menete, ha bejön hozzám, mint amit előre elterveztem. Tehát Jankám után én is ezt mondtam magamban, amikor Viktorkám a gép mellé ült, hogy: "Újratervezés...!" Igen, mert számára nem az Ügynök próbája a legfontosabb, hanem az a szerepalkotás, amelybe ő fog belebújni az adott feladat során. El is kezdte kreálni önnönmagát , amely szerint , ahogy mondta, ő a negyedik küldetését, mint egy 2-ik világháborús katonaparancsnok fogja teljesíteni, akinek az egyik kezében tőr, vagy kés van, a másik kezében pedig cigaretta. Mint jó szülő igyekeztem belemenni a játékba, hiszen tudtam, Viktorkámnak most nem is a kódolás megtanulására van szüksége elsősorban, hanem valamiféle terápiás szerepjátékra. Végtére nem ezért vagyunk mi gyógyító pedagógusok? Tehát hagytam, hogy cigit vegyen a katonaparancsnok a kezébe, teljen az a drága idő, és ha nem sikerül a tervem, hát ne sikerüljön, csak ő a játék révén egy kissé megnyugodjon, megpihenjen. Ugyanis a beszélgetőkörünk első percében ezt mondta rossz hírként, bal kezében szorongatva a kis labdát: "Fáradt vagyok Irma néni. És az a baj, hogy otthon is fáradt vagyok..." Megszánva szegénykémet, végig gondolva mindent itt a félévi hajrá közepette, s csak magamban mondtam: "Nem csodálom Viktorkám, hogy fáradt vagy..." Nem taglaltam meglátásaimat, hanem inkább lehetőséget adtam számára az ellazulásra...
Végül Dominik következik a sorban. Adottságainál fogva igyekeztem a feladatot testre szabni számára, hogy lépéseihez mérten adagoljam neki az ismereteket. Látom, hálás érte, és amit csak képes, elraktároz ismereteiben.
Még egy megjegyzés, mielőtt a videót beillesztem: a kihívások teljesítése után eddig mindig én szabtam meg, hogy legyen az Ügynökkel való közös felvétel. Ezen a héten ketten is, és éppen Janka és Viktor volt az, akik kreatív ötletként a felvételt a torony tetejére tervezték. Nem álltam útjukba, és utólag nagyon örülök, mert ez az ötlet igencsak megdolgoztatta kognitív képességeiket.
Következzék hát a felvétel! Kedves Olvasóm! Ha kedved és időd van , térj be hozzánk néhány percre:
A 4-ik küldetés projekttevékenységének részletezése az Anyahajó Stúdió , osztályblogunkban,
ITT tekinthető meg.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése