Gondolatok egy e-Learning kurzus összefoglalójaként

feladat azonosító: TC02-05

Rövid összefoglaló az együttműködés személyes tapasztalatairól

Egy szerencsés "véletlennek" köszönhetően cseppentem bele néhány hónappal ezelőtt a Promt Oktatóközpont által meghírdetett e-learning-es pedagógus továbbképzésbe. Évek óta alkalmazom a gyógypedagógia területén az információs és kommunikációs technológiát fejlesztéseim során. Szinte önképzés formájában sajátítottam el azt a tudást, amely segített napi tevékenységeimben. Így nagy öröm volt számomra, hogy végre lehettek Tutoraim, akik támogattak, utat mutattak a nagy ismeretlenben. A gyermekek visszajelzései erősítették hitemet, meggyőződésemet, hogy van létjogosultsága az IKT alkalmazásának a sajátos nevelési igényű tanulók között is. Sőt egyre inkább arra a meggyőződésre jutottam, hogy a szakszerű digitális eszközhasználat szinte forradalmasíthatja eddigi gyógypedagógiai munkánkat. Ezért örültem meg a kurzus folytatásának. Bár kissé félve léptem be a virtuális iskola kapuján, hiszen  tananyagfejlesztéssel én még nem foglalkoztam. De csábított a modul címe : IKT eszközök az oktatásban. S lám az IKT eszközök valóban ott vannak az iskolákban, de mit fogunk tenni velük, ha nincs hozzájuk ismeretünk? Mint tudjuk, eLEMÉR elindult az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetből, hogy felmérje, ki hogyan tud élni a sok millió forintos pályázaton elnyert digitális eszközökkel. Jóindulattal, pozitívan értékel ugyan, DE értékel! Tehát, ahogy gyermekeinknek szoktuk mondani:"nincs mese! Itt pedig tanulni kell!" Ha nem akarunk kimaradni! Mert ma már itt is, ott is elhangzik a vészjosló mondatocska: "a ki lemarad, az kimarad..." És ki szeretne itt kimaradni?
Egy szó mint száz: hálás vagyok, hogy a második modul összefoglalóját írhatom! Nem mondom, voltak "mélypontjaim az elmúlt hetek során, amikor azt gondoltam: túl magas mérce ez nekem... DE ami lényeg: olyan Tutoraim vannak Hartyányi Marika és Farkas Robi személyében, akik nem hagyják egy percig sem depresszióba zuhanni a rájuk bízottakat! Rögvest valami olyan pozitívummal hozakodnak elő, ami megint bátorságot ad az akadályok leküzdéséhez. S a társakról szólva sem más a véleményem. Megvallom, én többször nem merem elárulni, hogy valamit nem értek, de vannak nálam őszintébb emberek is, akik azonnal, élesben közlik, mi az , ami nehézséget jelent számukra. Így bátorságuk révén azok is választ kapnak, akik nem merik megfogalmazni kérdéseiket ilyen bátran. Különös élmény az a kapcsolatrendszer, ami egy ilyen kurzus során létrejöhet. Rita, akivel személyes találkozásunk nem is volt még, olyan társ számomra, mintha már hosszú évek óta ismernénk egymást. Skypon, telefonon, fórumon tartjuk a kapcsolatot, merítünk egymás tudásbázisából... Amikor Robit nem akartam zavarni kérdéseimmel, ő mindig készségesen segítségemre sietett... Szóval, valahogy így éltem át ezt az elmúlt néhány hetet... Szoktuk mondani: a munka nemesít... Igen , és mondhatom: gyógyít is... Elmúlt heteimet ugyanis betegállományben töltöm el. Ha komoly fizikai munkákat most nem is végezhetek, de nap-mint nap a gép mellé ülve érzem, tapasztalom: nem vagyok egyedül! Vannak társaim, akikkel még így is együtt dolgozhatok!
Ezért hát zárómondatom nem is lehet más, mint ez:  "köszönöm, hogy vagytok!"