SME 2.0 eLearning 5.

Elérkeztünk kurzusunk befejező, 5-ik hetéhez, amelynek során az online naptárakkal ismerkedtünk meg. Mint minden témakörben, úgy most is az Agora-Központi Fórum üzenőfalára írtuk meg néhány mondatban, hogy mi mire is tudnánk használni ezt az alkalmazást. Megvallom, úgy voltam eddig a Google naptárral, hogy láttam meglétét, és szépen hagytam békében, mert nekem megvolt az én nagy kedvencem, a Rainlander, amit már több éve is használok napi rendszerességgel. A gépem kinyitásakor első pillantásom mindig az asztalom jobb sarkában elhelyezkedő naptár, amely különböző színekkel, jelzésekkel tudatja az aznapi és a készülőben lévő tennivalók sorozatait, eseményeit. Eseményemlékeztetője mindig egy nappal előbb jelzi kellemesen hangzó dallamával, hogy másnap mi is következik a nagy eseménynaptár szerint. Ismerjük azt az érzést, amikor valamilyen személyi tulajdonunk  nagyon a szívünkhöz nő, nemigen akarunk megválni tőle, akármit is kínáljanak a helyébe. Így voltam hát én is, amikor megláttam először a kurzus 5-ik heti témakörét. De mint egy becsületes tanuló, természetesen el kezdtem olvasni az ismertetőt, majd megnéztem az oktatóvideót. Lassan birtokba vettem az évek óta előttem heverő, de nem használt Google naptáramat, és egyre - másra szimpatikussá váltak a lehetőségek. Feladatunk egy személyes naptár bejegyzés volt, azaz egy heti napirend összeállítása, valamint egy nyilvános naptár elkészítése, és megosztása.

Összehasonlítva a Google naptárt kedvencemmel,   nagy előnye a Rainlanderrel szemben, hogy van szinkronizálási lehetőség benne, tehát nem vagyok a számítógépemhez kötve a naptárhasználatot illetően. Ezt a műveletet is megtettem, s immár bárhol hozzáférhetek személyes , valamint nyilvános naptáraimhoz Android okostelefonom segítségével. Még eseményemlékeztetőket is beállíthatok kedvem szerinti időkkel. Nem részletezem tovább a Google naptárban rejlő további hasznos lehetőségeket, hanem inkább bátran ajánlom  használatba vételét bárkinek.

Végül, ha summázni szeretném az SME 2.0 eLearning kurzus öt hetét, elsősorban a köszönetemet említem meg tutorunk, Robi felé. Sokszor percenként jelentek megy az egyes Topic-okban a témákat érintő kérdések. S ő győzte türelemmel megválaszolni őket. Talán legnagyobb érdeklődés a blogok szerkesztése és átrendezése körül volt. Vannak még folyamatban lévő, megoldásra váró problémák. Bár a hivatalos hét ezennel lezárult, de kaptunk ígéretet arra vonatkozóan, hogy 3 hétig még nyitva áll az ajtó, s addig kopogtathatunk, ha lenne még néhány kérdésünk.

Akik valamilyen úton-módon bekerültünk  munkánk során a digitális világba, egyre többet emlegetünk berkeinkben három kifejezést, amelyek a következők: "digitális tolltartó", "digitális állampolgárság", "digitális kultúra". Az elmúlt öt hét szinte folyamatos online állapotot kívánt meg ahhoz, hogy a kurzust, valamint a napi szintű internethez kötött munkáimat, foglalkozásra való felkészüléseimet el tudjam végezni. A blog műfaja-adta szabadságomnál fogva megvallom, néha arra gondolok: "Kell ez nekem?!" "Miért kell ez nekem?!" "Egyáltalán, szükségem van erre ?!" S amikor már menekülésre fognám a dolgot, mindig jön valami, vagy valaki, ami, vagy aki megerősít abban, hogy : "Igen! Kell ez neked!" "Igen! Szükséged van erre!". Igen , az elmúlt hét alatt is gazdagabb lettem több tekintetben. Az első számomra mindig az, ha valakit  vagy valakiket megismerhetek. Mondhatja ugyan most valaki, hogy: "De ez csak egy online kapcsolat, és mikor fogtok, és egyáltalán fogtok Ti találkozni egymással az életben?" E kétkedő kérdésre biztos válaszom, hogy sokszor egy online kapcsolat nagyobb segítség az ember számára, ha érzi, tudja a közös gondolkodás erejét benne. S igen, vannak szerencsés , úgynevezett offline találkozások is az ilyen online ismeretségek után. Különleges élmény, kívánom mindenki számára ezt a meglepetés örömét. S most nem a becsapós, "zsákbamacska" -szerű , kétes online kapcsolatokról szólok, hanem arról, amikor már nemes, szép és hasznos dolgokban együttműködtünk valakivel az internet segítségével. 

S ha netán valakiben felmerülne a következő kétség, amely szerint szegény családom, két nagylányom, hiányolja társaságom,- erre is bizton válaszolok: nem károsulnak édesanyjuk "internet-függősége " következtében. Sőt! Egyrészt szépen élhetik önálló életüket mindenféle anyai regulázás nélkül, másrészt örömmel viszem hozzájuk "digitális tolltartóm" gyönyörűen kihegyezett ceruzáit. S mert hogy a gyakorlatban ki is számít digitális bennszülöttnek, avagy digitális bevándorlónak? Ha a "digitális tolltartó" tartalmát, készletét és annak használatát nézzük, akkor nem is olyan biztos, hogy a 17 és a 20 éves lányka lenne a digitális bennszülött, és az 58 éves édesanyjuk meg a bevándorló. S anyai szívem nagy öröme, ha én tudom őket valamilyen digitális eszközhasználat dolgában kisegíteni. Nem beszélve arról, hogy kisdiákjaim számára is vihetem azt a tudást, amellyel képesek lesznek a modern világ követelményeinek megfelelni,  a digitális kultúrát elsajátítani. Hiszen ha akarjuk, ha nem , valamilyen szinten digitális állampolgárokká váltunk a 21 századba érve. S amikor valaki nagyon ágál e jelenlegi digitalizálási folyamat ellen, azt szoktam mondani, hogy nem mindenkinek ugyanaz a feladata. Aki erre nem érez késztetést, annak valószínűleg más dolga van közöttünk. Úgy szép és kerek a világ, ha mindenki hozzátesz valamit abból a tudásból, amelyre ő  képes. Én valahogy arra kaptam késztetést, hogy a modern világban megtanulva sok-sok új ismeretet, segítsem azokat, akik utánam jönnek.