Karácsony szép ünnepe előtt néhány órával írom e sorokat. Tudom, mindenki már az utolsó tevékenységét végzi, ami a sütés-főzést, ajándékozást illeti. Természetesen számomra is Szent és Csodás a Karácsony a maga valóságában. Ám ennek ellenére, vagy éppen pont ezért érzek még belső késztetést, hogy írjak az elmúlt napok egyik nagy eseményéről, a világméretű pedagógiai programról, a Kódolás Órájáról. Különös élmény volt számomra, és talán ebből a "csodaságból" valamit át is tudtam adni kis diákjaimnak. Több hírcsatorna, internetes közösségi oldal repítette szét a hírt: indul a Kódolás Órája, amibe egy egész héten át bárki a világban becsatlakozhat. Kicsit tétován nyitottam meg az erre utaló oldalakat, hiszen - tudvalevő - nem vagyok informatikus, a számítógépes programozás nyelvét alig-alig ismerem. Kis tanítványaim pedig sajátos nevelési igényű gyermekek, akik sokszor súlyos tanulási akadályokkal küzdenek. Félelmeimet hátrahagyva azonban nekikezdtem itthon az első gyakorlatoknak. Nem tagadom, kellett egy kis kitartás, amíg az oklevél birtokába nem jutottam. Rendkívül izgalmasnak láttam a programot, és úgy gondoltam, megpróbálok becsatlakozni diákjaimmal is a Kódolás Órájába. Nem csalatkoztam, - sőt! Döbbenetes élmény volt számomra az, amilyen elszántan, kitartóan csinálták a feladatokat a gyerekek. Ismét megbizonyosodtam arról, hogy a modern technológia hatalmas segítség az esélyegyenlőséghez. Azok a gyermekek, akik osztálytermi vonatkozásban, még a frontális oktatás merevségében szenvedve kudarcok sorozatát élik át, azok, egy 21. századi, számítógépes tanulási környezetben hihetetlen biztonsággal, szakértelemmel közlekednek. Két videofelvétellel próbálom illusztrálni élményeimet, tapasztalataimat, amit két kiscsoportos foglalkozás alatt készítettem. Az első részben igyekeztem a programban rejlő számos fejlesztési lehetőséget megjegyezni, feliratozni.
Íme:
A másik felvétel már inkább az önfeledt öröm, az elért eredmény jutalmául kapott oklevelek bemutatását érzékelteti. Íme:
A Kódolás Órája programja 2014.12.08-14-ig szólt. Ezek alatt a napok alatt -nem túlzás, ha azt mondom, az egész világ megmozdult. Aki megnyitotta a Kódolás Órájának hasthagját a Twitteren, az láthatta, hogy szinte éjjel-nappal, megszakítás nélkül érkeztek a világ minden tájáról, minden népből és nemzetségből a bejegyzések. Boldog gyermekarcok, nevető felnőttek, szülők, pedagógusok egyaránt jelezték örömüket, amikor megkapták sikeres feladatmegoldásaik jutalmát, az oklevelet. Mondhatom, itt egy nyelvet beszéltünk mindannyian... Természetesen én is közöltem Twitter bejegyzéseimben mindazt, amit diákjaimmal hozzátettünk a nagy egészhez.
A fejlesztési lehetőségeken túl azonban sokkal inkább maradandó élményt hagyott ez a program a gyerekekben a tekintetben, hogy valamit megéreztek a nagy közösség boldogító élményéből. Talán elért hozzájuk egy kicsit az, hogy mi mindannyian összetartozunk. Az, hogy kilométerek, nyelvek különbözőségei, bőrünk színei nem választanak el egymástól bennünket. Mi ez, ha nem az, a mindannyiunk szívében élő vágy a "tengerélmény" után? S hogy a modern technika segítségünk van ennek megízlelésére, az hatalmas bizonyíték arra, hogy az internetes világ nem kell, hogy szétrombolja emberi kapcsolatainkat. Nem kell, hogy rideggé tegyen bennünket a másik iránt. Sőt, ha jól használjuk a 21. század eszközét, számos területen tapasztalhatjuk áldásos jelenlétét. Végül következzen bejegyzésem végére egy rövid kis összeállítás azokból a képernyőfotókból, amelyeket a Kódolás hetében készítettem a Twitter bejegyzésekből. Karácsony Szent estéje előtt néhány órával csak azt kívánhatjuk a boldog arcok láttán, hogy megszűnjenek köztünk az ellentétek végre. Hogy ne legyen ember, embernek farkasa, hanem legyen végre béke itthon, és széles e világban! |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése