Izgalmas dolog tervezni valamit, de ennél még izgalmasabb, azt meg is valósítani... Így voltam én is ezzel néhány nappal ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy piknikkel zárjuk nyári szünet idejére Anyahajónkat. Mivel kisebb csoportokban járnak hozzám a gyerekek, így a piknik is több részletben, több napon át ívelve valósult meg. Abban a reményben vagyok, hogy szép élményként raktározódik el mindegyikőjükben ez a kis "kiruccanás". Mint mindig, úgy most is készítettem állványra szerelt fényképezőgépemmel néhány felvételt. Talán egyszer, majd újra megnézve, örömmel fog valaki visszaemlékezni együtt töltött perceinkre:
Azok, akik már régebb óta "bejáratosak" Anyahajónkba, tudják, hogy van egy Balázskám, aki mindig valami meglepetéssel szolgál. Ez most sem volt másképpen a piknik napján. Ismer engem annyira, hogy a józan ész határain belül szabad választása van. Valamiféle különleges kreativitás, cselekvési vágy rejlik benne, ami - meggyőződésem szerint - szerencséssé teheti útját majd a jövőben. Mint már annyiszor, úgy most is leírom, szeretek visszanyúlni "Gyökereimhez". S ilyenkor a legnagyobb öröm számomra az, ha ösztönös cselekvéseim után elolvasom hitvallásukat, s ugyanazt vélem felfedezni döntéseimben. A két "Sarokkő" számomra Mária Montessori és Dr. Kokas Klára.
Gondolkodásmódjukat, szemléletüket, pedagógiai gyakorlatukat "bátorságpróba" alkalmazni jelen körülményeinkben, hiszen nyomukba lépve a mi tevékenységeinkben is valami újszerű, valami szokatlan születik meg. A nagy Dottoresszát számos művén, róla szóló tanulmányon át, valamint hűséges követője, Méhes Vera nénivel való személyes találkozások révén ismertem meg. Hála a Sorsnak, Klári nénivel is sokat találkozhattam. Tanított képzésen, képzésen kívül is sok-sok órán át. Szavai a mai napig fülembe csengenek... "Nem kötögetek madzagot madárkáim lábaira, hanem hagyom őket , repülni, és én megyek utánuk. Ők pedig csodálatosat tudnak alkotni, ha hagyjuk őket szárnyalni..."
Balázskám ismét szárnyalt a piknik napján úgy, hogy alig bírtam ám követni...
Egy kész koreográfiával készült erre a napra, amit titokban tartott előttem az utolsó pillanatig. Ahogyan kiléptünk az iskola kapuján, kezében a fényképezőgép állvánnyal, hátitáskájában digitális fényképezőgépemmel, egyszer csak megkérdezte tőlem: "Irma néni, szereted a játszótereket? " Én önkéntelenül válaszoltam rá: "Igen Balázskám, szeretem, mindig szerettem játszótéren játszani." Balázs nem hagyta annyiban: "És most is szeretsz még játszani? " Én természetesen ismét, határozottan feleltem: "Igen! Még most is szeretek játszani." Ezen közben távolodtunk az iskolától, a parkban, a piknikre előre kijelölt helyünktől... Most megint fel kellett adnom valamit, valami ismeretlen érdekében... Ehhez bizalomra volt szükségem, hogy merjem félretenni előre eltervezett programomat, és bátran kövessem kis tanítványomat az ismeretlenben.
Ha szó szerint nem is jutottak akkor eszembe Montessori szavai, de így utóbb, örömmel írom le, hogy bizony igazak szavai, és nem csalatkozik az a pedagógus, aki a "bátorságpróbán" megállja helyét, és mer váltani... Mielőtt elmesélném, és videón bemutatnám Balázs eltervezett programját, leírom Mária Montessori három gondolatát:
"Kezdeményezni, azután hagyni, hogy a gyermek szabadon
kibontakoztathassa képességeit. Ez a pedagógus feladata.
A pedagógus feladata csak a vezetés, az útmutatás: ő
csak segít, szolgál, míg a gyermek személyisége a maga erejénél fogva fejlődik,
mert a gyermek maga cselekszik.
Nincs még egy ilyen kor, amikor a gyermeknek nagyobb
szüksége lenne az értelmes segítségre, és minden, ami akadályozza a kreatív
tevékenységben, a tökéletesség elérésének esélyét csökkenti.
Maria Montessori
Kiérve az iskolánk melletti játszótérre, Balázs kezébe vette a dolgokat, mondván, hogy tesztelni fog engem, és egy bátorságpróbán kell túlesnem... Nem ágáltam ellene, -gondoltam, lesz, ami lesz...
Végigcsináltam hát a próbát, miközben különös gondolatok futottak át rajtam. Látva Balázs határtalan lelkesedését, tettrekészségét, felettébb örültem, mert ez a pozitívum neki még erőssége lesz a való életben. S hogy most engem irányított, tesztelt különböző próbákon át? Ki nem játszott ilyet édes szüleivel a régmúlt időkben? Látszólagos tekintélyünk csorbulni látszik ilyenkor, ám annál inkább szorosabbra fűzi a gyermek -szülője, diák-pedagógusa közötti kapcsolatot. Ezt láttam Balázs csillogó szemeiben, hálás tekintetében a nagy bátorságpróba sorozata után.
Igen! Játszottunk együtt! És játszani is fogunk együtt, amíg csak lehet... És remélem, nem felejt el majd akkor sem, ha egyszer elmegyek...
Íme:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése