2010. november 5., péntek

Visszatekintés az iot.hu portálja segítségével





Két évvel ezelőtt "kattintottam" rá egy olyan címre a böngészőmben, amibe belekukkantva azonnal a könyvjelzőmbe tettem. Ez még nem sokat jelentene, hiszen hány olyan linkünk van ott, amit talán egyszer sem nyitottunk meg, amióta, mint hasznos oldalt félretettünk. Nem úgy ám a http://www.iot.hu/ -val! Talán az első olyan portál lett számomra, ami kicsit becsalogatott a "virtuális tanulási környezetbe". A lap felfedezése után nem sokkal levelet is írtam Tarnavölgyi Gábor Főszerkesztő úrnak, akivel azóta tegező viszonyban kommunikálunk, és igyekszünk közös céljainkat megvalósítani . Ez pedig nem más, mint hogy a digitális eszközök robbanásszrű fejlődését minél hatékonyabban a gyermekeink szolgálatába állítsuk. Gábor köré is szépen gyűlik a "csapat",- azok az innovatív pedagógusok, akik nem ijednek meg a változástól, a megújulástól. Ő működteti az Innovatív Tanárok Közösségének oldalát is, amelynek tagjai szépen gyarapodnak. Nagy örömömre szolgált, hogy néhány nappal ezelőtt megpillantottam az ő nevét is az e-learning kurzusunk résztvevői sorában, sőt, mi több, mint együttműködő partnert,  az ikt hirportál ikonját a főoldalon. Most már még inkább hiszek abban, hogy az a sok "egy fecske" gyönyörű "madársereggé" alakul át, akik aztán képesek lesznek "nyarat csinálni", képesek lesznek a pedagógia sötét fellegét elűzni, és napsugarat vinni a sötét, rideg osztálytermek falai közé.
 Szavaimat nem szaporítom tovább. Inkább nagy szeretettel nyújtom át azt a kis összeállítást eddigi tevékenységeimről, amit Gábor az iot.hu portálján közzé tett. Tudom, a "netetiket" szerint nem illik hosszas írásokkal lefoglalni az olvasók szűkös, és drága idejét. Ezt én is vallom. Így hát csak az olvassa soraimat, akinek megadatik e rohanó világunkban az a ritkán ismert fogalom, amit úgy hívunk, hogy: szabadidő...
A Varázsbetűről szóló írás alatt a kapcsolódó cikkek tartalmazzák mindazt, ami bepillantást nyújt a gyermekek között végzett napi tevékenységeimbe.

http://iot.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1593:jatszohaz-avagy-igy-hasznalom-a-digitalis-eszkoezoeket-1-resz&catid=41:vezercikkek&Itemid=146

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, hogy itt vagy. Otthon érzem magam ezen a blogon,és azt a megerősítést is megkapom, amit a saját környezetemben, talán kevésbé.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Hajni! Ugyanezt én is elmondhatom a "similis simili gaudet"-"hasonló a hasonlónak örül" jegyében. Remélem, hogy energiáink összegzése jó irányba viszi törekvéseinket.

    VálaszTörlés