A kép forrása: keywordpictures.com |
Igen, a "terepre" kerültem, csak nem a Don Boscóba Kazincbarcikára, hanem egy másik helyre. Tudom, "szent irigység" nincsen, ám olvasva ma reggel a cikket, mégis elfogott e nemlétező érzés... Nem, nem a kazincbarcikai fiataloktól sajnálom a fantasztikus informatikai készletet, csak fáj kissé a tehetetlenségem. Már-már bosszankodva kérdem: miért is maradt ki a Közép-magyarországi régió az újonnan kiírt pályázatból? De indulatomat csendesítem. Semmi értelme a kesergésnek! Elődeink, a nagy ősök sem voltak elkényeztetve. Mária Montessori, Don Bosco és a többiek... Tették a dolgukat, szerették a gyermekeket, felkarolták a szegényeket, nyomorult elesetteket. Ma sincs ez másképpen. Ma is vannak hasonló gondolkodású emberek, akik a ma eszközeivel segítenek. Bár koldulni nem szeretek, de kérni, kopogtatni igen. Ezt eddig sem bántam meg. Ehhez is valamiféle bátorság kell. Ennek köszönhetően kaphattam tavaly Mikulásra egy szerető szívű kis csapattól interaktív táblát előző munkahelyemen. Csodás foglalkozásokat éltem át nehéz sorsú, halmozottan sérült gyermekeim körében. S most, hogy a Sors más utat nyitott számomra, a táblát otthagyva, ismét álmodom, ismét kérem a jóindulatú emberek segítségét egy újabb nehéz sorsú gyermek csoport érdekében. Célom az örömpedagógia megvalósítása a 21. sz kihívásainak megfelelően. Mottóm F. Hundertwasser gondolata: „Ha valaki egyedül álmodik, az csak álom. Ha sokan álmodnak együtt, az egy új valóság kezdete." Íme egy jó példa erre:
Kazincbarcika - Intelligens iskolában zárkóztatják fel a problémákkal küzdő fiatalokat.
Küzdeni kell, mert megéri ! Biztos hogy sikerülni fog, mert ez közérdek és a cél nemes!!! FLB
VálaszTörlésKöszönöm a megerősítést!
VálaszTörlés