2012. március 30., péntek

Kis hazánkban nagy kezdeményezés,- avagy a Bárczin "Autizmus spektrum pedagógiája" szakirányú képzés

Amennyire tiltakoztak idegszálaim a Facebook alkalmazása ellen, úgy most egyre nagyobb érdeklődéssel nyitom meg az oldalt reggelente. A kezdeti ódzkodásom után szükséges volt néhány hónap, hogy megtanuljam a járás-kelést az oldalak között, s hogy kialakulhasson egy olyan kis közösség, amelyben összeköt bennünket egy valamiféle közös gondolkodás, érdeklődési kör. Megvallom, én nem a személyes, saját intim szférámat kívánom közzé tenni a nagy virtuális térben, hanem szeretek hírt kapni, és hírt adni olyan eseményekről, információkról, amelyek pedagógiai munkámat segíthetik,  s amelyek által szakmai közösségünk egyre inkább erősödik. Persze ez a fajta "facobookozás" csak olyan embernek érdekes, aki szinte hobby szinten műveli azt,  amit esetleg mások nehéz és fárasztó munkatevékenységnek neveznek. 
Eme rövid kis bevezető után adom hírül azt az örvendetes eseményt, amit szintén a Facebookon olvastam először. 
Történelmi pillanatokat élhettünk át tegnap az ELTE  Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán. A megtelt előadóterem egy különös nyitórendezvény tanuja lehetett. A cím: "Dialógusok az autizmusról", amely egy párbeszéd kezdeményezése a kutatók és az autizmus spektrum zavarban érintett szülők között. Természetesen az ezen a területen tevékenykedő pedagógusok sincsenek kizárva a párbeszédből. Dr Győri Miklós érdekfeszítő előadása az autizmus spektrum zavarának eddig ismert okairól szólt, majd egy olyan kerekasztal beszélgetésnek lehettünk részesei , ami - bizton állíthatom - nem volt szokványos és mindennapi. Számomra döbbenetes volt az a szívtől-szívig ható diskurzus, ami egyfelől a kutatás területéről, másfelől az autizmus terhét cipelő szülők részéről folyt. Mindig meg voltam győződve arról, hogy eredményesen csak teamben dolgozhatunk gyermekeink érdekében, ahol kiemelt szerepet illik és szükséges adni a szülőknek, de a tegnap hallott párbeszéd után hitem megingathatatlanná vált e téren. Bejegyzésem hosszúra nyúlna, ha részletezném a dialógusban elhangzottakat. Így csupán annyit kívánok megjegyezni, hogy a következő diskurzusra érdemes elmenni. Gazdagodhatnak általa szakmai és emberi értékeink. 
A beszélgetés után Dr Stefanik Krisztina bemutatta számunkra az Európában egyedülálló kezdeményezést, vagyis azt, hogy szeptembertől elindulhat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karán az "Autizmus spektrum pedagógiája" szakirányú képzés. Hatalmas munka, összefogás eredménye mindez, amelynek folyamatossága szintén komoly erőfeszítést, együttműködést kíván meg.
Reménységem mint mindig, úgy most is erős abban, hogy vannak közöttünk olyan jóakaratú embertársak, akik nemes célokért képesek áldozni önként javakat. Íme, itt a következő... 
A tegnapi találkozó a Bárczin az Autizmus világnapja alkalmából került megrendezésre. Méltó "beharangozója" volt ez az esemény annak a közös együttlétnek, ami most előttünk áll a kék szín jegyében.













1 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm a tájékoztatást és érdekelnek a fejlemények !

    FLB - jelenleg Dubaiból

    VálaszTörlés