"Figyeljetek! Nagy pillanat! Harmadik kártya!" - Adrián kis tanítványom örömteli felszólítása ez, amikor lemásolva a harmadik kártyán lévő programsort, elindította a robotot. Videókrónikám 11-ik percében látható ez a jelenet. Mint már előzetesen említettem, a VándoRobot Program képzése során 20 kártyát kaphattunk, amelyek egymásra épülve, egyre összetettebb algoritmusokkal vezetnek be bennünket a kódolás rejtelmeibe. A következő felvétel abból ad némi ízelítőt, hogy miként is használjuk ezt a támogató segítséget projektünkben. Előzetesen pár gondolat erejéig háttér információt szeretnék adni a foglalkozást illetően.
Nem kis gondot szokott okozni nekünk, utazó gyógypedagógusoknak év elején az órarend összeállítása. Számos körülményt kell figyelembe venni, mire kialakul, ki kivel jön be hozzánk, melyik időpontban. Azt szeretnénk leginkább, hogy megközelítően hasonló fejlettségi szintű diákok legyenek együtt, hogy szépen tudjunk haladni, ám ez csak ritka esetben valósulhat meg. Így azután magas szintre kell felfejlődnünk a differenciálás tekintetében. Önmagában a gyermekek személyisége, akadályoztatásai már megkívánják a valódi, egyéni bánásmódot, nem beszélve értelmi fejlettségi szintjük különbözőségéről. Ennek fényes példája az a páros, akiket a 6-ik videókrónikámban láthatunk. Mindkét fiúcska száz százalékos odafigyelést kíván a foglalkozás szinte minden percében. Mégis meg kell osztanom magamat valahogy, mikor ki szólítja nevemet, hogy felé forduljak figyelmemmel. Zsombikám csendes magaviselettel, folyamatosan várja segítő támogatásomat, hiszen még az önálló tevékenységet most tanulja szépen. Adrikám viszont a nagy kihívás számomra, aki valami fergeteges elánnal veti bele magát a dolgokba. Hatalmas energiát fektet abba, hogy önálló legyen, de ha valamiben megakad, vagy éppen valamilyen produktumot meg akarna mutatni, azonnal felé kell fordulni. A most következő 12 perces felvétel egy tömbösített 2x45 perces óra kivonata csupán. De talán érzékelhető lesz általa, hogy egy ilyen foglalkozás mekkora koncentrálást, odaadást kíván. Viszont a jutalom bőségesen kárpótol minden fáradtságért. Ugyanis az a légkör, az a baráti, közvetlen, ám tiszteletteljes, mondhatni "partneri viszony", ami hármunk között ott azokban a percekben létrejöhet, semmivel nem pótolható. Tudom, hogy a fiúcskák ezt a különleges, szeretetteljes kapcsolatot viszik magukkal tovább, amire emlékezni fognak majd az évek múltán. Ezért vállaltam bátran azt, hogy némely kis tanítványom, így Adrián is, olykor-olykor "Irmuskám"-nak szólítson. Ennek az a rövid magyarázata, hogy egyszer Balázskámnak, aki már elballagott az elmúlt tanévben, megemlítettem, hogy a legjobban azt szeretem, ha valaki "Irmuskám"-nak szólít meg. Attól fogva ő így hívott, amit én ott belül mosolyogva, hálásan el is fogadtam, hiszen olyan szépen, tisztelettel mondta ki becenevemet minden alkalommal. Ezt meghallva, kezdtek némelyek is ezen a neven szólítani a kis Csapatban... Gondolom - így nyugdíjam előtt néhány hónappal -"bocsánatos bűn"- ként róható fel majdani "minősítő bizonyítványomban"...
Következzen hát a 6-ik videókrónika!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése