2012. október 21., vasárnap

Szerencsés időzítés: DUE Konferencia a Curious MInds – CMI-2012 idején


Mint ahogyan előző bejegyzésemben leírtam, kurzusunk októberi témaköre a NETGENERÁCIÓ köré épül fel. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy éppen ez idő alatt került megrendezésre a "Diákmédia az internetkorszakban " című konferencia. Épp, hogy túl vagyok a kétnapos esemény-teli programon, máris számtalan kérdés merült fel bennem a netgenerációt illetően. Megvallom, beleestem abba a "csapdába", amelyről említés esett a két nap alatt. Nevezetesen, hogy miért töltünk adott esetben oly' sok időt az internet előtt. A válaszban a hipertextualitás varázslatossága lett megfogalmazva, amely kalandos és élmény-teli útra csábítja a virtuális sztrádán közlekedőket. Mint tudjuk, a hipertextualitás annyit jelent, hogy a " világhálón a weboldalak, illetve az oldalak tartalmai a hipertext technológiájával vannak összekötve. A hipertext Jakob Nielsen meghatározása szerint összekapcsolt szövegrészekből áll, a szövegrészek mindegyike egy csomópontot alkot és mindegyik csomópont rámutat az összes többi csomópontra az internetes kapcsok, vagy„linkek“ segítségével (Nielsen  1995: 2). /BODA Levente:Új médiakultúra a világhálón/
Így jártam most  én is néhány órával ezelőtt. Csupán annyit szerettem volna megnézni, hogy felkerült-e valamelyik előadás az internetre. Mivel a DUE oldalán nem találtam erre vonatkozóan semmit, így el kezdtem  keresésemet, hátha valahol mégiscsak rálelek egy olyan megtartott előadásra, amit a kurzus közös asztalára tehetek. Annak nevét írtam be böngészőmbe, akinek mondandója leginkább lenyűgözött a két nap alatt.
Ő pedig: Dr. Aczél Petra a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének Igazgatója volt. Első találatra honlapjára leltem, és magam előtt is titkolom, mennyi ideig voltam vendége. Szívből merem ajánlani az oldalt annak, aki felelősen gondolkodik fiataljaink felől,  s őket illetően az új médiák szerepéről.
Blogomba elhoztam egy előadást, amelyet továbbgondolásra szántam kurzustársaim számára.
Bár nem a Diákmédián hangzott el, de témájában, szellemiségében szervesen kapcsolódik az ott felvetett, netgenerációt érintő kérdésekhez. Tudom, velem együtt időszűkében szenvedünk. Az én hajnalom sem arra lett betervezve, hogy online előadást nézzek, sőt, mi több, még egy blogbejegyzést is tegyek a témát illetően. Mégis "elcsábultam", hiszen izgalmas, kérdéseket feszeget Dr. Aczél Petra néha provokatívnak érző felvetéseiben. Talán, ha rá tudunk szánni 20 percet gondolatébresztőnek, akkor kialakulhat ennek kapcsán egy hasznosnak mondható diskurzus közöttünk.
Íme a Corvinus Egyetemen megtartott előadás videófelvétele:

2 megjegyzés:

  1. Kedves Irma, jó volt olvasni a soraidat. A felmerülő kérdések?! Nos, szerintem generációtól függetlenül ugyanaz az oka. Ez az írásod adott egy újabb lökést, hogy a netgenerációs bejegyzésemmel végre elkészüljek. Nem csak a te gondolataid pörögtek fel, hanem az írásod által az enyémek is. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tündi!Örülök annak, amit írtál. Talán ez lehet az a bizonyos közös tudásépítés.... Az egészben az a legszebb, hogy mindannyian profitálunk belőle.

    VálaszTörlés