2016. október 31., hétfő

Országos Óvodapedagógiai Konferencia - Galánta, 2016.november 3-4.






Szíves meghívásnak tettem eleget 2016. novemberében. Galántán egy Országos Óvodapedagógiai Konferencia egyik előadójaként azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy beszéljek az IKT, azaz az infokommunikációs technológiák óvodai alkalmazásának lehetőségeiről. Hasznos, és egyben nagyon kellemes, két szép napot tölthettem együtt óvodapedagógusokkal, kiváló szakemberek előadásait hallgatva. Ritka baráti légkör vett körül ott a galántai magyar barátaink között. Berky Angelika, az SZMPSZ Óvodapedagógusok Országos Társulásának elnöke és lelkes Csapata kiváló szervezésének köszönhetően kedves  vendéglátásban volt részem a Viktória Panzióban. Új barátokra leltem. Sokat tanultam, látóköröm szélesedett. Nincs módom e keretek között részletezni az Előadók prezentációit, de a programból is kitűnik, mennyire mélyreható és sok mindenre kiterjedő témakörök kerültek terítékre a konferencia során:



Külön öröm volt számomra, hogy az óvodapedagógia területén tevékenykedők részéről történt az érdeklődés az IKT alkalmazását illetően. Ugyanis eddigi tapasztalataim szerint nem könnyű út vezet odáig, hogy elfogadható, sőt szükségszerű, netán nagyon is hasznos lehet az óvodáskorú gyermekek IKT eszközökkel IS (!) történő nevelése, fejlesztése. Hosszú évek óta próbálkoztam ez irányban is tevékenykedni, de inkább ellenállásba ütköztem, mint támogató segítségben. Voltak ugyan IKT-val támogatott foglalkozásaim kicsiny óvodások között, amelyekről videofelvételek is készültek, ám nem kívántam harcolni óvodapedagógus vezetőkkel, s így inkább erről a területről kértem áthelyezésemet iskoláskorú gyermekek közé. Dr. Kőrösné dr. Mikis Márta, a magyarországi gyermekinformatika megteremtője volt mindig az számomra, aki biztatott, hogy soha ne adjam fel, mert az idő nekünk dolgozik, és majd eljön mindennek az ideje. S ím, milyen igaza is volt Mártinak! E galántai meghívás is őt igazolja... A konferenciára való készüléseimmel párhuzamosan pedig meghívást kaptam a Gondolkodj Egészségesen! Program Vezetőitől, hogy Nagy Ildikóval, óvodaszakértő tehetség-gondozó szakemberrel együtt készítsünk elő egy akkreditált IKT képzést óvodapedagógusok részére. Meg is történt a dolog, s immár az akkreditációt is megkaptuk a  kurzus elindításához. S hogy miként működik a Sors vezetése? Galántán szintén meghívott előadóként szerepelt a Gondolkodj Egészségesen! Program képviselőjeként Bitter Noémi, a Program pedagógiai koordinátora, s így közösen is beszélhettünk készülő terveinkről. Tehát, úgy vélem, eljött az idő, hogy közös akarattal építsünk utat picinyeink számára a digitális világ hatalmas sztrádáján. Megfogva kezüket, tanítsuk járni őket! Adjunk számukra biztos talajt ahhoz, hogy majd később a virtuális világ csapdáiba ne essenek! Adjuk meg a lehetőséget ahhoz, hogy ne kárukra, hanem hasznukra váljon a modern technológia számtalan lehetősége. Ebben igyekszünk majd az induló IKT kurzus során segíteni az érdeklődő, és az  újra nyitott óvodapedagógus Kollégákat a jövőben. Már Galántára is úgy készültem, hogy az előadás anyaga valamiképpen a képzés tematikájába is beilleszthető legyen. Egy nagy gyűjtemény kerekedett ki a prezentációban, ami az eddigi IKT-val támogatott tevékenységem rövid esszenciáját öleli fel. Kedvcsinálóként csupán néhány szót fűztem egy-egy felvillantott dia mellé, hiszen az időkeretek mást ilyenkor nem engednek meg. Csokorba szedtem hát azokat az alkalmazásokat, amelyeket eddigi munkám során óvodáskorú gyermekek és sajátos nevelési igényű kisdiákok között használtam. A konferencián résztvevők számára pedig felkínáltam blogom elérhetőségét abból a célból,  ha valaki részletesebben is tájékozódni szeretne az előadás során bemutatott témakörökben. 

Íme itt a bemutató, olyan videofelvételek gyűjteményét prezentálva, amelyek inspirációt adhatnak az infokommunikációs technológia óvodai alkalmazásához:



A prezentációban bemutatott filmek összefűzve egy rövidített és egy teljes verziós formában is megtekinthetőek. Az egy órás változatot kedvcsinálónak szántam azoknak az óvodapedagógus és általános iskolában tanító Kollégáknak, akik érdeklődnek, vagy már gyakorlatban is alkalmazzák az infokommunikációs eszközöket módszertanukban. A film teljes, három és fél órás verziója alámondott szövegekkel és kép-aláírásokkal bővített, amelyek segítenek megérteni az IKT pedagógiai használatának értelmét, annak gyermekekre gyakorolt jótékony hatását. Mindkét változat mellé készült egy-egy dokumentum, amelyek tartalmazzák a videók elérhetőségeit, s a foglalkozásokon alkalmazott oktatószoftverek, Web 2.0-ás eszközök, valamint mobil applikációk linkjeit. A könnyebb tájékozódás érdekében megjelöltem, hogy az egyes videók a film hanyadik percében láthatóak. 

Íme a rövidített verzió:






S most következzen a teljes verzió:




  Szükséges megjegyezni, hogy a dokumentumban rögzített adatok és linkek nem  biztos, hogy változhatatlan forrásként szolgálnak. A technika olyan rohamosan fejlődik, változik ugyanis, hogy a pedagógustól is megkívánja a szüntelen tanulást, megújulást. Tehát, ha ma még ingyenes is egy alkalmazás, lehet, hogy holnap már fizetőssé válik. Vagy lehet, hogy ma még le tudunk tölteni egy játékot, de holnap már ezen a linken nem lesz megtalálható. Viszont mindig jönnek újabbnál újabb "csodák", amelyekkel  módszertanunkat, eszköztárunkat folyamatosan újíthatjuk, digitális tolltartónkat rendezgethetjük.
Kívánok ehhez minden Kedves,  óvodában és iskolában tanító Pedagógustársamnak mindig megújuló erőt és  motivációt!

A sok-sok érdekes és izgalmas előadás és műhelymunka közül most csupán egyről tudok kis ízelítőt adni. Egy, sok nevetéssel, humorral tűzdelt foglalkozás néhány kis mozzanatát örökítettem meg, amit éppen a Gondolkodj Egészségesen! Program képviseletében jelen levő Szurmik Zoltán drámapedagógus vezetésével láthattunk:




Végül  következzen  néhány pillanat annak tanuságaként, hogy valóban két szép, kerek napot tölthettem Galántán, ahol a szakmai előadásokon, megbeszéléseken túl a jókedv, a vidámság, az emberszeretetet is jelen volt. (A fotókat email-ben kaptam Berky Angelikától. A képek készítője név szerint nem ismert előttem.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése