2014 óta veszünk részt különböző kódolásos projektekben. Immár hagyomány, hogy a téli szünet előtt, szinte már karácsonyváró hangulatban éljük át a Kódolás Órája eseményét.
A code.org internetes oldala minden évben bőséges választékot nyújt számunkra, hogy milyen játékos kódolásba kezdjen a Kis Csapat. Mivel ebben az évben nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a Minecraft világába, így természetszerűen ebben a témakörben zajlott Anyahajó Stúdiónkban a Kódolás Órája. Digitális osztálytermünkben, az Anyahajó blogunkban leírtam a projekt menetét a gyerekek számára, amely ITT olvasható.
Mint ahogyan az elmúlt évben, úgy most is workshop-videókrónika formájában nyújtom át a történéseket Kedves Olvasóim számára. Egy ötrészes sorozat, ahol negyven percben tárom ki ajtónkat, szíves szeretettel invitálva a kíváncsi , érdeklődő szülőket és kollégákat. Minden videófelvétel előtt némi kis magyarázattal fogok szolgálni, ám előtte összességében annyit kívánok megjegyezni, hogy utólagosan végignézve a felvételeket, belőlük számos tanulságot vontam le.
Az elsődleges annak az igazságnak a megerősítése, hogy minden gyermek egy önálló egyéniség. Ismernünk kell az aktuális tudásszintjét, habitusát, tanulási stílusát és még sok egyebet, hogy kettőnk között a pedagógus és diák kapcsolata ideális legyen. Nagyon kellett figyelnem a projekt során, hogy kit hogyan, milyen mértékben segítsek. Ugyanis ha nem érti a feladatot a gyermek, azonnal frusztrált lesz, és a játéktól pillanatok alatt elmegy a kedve. De vannak gyermekek, akik kifejezetten önállóan akarnak megküzdeni a kódolásos feladatok szintjeivel. Azokat meg az frusztrálja, ha segítő szándékkal ugyan, de beleszólok a dolgukba. S talán a legfőbb tanulság a projekt során az volt számomra, hogy mennyire fontos a pedagógus háttérmunkája. Elengedhetetlen, hogy a kisdiák érezze, ott van - ebben az esetben - Irma néni mellette, aki majd vele ujjong, ha sikerrel veszi az akadályokat, vagy éppen kisegíti őt, ha valamiben megakad. S mivel az IKT-val, azaz információs és kommunikációs technológiával támogatott fejlesztésben egy komplex gyógypedagógiai személyiségfejlesztést kívánok megvalósítani, így - ha gép előtt ülünk is, de az együtt töltött perceink szeretetteljes, gyógyító közegben telnek, amibe bizony egy simogatás, egy ölelés is benne van , természetesen csak ott, ahol erre látható módon igény van.
Kezdődjék hát a krónika!
Az első kisfilm elején látható fiúcska önmagához mérten hatalmasat teljesített azzal, hogy nem lépett ki a feladathelyzetből, hanem kitartással vette az akadályokat, eljutva a játékos programozás befejező, 12-ik szintjéig. Ehhez fontos volt részemről a folyamatos magyarázat, és legfőképpen a folyamatos dicséret a sikeres megoldásokért. A hét perces filmecske második részében egy olyan kislányt kellett végigvezetnem a kódolási szinteken, aki komoly számolási nehézséggel küzd. Minden pillanatban ott kellett, hogy legyek vele a játékban, viszont a másik kislánytól sem volt remélhető, hogy majd egyedül megoldja a feladatokat. Ezért hát kinyitottam számára a másik gépet, ahol az általam elkészített súgót láthatta. Így is nagy teljesítmény volt, hogy nem adta fel menet közben, és elérte a végső, 12-ik szintet. Mindenki számára motiváló ajándék volt, hogy azonnal leírhatták nevüket egy oklevélre, amit kinyomtatva meg is kaphattak a projektzáró ünnepségen.
Meg kell, hogy mondjam, nem kis kihívás volt a projekt kisdiákjaim számára. Hiszen a hosszadalmas, nagy figyelmet igénylő feladatsor után, még az okleveleiket be is illesztették projektproduktumaik gyanánt saját bloghajóikba, ami azért már digitális kompetenciáik szép eredményét mutatja.
A videókban sajnos be-beszűrődnek olykor a folyosó zajai, valamint Sanyi bácsik érces hangja, amikor hazamenetelre szólítja a tanulókat. Még nem találtam meg a módját, hogy eme zavaró háttérzajokat kiszűrjem, de remélem, videóim fő mondanivalóját azért ez felettébb nem zavarja meg.
Íme az első felvétel a workshop-videókrónikám csokrából:
Az elsődleges annak az igazságnak a megerősítése, hogy minden gyermek egy önálló egyéniség. Ismernünk kell az aktuális tudásszintjét, habitusát, tanulási stílusát és még sok egyebet, hogy kettőnk között a pedagógus és diák kapcsolata ideális legyen. Nagyon kellett figyelnem a projekt során, hogy kit hogyan, milyen mértékben segítsek. Ugyanis ha nem érti a feladatot a gyermek, azonnal frusztrált lesz, és a játéktól pillanatok alatt elmegy a kedve. De vannak gyermekek, akik kifejezetten önállóan akarnak megküzdeni a kódolásos feladatok szintjeivel. Azokat meg az frusztrálja, ha segítő szándékkal ugyan, de beleszólok a dolgukba. S talán a legfőbb tanulság a projekt során az volt számomra, hogy mennyire fontos a pedagógus háttérmunkája. Elengedhetetlen, hogy a kisdiák érezze, ott van - ebben az esetben - Irma néni mellette, aki majd vele ujjong, ha sikerrel veszi az akadályokat, vagy éppen kisegíti őt, ha valamiben megakad. S mivel az IKT-val, azaz információs és kommunikációs technológiával támogatott fejlesztésben egy komplex gyógypedagógiai személyiségfejlesztést kívánok megvalósítani, így - ha gép előtt ülünk is, de az együtt töltött perceink szeretetteljes, gyógyító közegben telnek, amibe bizony egy simogatás, egy ölelés is benne van , természetesen csak ott, ahol erre látható módon igény van.
Kezdődjék hát a krónika!
Az első kisfilm elején látható fiúcska önmagához mérten hatalmasat teljesített azzal, hogy nem lépett ki a feladathelyzetből, hanem kitartással vette az akadályokat, eljutva a játékos programozás befejező, 12-ik szintjéig. Ehhez fontos volt részemről a folyamatos magyarázat, és legfőképpen a folyamatos dicséret a sikeres megoldásokért. A hét perces filmecske második részében egy olyan kislányt kellett végigvezetnem a kódolási szinteken, aki komoly számolási nehézséggel küzd. Minden pillanatban ott kellett, hogy legyek vele a játékban, viszont a másik kislánytól sem volt remélhető, hogy majd egyedül megoldja a feladatokat. Ezért hát kinyitottam számára a másik gépet, ahol az általam elkészített súgót láthatta. Így is nagy teljesítmény volt, hogy nem adta fel menet közben, és elérte a végső, 12-ik szintet. Mindenki számára motiváló ajándék volt, hogy azonnal leírhatták nevüket egy oklevélre, amit kinyomtatva meg is kaphattak a projektzáró ünnepségen.
Meg kell, hogy mondjam, nem kis kihívás volt a projekt kisdiákjaim számára. Hiszen a hosszadalmas, nagy figyelmet igénylő feladatsor után, még az okleveleiket be is illesztették projektproduktumaik gyanánt saját bloghajóikba, ami azért már digitális kompetenciáik szép eredményét mutatja.
A videókban sajnos be-beszűrődnek olykor a folyosó zajai, valamint Sanyi bácsik érces hangja, amikor hazamenetelre szólítja a tanulókat. Még nem találtam meg a módját, hogy eme zavaró háttérzajokat kiszűrjem, de remélem, videóim fő mondanivalóját azért ez felettébb nem zavarja meg.
Íme az első felvétel a workshop-videókrónikám csokrából:
A második kisfilm elején látható, figyelemzavarral küzdő fiúcska részéről is nagy teljesítmény volt, hogy motivált maradt a feladat során, és a kapott segítséggel szépen haladt, együttműködő módon a játékban. Meg kell, hogy említsem, hogy szinte minden hozzám járó gyermeknek szövegolvasási , szövegértési problémája van. Tehát ebben a nagy projektben nem tettem ki őket annak, hogy emiatt ne tudják megoldani kódolási feladataikat. Tehát nagy részében én olvastam el az utasításokat, értelmezve számukra azokat. A felvétel két és fél percétől Roli szuper munkájában gyönyörködhetünk. Számára a Minecraft játéka, s benne a programozás egy kiteljesedés, amelyben tudását megmutathatja. Egyfajta tehetségnevelés ottléte célja az Anyahajóban. Egyedül szeret megküzdeni az akadályokkal, hogy öntudatát, önbecsülését növelje, de természetesen örömét velünk együtt akarja mindig átélni. Tehát ebben az esetben is kellett, hogy érezze kisdiákom, hogy ott szurkolok mögötte, várva, hogy flow élményében részese legyek. Ezért volt hát nagy segítségemre Barni, aki Marcikám mellé ülve, szakavatott mentorként segítette a játékos programozásban. Így ő sem maradt le, elérte célját, oklevelét ő is megkapta Barni támogatásával. Ebben a videó részletben bepillantást nyerhetünk abba is, hogy miként is illesztik blogjukba okleveleiket a gyerekek.
A felvétel utolsó négy percében parádés jelenetnek lehetünk szem-és fültanui. Két jóbarát ül egymás mellett, akik profi játékosok a Minecraftban és egyéb stratégiai online játékban. A kódolás alapjaival azonban most ismerkednek. Természetesen önállóan akarták megoldani a különböző blokkok elhelyezését, ami azért nem kis fejtörést okozott nekik. De elképesztő akaraterővel, elszántsággal törekedtek a kis ügynök beprogramozására, ami végül is mindig sikerült számukra. Humorérzékük csodás előttem, ami kisegíti őket nehézségeikből. Partner vagyok ebben mindenféleképpen. Ezért is hagytam , hogy sapkájuk rajtuk legyen a foglalkozás során. Teljesítményük annál is inkább kiemelkedő, mivel egy hosszú, fárasztó nap után, késő délután térnek be hozzám. Ember legyen a talpán, még felnőttként is, ha valaki ennyi koncentrált óra után feladatot tud végrehajtani sikeres módon.
Következzen hát workshop-videókrónika csokromból a második felvétel:
A harmadik kisfilmben Barni személyiségében, egyéniségében , játékában, gyönyörködhetünk. Kérdezhetné valaki most, hogy ennyi erény mellett miért is kell neki hozzám járnia. Igen, valóban érdekes felvetés, hiszen mellettem igen nagy segítség az ő robotikában és programozásban megnyilvánuló tudása. Csakhogy ma még az általános tantervi követelmény nem igen kedvez a különleges képességekkel megáldott, ám némely részképességben gyenge gyermekeknek, így Barnikámnak is vannak némi problémái egyes tantárgyi ismeretek elsajátítása tekintetében.
Egy szó, mint száz,- következzék hát Barnabás!
Azon pedig senki ne csodálkozzék, ha önmagát dicsérve örül sikeres teljesítményeinek, hiszen az elmúlt évek során nem kevés kudarcélmény érte őt. S az a tanulási közeg, ahol ő most ilyen sikeres lehet, önbecsülését, önértékelését ily' módon növeli meg:
A negyedik kisfilm első három perce két kislány produkcióját mutatja be. Közöttük ülve, hol "mamájuk", hol barátnőjük voltam e különös kapcsolatban. Bal oldalamon Pannácskámat segítettem, aki roham-gyorsasággal akarta végigjárni a szinteket. Nem is értettem sietése okát az elején. Menet közben azonban közölte, hogy a bónusz-gyémántokat azért nem szedi be, mert ha marad idő, akkor a Minecraftban szeretné továbbépíteni elkezdett világát. Ő az a kislány, akinek valóban terápia ez, a sikeresen megszerkesztett, online építkezős játék. Tehát segítettem őt ez alkalommal is, hogy a foglalkozás végén legyen számára még néhány terápiás perc saját Minecraft világában.
A jobb oldalamon játszó kislány határozott módon elzárkózik attól, hogy én segítsem őt a feladatok megoldása során. Van is különös logikája, türelme, előre tervező, struktúrákat felépítő képessége ahhoz, hogy önállóan rájöjjön a kis ügynök vezetésére. Ennek ellenére ő is igényli háttérből figyelő szemeimet, s annak, hogy sikereinek én is vele együtt örüljek.
A következő két és fél perc ékes példája a párban tanulás csodájának. A tudásmegosztás példaértékű ezeknél a gyermekeknél. Szinte önkéntelenül, azonnal segítik társukat abban, amiben ők hozzájuk képest lemaradtak. Barni a már tőle ismert módon segíti Matyit a projekt során, Adrián pedig az újdonsült, kiváló mentorjelölt, akinek valódi képességei csillannak meg. Az ő esete harsogóan hirdeti azt az igazságot, hogy a nehezen kezelhető, beilleszkedni nem tudó gyermekeknél mentőöv, ha megtaláljuk bennük a tehetségcsírát, ami őket olyan irányba tereli, amely a sorozatos rendbontások helyett valami különleges, hasznos tevékenység lehet.
Filmecském utolsó három perce Kristófkámról szól. Immár ötödik éve jár hozzám, és több videó mutatja, örökíti meg egyénisége, személyisége tudása fejlődését. Szülői segítséggel vigyázzuk útját, hiszen elementáris erővel tud online, stratégiai játékokkal játszani. Ennek köszönhetően meg van a remény ahhoz, hogy Kristóf számára terápiás közeg, és egyben tehetsége kibontakoztatásának lehetősége legyen a digitális világ eme szelete. A Kódolás Órája projektjében szinte felnőtt módon, öntudatosan vett részt. Ő volt az egyetlen, aki nem tőlem várta az instrukciókat, hanem - kattintva a feladatban lévő, angol nyelvű tutoriál videókra - megnézte azokat, és azonnal hozzálátott a programozáshoz. S hogy kellett-e jelenlétem a komoly játék során? Erre válaszom, hogy szinte életbevágóan fontos számára. Neki velem együtt válik igazi élménnyé egy játék. Igényli, hogy ott legyek vele, néha fejecskéjét megsimogassam, ha éppen arra lenne "éhes".
Legyünk hát mindennek tanui a workshop-videókrónikám negyedik felvételében!
Végül következzék workshop-videókrónikám summája, amelyben érzékeltetni kívánom, hogy hitem és meggyőződésem szerint szépen beilleszthetőek a modern technika eszközei, az online játékos programok gyermekeink életébe úgy, hogy az emberi értékek ne szenvedjenek csorbát.
Fel kell, hogy tudjuk mutatni számukra azokat a kincseket, amelyek értelmet adnak életüknek. S majd akkor nem pótcselekvésként fognak belemenekülni értelmetlen és adott esetben káros videó játékokba, hanem fejlődésüket szolgálva, játékos tevékenységként örömforrássá válhatnak azok számukra.
Íme hát a summa!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése