Adrián csapatunkban a "meglepetések embere"... Mindig tartogat számunkra valami olyat, amire nem számít az ember. Nem mondom, ez nem jelent az iskola köreiben mindig osztatlan sikert, így neve nem-igazán fényesen cseng köreinkben. Közelebbről megismerve őt azonban megtalálhatjuk a szívéhez, lelkéhez vezető kulcsot , amelynek eredményeként különleges személyiséget ismerhetünk meg benne. Látszólag egyszerű a "recept", amely nem más, mint maga a lelemény, az empátia, egyszóval a szeretet. Ennek megvalósítása azonban sok munkával jár, amely részünkről olykor az önmagunk terveiről való lemondást, hosszútűrést kíván. Őszintén szólva ennek a fiúcskának az óráira készülök legelszántabban, hogy a lehető legjobbat hozzam ki együttműködésünk perceiből.
Adrián bár szerdánként jár hozzám, de a hét minden napján találkozunk, hiszen folyamatosan keresi a velem való találkozás lehetőségét a folyosón, és persze benyitva az Anyahajó Stúdió ajtaján. Ez utóbbira kemény szabályokat kellett hoznom, mert a többiek foglalkozását nem engedem azért ő általa megzavarni. Egy szó, mint száz: legutóbbi találkozásunk során is, mint általában mindig, új ötlettel érkezett hozzám. Mondanom sem kell, terve , kérése nem egyezett meg az általam előkészített projekttevékenységgel. Önuralmamat elővéve végighallgattam őt, amely során elmondta, hogy most ő egyedül szeretne egy robotot megépíteni, és azt beprogramozni. A megépített robotokon kívül szerencsére volt még a készletben erre lehetőség, így igen-t mondtam Adriánkám kérésére.
Ezután, mint már oly sokszor, háttérbe vonulva szemléltem munkáját. Öröm volt látnom motiváltságát, elszántságát. Ő kilenc héttel ezelőtt szinte a nulláról indult , ami a robotépítés ismeretét, és programozását illeti, most pedig mint kis szakértő szerepben lépett elő. S amikor már az óra végén jártunk, jutott eszébe az, hogy vegyem fel gyorsan bemutatóját videóra. Itt is "nyelnem kellett" egyet, hiszen már a következő páros ott állt kint az ajtóm előtt. Vettem egy mély lélegzetet, s bólintva Adrián kérésére, beindítottam okostelefonom videófelvevőjét, és ím ez született meg belőle:
Kezem intésére képes volt befejezni előadását, majd felállt, megpuszilt, és boldogan futott ki a Stúdióból. Utánanéztem, és még visszakiáltott nagy boldogan, hogy szalad Adrien nénihez, informatika tanárjához, hogy elmondja, mit is csinált nálam. Kezében okostelefonján is vitt néhány felvételt, amit munkája közben készített... Tudom, ő most ország-világnak széjjelkürtölte volna, hogy ő nem az a rossz fiú, akit így ismernek, hanem ügyes, okos, rátermett embergyerek.
A tanulságot ismét levontam magam számára: minden ember boldogságra, örömre, elismertségre , szeretetre vágyik ott legbelül. Csak vannak olyan személyiségek, akiknél mélyre kell ásni, mert viselkedésük, megnyilvánulásaik gyakran bántó, adott estben elviselhetetlennek tűnik. Ám, ha munkánk sikerrel jár, akkor fáradozásaink jutalmául, viszonzásul csillogó gyermekszemeket, kaphatunk.
Köszönöm szépen! :)
VálaszTörlés