2017. május 19., péntek

Future Work Festival 2017 - Rövid beszámoló egy gyógypedagógus szemszögéből


Szíves invitálásnak engedve jutottam el május 17-én a Future Work Festival-ra, amelynek helyszíne  a  budapesti Akvárium Klub volt. A Facebook Digitális Témahét Tanári Fórumán
olvastam ugyanis, hogy az IVSZ jóvoltából egy kuponkód beváltásával ingyenesen regisztrálhatnak a pedagógusok a rendezvényre. Gyorsan átnéztem a programot, és nem sokat tétovázva, hamar beváltottam a kuponkódot. Viszont nem kevés időt vett igénybe az, hogy a felkínált számos, jónak ígérkező előadás, workshop közül melyikre menjek, a programlapon melyiket is karikázzam be. Utólag visszatekintve, örömmel konstatálom, jó volt a választásom. Ismét megerősödtem abban a meggyőződésemben, hogy gyógypedagógusként is a legmodernebb eszközökkel, módszerekkel kell felkészítenünk a ránk bízott gyermekeket a jövőre. Hiszen ők is abba nőnek bele, amikor is a gyors technikai fejlődésnek köszönhetően állások milliói szűnnek majd  meg az automatizáció, a robotika, a mesterséges intelligencia hatása miatt. 
Kétféle szerepben is jelen voltam ezen a napon. Egyrészt, mint két, egyetemi éveit lassan befejező leányka édesanyja, másrészt,  mint gyógypedagógus, aki sajátos nevelési igényű gyermekeket szeretne tudása legjavát beleadva segíteni felkészíteni a nagybetűs életre. 
Az előadások szünetében meg-megálltam egy-egy asztalnál, ahol fiatalok kínálták a jövő munkaerőpiacának  lehetőségeit. Összegyűjtve néhány ismeretterjesztő prospektust, megállapítottam: a nyelvtudás mennyire fontos a ma fiataljai számára. Bizton merek reménykedni, hogy kislányaim, akik jelenleg Japánban és Szardínián töltik ösztöndíjas idejüket, a már meglévő két nyelvvizsga mellé most megszerezve a harmadikat , találnak majd maguk számára olyan munkát, amiben örömüket lelhetik.
S a szívem másik bugyrában élő kis csapatom ott az Anyahajóban, sem fog elveszni a jövő nagy forgatagában. Legalább is ezt merem hinni, hiszen évek óta igyekszem őket a modern technológia eszközei segítségével felvértezni. Nem szeretném, ha bárki is félreértené azt, amit most le fogok írni...
Nagyra becsülöm, és tisztelem mindazokat a kollégáimat, akik a hagyományos módszerekkel azon fáradoznak, hogy az éveken  át hozzájuk járó, különböző részképesség zavaros, sajátos nevelési igényű gyermekeket megtanítsák helyesen írni, az alapvető számolási műveleteket megértetni, és azokat hosszasan begyakoroltatni, de ha majd kilépnek a valós világba, és ott kell majd nekik valamiképpen helyt állni, akkor vajmi kevés esélyük lesz munkához jutniuk, bármilyen szép is lesz kézírásuk, bármilyen mértékben tudtak is fejlődni helyesírásukban, számolási készségeikben. Digitális kompetenciák nélkül sajnos esélytelenek lesznek... Úgy vélem, hogy éppen is a digitális kompetencia fogja őket versenyképessé tenni modern világunkban, hiszen ezzel a tudással képesek kompenzálni egy-egy részképesség gyengeségüket. Nem beszélve arról, hogy kezükbe adva a modern technológiai eszközöket, nyilvánvalóvá válhat a bennük rejlő tehetség, amivel pedig kimondottan sikeresek lehetnek a jövőben. Ezért szeretem azt, amikor csodásan, kollaboratív módon, szabadon építkeznek a Minecraft világában, vagy szerelik össze a Lego Robotunkat, készítenek hozzá kis programokat , és számos más digitális eszköztár birtokába juthatnak élményszerűen, játékosan.
Mindezt azért írtam le a Future Work Festival-ról szóló beszámolómban, mert olyan workshopokat láttam, amelyekben a mi kis Anyahajó Stúdiós munkánk köszönt vissza... Nem kérkedni kívánok ezzel, csak azt a különleges jó életérzést szerettem volna megfogalmazni, ami a Fesztivál kapcsán megszületett bennem. 
Kedves kolléganőm, Nagy Ildikó Mária tehetségfejlesztő szaktanácsadó, mesterpedagógus, óvodapedagógus is elkísért az eseményre, akivel örömünk közös volt. Ugyanis  láttuk, hogy a programok során hangsúlyt kapott a digitális eszközök megfelelő  alkalmazása az óvodáskori gyermekek esetében is.
Szokásomhoz híven készítettem néhány felvételt a nap során. Igyekeztem Kedves Olvasóim idejét és türelmét nem igénybe venni, így csupán néhány képet, és pár perc videóbejátszást szerkesztettem össze 7 percben, amelyet átnyújtok most szíves szeretettel:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése