2018. február 12., hétfő

Építsük meg Magyarországot! - Kisszékely kulturális és természeti értékei a Minecraftban 2.- Konfliktuskezelés építkezés közben



Előző blogbejegyzésben említést tettem arról, hogy milyen kockázati tényezői vannak projekttevékenységünknek. Egyik veszélynek  láttam az építés során felmerülő konfliktushelyzeteket. Nem kellett sokáig várni, hiszen csakhamar szembesültem ezzel. Nem mondom, meleg perceket éltem át, s úgy vélem fogok is még átélni az elkövetkezendő hetekben. Fokozottan érvényes a jelen helyzetre az, hogy előretervezni lehet ugyan, de az adott szituációk azonnali rögtönzést igényelnek. Kis Csapatom mindegyike különleges személyiséggel bír. Szinte mindahány hatalmas cselekvési ösztönnel, kreativitással szeretné belevetni magát Kisszékely gyöngyfalujának építésébe. Tulajdonképpen a Minecraft játék éppen is azért olyan népszerű a gyerekek körében, mert szabadon szárnyalhat fantáziájuk az alkotás során. Viszont a mostani projetünkben egy adott falut kell nekik megépíteni, ahol a természeti és kulturális örökségek jelennek meg. Ehhez bizony játékszabályokat kellett lefektetnünk, s egy projektvezetőt kijelölnünk Barni személyében. Ez a dolog pedig akárhogyan is, de valamilyen megkötöttséget jelent az építkező kezeknek. Belépve a Minecraft kisszékelyi világába, azonnal megindul a gyerekek  fantáziája, és máris helikoptert készítenének az égre, működő szivárvány jelzőfényt, parkour pályát és még mennyi minden csodaságot... Kettős érzés van bennem, mert mindig is a szabad kreativitást szerettem volna kihozni kisdiákjaimból munkám során. Most viszont ragaszkodnom kell ahhoz, hogy projektünk céljától ne térjünk el. Az alábbi videó bepillantást nyújt abba, hogy miként is próbáltunk megegyezésre  jutni egy kisszékelyi parasztház építését illetően. Adrikámnak korszakalkotó elképzelései lettek volna, viszont Barni, mint a projekt vezetője felelősségteljesen próbálta visszaterelni őt a falu jellegzetességeit hordozó épület megalkotásához.

Íme:



Úgy gondolom, mindenképpen hasznukra fog válni diákjaim számára mindaz, amit ebben a tevékenységsorozatban megtanuhatnak. Először is azt, hogy milyen szép megismerni gyökereinket, átvenni tőlük természeti és kulturális örökségeket. Valamint megtanulhatják azt is, hogy  akármilyen gyönyörű, világmegváltó ötleteik is vannak, de a jövő munkaerőpiacán igenis rendelkezniük kell majd az együttműködés, egymáshoz való alkalmazkodás készségével. 
S hogy még se szegjem  kedvét építkező Csapatomnak, hát mindenki lehetőséget kap Kisszékely építése mellett arra, hogy saját világát is megnyissa, ahol azután az építésben csupán saját kreativitása szab határt számára.😄

1 megjegyzés: