Mindig versenyt futok az idővel... Most éppen a tekintetben, hogy beszámolóim megközelítően együtt haladjanak a valós időben történő projekttevékenységeinkkel. Van némi lemaradásom, igen. Ezt igyekszem behozni a mostani bejegyzésemmel is. Kilencedik videókrónikám október elsejéről szól, amikor is belekezdtünk VándoRobot Programunk 2-ik hetébe. Haladási naplónk szerint a terv a Minecraftban ismert NPC-ék, azaz játékos karaktereink megépítése, lefotózása, a kép saját blogba illesztése, valamint a soron következő kártyák leprogramozása. A 9 perces felvételben négy kisdiák tevékenységét mutatom be csupán felvillanásszerűen. A két fiú és két kislány teljesen különböző személyiséggel, képességrendszerrel bír. Nem kis kihívás, hogy ennek ellenére, mindegyikük jól érezze magát a projekttevékenységben. Azaz ne kapjanak se túl könnyű, se túl nehéz feladatot, s ha kell, azonnal igénybe vehessék tőlem a háttérsegítséget. Ennek érdekében igen fontos, hogy jól ismerjünk meg minden gyermeket, annak erősségeivel és gyengeségeivel egyben. A felvételben először Matyi szólal meg, aki egy öntudatos személyiség, és önállóságra törekszik minden tekintetben. Párja viszont, a másik Matyi a folyamatos segítséget igényli tőlem. Úgy szoktam fogalmazni, hogy én a differenciálást általában úgy oldom meg, hogy bár hasonló feladatot végez mindenki, de mindig a mellé ülök le, akiről tudom, hogy velem együtt tudja majd munkáját elvégezni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a differenciálás eszköze én magam vagyok. A kislányoknál is látható ez a fajta módozat a videófelvétel során. Szabikám vállalta, hogy az általa kiválasztott robotot egyedül építi meg a tableten látható útmutató segítségével. Csodáltam türelmét, figyelmét, amellyel képes volt egyedül mozgásra bírni Gézának elnevezett kis robot építményét. Ezen közben én szépen oda tudtam magamat adni Zsókának, aki velem együtt programozta le második kártyáját, és bírta mozgásra robotját. Ez a kétszemélyes együttlét hozott elő belőle évekkel ezelőtti élményeket, amikor más projektekben dolgoztunk, játszottunk. Tudom, nem a kognitív folyamat idézte elő ezt benne, hanem az az érzet, az a közös, boldog lét, amit átélhettünk időről-időre. Így jutott eszébe az Okos Doboz-os korszakunk, vagy éppen a Rókalandozó hosszú, izgalmas projektje. Milyen igaz a mondás, amely szerint:
Következzen hát néhány rövidke mozzanat a 2x2 órás foglakozásunkból!
"Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik,
de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól."
/Carl William Buechner/
Következzen hát néhány rövidke mozzanat a 2x2 órás foglakozásunkból!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése