Kis lépésekről és nagy örömökről szól 12-ik videókrónikám. Bár, hogy mennyire kis lépések, az talán nézőpont kérdése... Lehet, hogy egy NPC, azaz játékos karakter megépítése semmi gondot nem okoz egy kisdiáknak, viszont van, aki igen nagy küzdelem árán jut el a végeredményhez. És lehet, hogy az sokkal nagyobb örömöt szerez úgy neki, mint fejlesztő segítőjének, mintha csak úgy ripsz-ropsz-ra megépítette volna. Lehet , hogy valakinek egyáltalán nem okoz gondot egy előre megírt programot lemásolni, és robotját mozgásra bírni, viszont van, akinek ez a feladat komoly koncentrálást igényel. S ha egy ilyen úton-módon látja meg kis robotját elindulni, kitörő örömöt szerezhet neki.Viszont az a feladatsor, amely a kis játékos karakter lefotózásától kezdve, a kép blogba való beillesztéséhez vezet, lehet, hogy már másnak is kihívást jelentene... Tehát - úgy gondolom - ha számításba vesszük, milyen tanulási és egyéb akadályokkal küzdő kis csapat vesz részt az Abacusan VándoRobot Program-ban, méltán lehetünk büszkék munkájukra. A most következő felvételben két teljesen más fejlettségi szinten lévő fiúcska szerepel, akik egyenként teljes valómat, odafigyelésemet kívánják meg. Nem kis feladat ilyen esetekben úgy megosztani magamat, hogy mindketten érezzék, tudják, minden lépésüket kísérem, ha problémájuk van, azonnal segítek, ha örömük van, azonnal osztozom sikerükben.
Erre igyekeztem ezen az októberi napon is, amelyből néhány percet át is nyújtok szíves szeretettel:
A legnemesebb célok egyike az, amit Váci Mihály így fogalmazott meg:
"Osztani magad:- hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni, hogy így magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot;
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni - eső a homokra -
sivatagnyi, reménytelen dologra
s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb:
-kutakká gyűjt a mély:- soká isznak belőled!"
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése