2018. október 9., kedd

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan ArTeC robotok alkalmazásával 10. "Sebinek nagyon jó feladat, ha fejlődni akar..."



Mielőtt bármit is leírnék, sietve megjegyzem, a címben szereplő mondatot nem én, hanem Barni fogalmazta meg. Megállapítása hallható is következő videókrónikám első percében. 
Mint már említettem az előzőekben, Barninak, mint projektvezetőnek szabad bejárása van hozzám. Amikor ideje engedi, és kedve tartja, rám nyitja az ajtót, és olyankor általában mindig történik valami olyan, ami dokumentálásra érdemes, úgynevezett "kozmikus pillanat". Ez most is így történt minap, Anyahajó Stúdiónkban. Sebikém ismét pár nélkül maradt, így Barni kihasználva a helyzetet, azonmód "munkára fogta". Költői kifejezéssel élve, szívem repesett e percek alatt... Nem is tudom saját szavaimmal megfogalmazni az élményt amit a két fiúcskától a spontán kialakult történés során kaptam. A nagy reformpedagógus, Mária Montessori szavai csengtek a fülembe, miközben közös tevékenységüknek szem- és fültanúja voltam:

  "A boldog gyerek a helyes nevelés bizonyítéka. A tanár legnagyobb sikere, ha elmondhatja, 
a gyerekek úgy dolgoznak, mintha ő a világon sem volna."

Valami ilyen érzésem támadt ezekben a percekben, Anyahajó Stúdiónkban sétálgatva:


1 megjegyzés: